Csaba Gyula a Békéscsabai Evangélikus Gimnáziumban folytatott tanulmányait követõen került a teológiára, később a Pest megyei Péteriben lett lelkész. Az egyházmegye alespereseként 1945. május elsején éjszaka elhurcolták otthonából. Felesége és családja sem élve, sem holtan nem látta soha többé az akkor 63 éves férfit.
A történészek kutatásai nyomán ma már tudhatjuk, hogy ő is a gyömrői gyilkosságok néven elhíresült rémtettek egyik áldozata volt. A szörnyűségek az akkori úgynevezett baloldali nemzeti bizottsághoz köthetők. Csaba Gyulát különös kegyetlenséggel gyilkolták meg, miután megkínozták és keresztre feszítették.
2006-ban a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium ünnepi eseménysorozatának részeként február 22-én az iskola tanárai és diákjai Csaba Gyulának, az iskola egykori diákjának, a mártírhalált halt evangélikus lelkésznek az emléke előtt tisztelegtek és leleplezték az iskola főbejáratánál felállított emléktábláját. Ez volt az első olyan esemény egyházunk történetében, amelyen a brutális módon meggyilkolt lelkésznek, a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából ünnepséget rendeztek.
Idén május 10-én a péteri evangélikus templom (Bohus Dániel tér 1.), illetve a település temetője lesz a lelkészről való megemlékezések helyszíne.
„Elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé…” (Mt 10,16)