Ezen a héten egy lombikprogramban történt, súlyos következményekkel járó embriócsere története kapcsán kérdeztük a világvallások képviselőit, ezúttal a mesterséges megtermékenyítésről kialakított véleményükről.

A konkrét kérdésünk így hangzott:

Mit gondol a vallása a mesterséges megtermékenyítésről?

Mézes Zsolt László

Evangélikus lelkész

Minden kérdés, csakúgy mint ez is, személyre szabottan válaszolható meg, és leghitelesebben csak annak számára, akinek életében ez a kérdés felmerül.

Válaszok helyett inkább további kérdések vethetők fel, amelyek mentén ez a döntés – de bármely más döntés is – meghozható. Vajon mit mutathat nekem – leendő szülőnek – az, ha ilyen helyzet előtt állok? Ezt, csakúgy mint a további kérdéseket, senki nem tudja megválaszolni. Azt gondolom, még egy pap sem, vagy egy vallás sem. Általános útmutatás adható, de ilyen általános útmutatás igazából senkinek sem szükséges, mert, akinek szólna, az vagy benne van a helyzetben, és akkor az általánosítás nem ér semmit, vagy nincs benne, akkor meg felesleges szószaporításnak tűnik. Ami tehető: imádságban, csendben Isten elé vihetjük e kérdéseinket, és figyelhetünk arra, hogy meghalljuk-e az ő válaszát. Vagyunk-e elég érzékenyek arra, hogy meghalljuk? Mit gondolok én szülőségről, szülőségemről? Mit gondolok a gyermekről, gyermekségemről, a gyermekáldásról? Az áldásról? Ki tudom-e kényszeríteni? Ura vagyok-e, ura lehetek-e az életnek? Vagy, ha adatott ilyen lehetőség, akkor pontosan az lehet áldás számomra, hogy élek, élhetek vele? Mennyi mindebben az emberi akarat, és mennyi benne az isteni akarat?

A “vallásom”, az én utam nem mond általános válaszokat erre a kérdésre. A fontos: hogyan érint engem a kérdés? Mit indít el bennem? Milyen vágyak mentén fogalmazódik meg? Mi a gyökere? Hová vezet?

Csak e kérdések átgondolásával indulhatok el a döntés felé. Amely lehet teljesen egyértelmű is. De lehet, hogy épp egyértelműsége miatt még éretlen. Vagy éppen hogy érett.