Megnyílt az Evangélikus Látogatóközpont Pápán

Megnyílt az Evangélikus Látogatóközpont Pápán

Share this content.

Forrás: papa-ma.hu, szöveg és fotó: Babos Petra
Pápa – Gyurátz Ferenc dunántúli evangélikus püspök tiszteletére nyílt ma délután emlékkiállítás a Pápai Evangélikus Egyházközösség új, modern látogatóközpontjában. A létesítmény egy nagyszabású projekt elemeként épülhetett meg. Az ünnepélyes átadót és megnyitót ma délután tartották.

De hogy ki is volt Gyurátz Ferenc? „A hű lelkipásztor és püspök, az evangélikus nőnevelés apostola, Jézus Krisztus jó vitéze, aki hittel és szeretettel, fáradhatatlan munkássággal s példás önzetlenséggel és áldozatkészséggel vívta meg az élet nemes harcát. Ércnél maradandóbb emléke él a hálás szívekben.” (Ap.Csel.20,24. 2Tim. 2,3. és 4, 7-8.)
Polgárdi Sándor esperes az ünnepség elején elmondta, nagy megtiszteltetés számukra, hogy a város 800 éves jubileumi évére megépült ez a látogatóközpont, ami majd változatos rendezvények, programok, időszaki kiállítások otthonául szolgálhat. 
„A Pápai Evangélikus Egyházközösség mindenképpen szeretett volna csatlakozni a város jubileumi évfordulójához, hiszen mi evangélikusok nem csupán csak jelenlétünkkel, hanem a saját magunk értékeivel vagyunk jelen, és ezt szeretnénk bemutatni egy kiállítás formájában. Ezért Gyurátz Ferenc életét, szolgálatát foglaljuk össze. Köszönetemet fejezem ki mindenkinek, aki segítségünkre volt ebben a munkában, valamint a pápai Kékfestő Múzeum munkatársainak is, akik szintén sokat dolgoztak velünk” - mondta az esperes.
Áldozó Tamás polgármester a megnyitó kapcsán elmondta, Gyurátz Ferenc nevét Pápán mindenki ismeri, például utcát is neveztek el róla. A polgármester elárulta azt is, hogy Gyurátz Ferenc nevével akkor találkozott először, amikor a 19. század utolsó harmadának sajtótörténetét tanulmányozta, s ebből írt szakdolgozatot. A püspök az akkori pápai közélet egyik meghatározó, véleményformáló alakja volt. Később, amikor a Pápai Evangélikus Egyházközösséget megismerte, egyre gyakrabban találkozott Gyurátz Ferenc szellemiségével, olvasott életéről. 
„Amikor először hallottam a Luther-sziget koncepcióról, azt gondoltam, ezzel az ötlettel nyitottak a pápaiak, illetve az ide látogatók felé. Reméljük, az új létesítmény a jövőben megmutatja ennek a közösségnek azokat az értékeit, tárgyi emlékeit, mítoszait, melyeket ennek a városnak az életéhez évszázadokkal ezelőtt hozzátettek” - mondta a polgármester.
Végül gratulált és elismerését fejezte ki a megvalósítóknak, az ötletgazdáknak, s hozzáfűzte, „..egy kicsit mindenki pápai”, s Gyurátz Ferenc is sok szállal kötődik a városhoz, őrizzük hát emlékét. 
Az alkalmon részt vett Szemerei János evangélikus püspök is, aki azt hangsúlyozta, hogy Gyurátz Ferenc egy különleges, értékes ember volt, sokat dolgozott és tett Pápáért, az evangélikusokért, amiért szerették is az itt élők, a hívek. Szegény, egyszerű ember volt, de amit evangélikus lelkészként tett, megjelenített, az az értékrend az evangélikusságot képviselte. 
Gondolatait egy idézettel zárta, amit Gyurátz egy lelkészbeiktatás alkalmával mondott. 
Az egybegyűltekhez dr. Harmati Béla László, a budapesti Evangélikus Országos Múzeum igazgatója is szólt, aki a kiállítást mutatta be. Mint mondta, a tárlat Gyurátz Ferenc életét és munkásságát tárja a látogató elé, de nemcsak a pápai vonatkozásokat. 
„Pápa városa és Veszprém megye evangélikusságának története hűen tükrözi a Kárpát-medencében élő evangélikusság egészét. Veszprém megyében elég korán elterjedt a protestantizmus, ezt bizonyítja az is, hogy itt található a legtöbb középkori templom, Lovászpatonán, Kővágóörsön, Dabronyban és Kővágóörsön. Nagy számban tértek át a tanításra a kisebb-nagyobb falvak. Valószínű, hogy Pápán a mohácsi vész előtt megjelentek már a lutheri tanok. ”
Polgárdi Sándor esperes elmondta még, örül, hogy ezen az ünnepi alkalmon a püspökről elnevezett oktatási intézmény igazgatója, igazgatóhelyettese, lelkésznője, néhány diákja és tanára is jelen vannak. Ez mind azt bizonyítja, hogy ennek az intézménynek létjogosultsága van, s jól működik, jelenleg nyolc osztállyal. 
A megnyitó ünnepségen részt vett még Unger Tamás alpolgármester, Regősné Zászkaliczky Zsuzsanna tudományos munkatárs, ifj. Márkus Mihály református lelkipásztor is. 
Végül a jelenlevők együtt megtekintették a gazdag kiállítást, ami december végéig látogatható. 

Hivatkozások: További képek. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!