A fórumbeszélgetés meghívottjai  – dr. Bencze Mihály, a  bukaresti Ady Endre Liceum igazgatója, Petki Pál, az Áprily Lajos Főgimnázium igazgatója,  Fülöp Károly tanár, Péter Zsolt, a BIT elnöke, Nemes Emil református lelkész,  Nagy Adél Erika evangélikus egyházmegyei ifjúsági lelkészjelölt, Bencze Nimród evangélikus lelkészjelölt, Hankó Szilamér evangélikus lelkészjelölt és Korodi Levente evangélikus lelkészjelölt – arról beszélgettek a fiatalokkal, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni a pályaválasztásnál, mit jelent sikeresnek lenni, és lehet-e itt is érvényesülni, vagy csak külföldön vannak lehetőségek. Mint minden jó beszélgetésben, a vélemények itt is megoszlottak, de abban mindenki egyetértett, hogy sikeresnek lenni azt jelenti, hogy azt csináljuk, amit szeretünk és amiben jók vagyunk. És hogy arra rájöjjünk, hogy ez mi is tulajdonképpen, hallgatnunk kell a belső hangunkra, Isten szavára, de mindemellett ebben a felismerésben nagy szerepe van az iskolának és az egyháznak is.

A tanárok és a lelkész meghívottak is hangsúlyozták, hogy lehetőségeikhez mérten igyekeznek részt vállalni a fiatalok pályaorientációs tanácsadásában. A tartalmas beszélgetés után és a Tudor Csaba-módra elkészített finom babgulyás elfogyasztása után a kikapcsolódásé volt a főszerep. Asztaliteniszezéssel, sakkozással, Koszta Enikő evangélikus lelkész vezetésével népdaltanulással és ismerkedéssel folytatódott a program. A nap záróakkordjaként a marosvásárhelyi Koszika and The Hotshots zenekar fergetes koncertjén buliztak együtt gyerekek, fiatalok és felnőttek. És még az sem zavart senkit, hogy bokáig sárban kellett tapicskolni.

A rendezvényt, Koszta István házigazda így értékelte: „Az ilyesfajta rendezvényekre mindenképpen igény van. Igénye van rá a nevelőnek és a nevelendőnek is. Időnként  ki kell hozni a tanárt az iskolából, a papot a templomból, és közvetlenül, szemtől szemben kell beszélgetni, mint sosrstársak és a jövő nemzedék biztosai. Mert a jelenlegi kisebbségi helyzetben a pályaválasztás és a családalapítás már nem kizárólag magánügy, hanem a közösség életfeltétele. Ezekben a kérdésekben pedig segítségre van szükségük a fiataloknak. Itt van szükség a társakra, az együttműködésre. Világosan lehet látni a tanácstalanságot, amely egyre több fiatal életében jelen van és kiszolgáltatja őket a világ útvesztőinek. A tanácstalanságot nem oszlatja el az 50 perces tanóra, sem a másfél órás istentisztelet.  Ha ezeknek nincsenek konkrét következményei, eredményei a közösség, gyülekezet számára, akkor minden csak a falakon belül, de a szíveken kívül marad.   Jó volt látni ezen a ifjúsági napon, hogy a két órás beszélgetés után sem az unalom volt az úr. Egy-egy elmondott személyes vallomás, bizonyságtétel az előadók, ifjak részéről sokkal többet jelenthet a nevelésben, mint a kioktató szólamok, melyek maradványai még ma is tizedelik ifjainkat. Emberközelbe került a tanár és a diák, a lelkész és az ifjú gyülekezeti tag. Közvetlenül kerestük együtt a közös utat: az élet útját, az Isten útját – amelyen járni  hit kérdése, és amely a célba visz.  Mindannyian társak lehetünk ezen az úton. Szükség van az ilyesfajta találkozókra, mert elengedhetetlen a közösségépítésben a lelki egyensúly megerősítése, az egymás iránti bizalom növelése.  Közösséget építeni, vezetni nem könnyű feladat. De csak közösségben haladhat igazán az ember, és a sokféleség, sokszínűség útján kialakul a dőntőképesség, amely felelős életpálya belyárását eredményezheti. Keresztényekként tudjuk azt, hogy áldozathozatal nélkül nincs eredmény, nincs értékrend. Isten Krisztusban meghozta az örök élet áldozatát, megbékélt az emberrel, új életet adott a kegyelem, az irgalom lehetőségeiben. Ez pedig a mindenkori közösség végtelen alapja; innen indul az élet útja, és ide tér vissza. Aki ezen halad, az időben felfedezi értékeit, tisztában lesz képességeivel és korlátaival, és természetszerűen beillszkedik a közösségbe, a társadalomba, ahol megleli a kibontakozás lehetőségeit és felfedezi, hogy miben lehet hasznos családja, közössége, nemzete számára Isten munkatársaként.”