Erre a kérdésre kísérelünk meg választ adni, hogy a karácsony igazi és felemelő, reménységet ébresztő és békét teremtő ünneppé legyen.

Mi a karácsony? Igazából az emlékezés ünnepe! Sok mindent mondhatnánk, hogy mi nem a karácsony ünnepe, de igazából és lényegében a legfontosabb, hogy az emlékezés ünnepe. Mire is emlékezzünk? Egy különleges születéstörténetre. Kire is? Arra, aki a barátságtalan betlehemi fogadó istállójában született. Arra, aki a mennyország ragyogó, számunkra még felfoghatatlan szépségéből, békéjéből, tisztaságából, teljességéből ide érkezett ebbe a nyomorult embervilágba.

Rendben is lenne, de ez így kevés, könnyen felszínes lesz, és elsikkad minden, belevész a szürke valóságba, eltakarják a véleménymanipulátorok Tv csatornái. Vagyis ennél több kell, de mi? Mit tegyek, hogy több legyen?

Ha ünnepelni szeretnénk, akkor ne elégedjünk meg az idén a puszta emlékezéssel! Holott ez szükséges, de legyen a karácsonyunk a beleélés, az élmény alkalma, és ez tegye a napjainkat ünneppé. Mert akkor lesz igazán a mi ünnepünk karácsony, ha lélekben és fantáziánkban beleéljük magunkat a Szentlélek segítségével az akkori eseményekbe.

Ilyen nevek juthatnak eszünkbe, mint Názáret, Betlehem, Jeruzsálem. Emlékezhetünk az adó államhatalmi akaratból fakadó összeírása miatti fáradságos és veszélyes gyalogútnak kitett kedves házaspárra. Az áldott állapotban levő édesanyára, Máriára, gondterhes férjére, Józsefre, a szállással kapcsolatos gondokra, vagyis mindenre, ami Jézus születésével kapcsolatos. De most ez az emlékezés legyen más!

Ne csak el- vagy felolvassuk a szent szöveget (noha az is kell), hanem képzeljük el magunknak az eseményeket. Ne legyünk restek, hogy csak valamilyen TV csatornán vetített színes film megtekintésével emlékezünk meg a történekről. Sokkal inkább az a fontos, hogy mi magunknak képzeljük el élményszerűen a Megváltó születésnek az eseményeit. Kapcsoljuk ki a tévénket, a külvilágot, és csukjuk be a szemünket, és a lelkünkben éljük bele magunkat a kedves házaspár helyzetébe. Amennyire csak fel tudjuk idézni képzeletünkben az eseményeket, tapasztaljuk meg az egészet. Képzeljük bele magunkat szereplők helyzetébe. Mária helyzetébe, aki gyermeket várhat, holott még férfit nem ismert, vagy József helyzetébe, akit csak angyalnak sikerül meggyőzni éjszakai álmokban, hogy bátran vegye magához ifjú feleségét, mert nincs szó házasságtörésről, hanem a Szentlélek műve ez a mennyei Atya akaratából. „Mert úgy szerette Isten ezt a világot...”, és a születendő gyermeknek az is neve, hogy Immánuel, vagyis velünk az Isten. Egészen odáig menően próbájuk meg beleélni magunkat a szent történetbe, hogy Názáretben készülődjünk a Betlehembe vezető útra, hogy is csomagoljunk, öltözzünk, még zsörtölődhetünk is az adófizetési terhelő kényszer miatt.

Nem sorlom itt fel a karácsonyi történet minden elemét, de emlékezzünk úgy az Úr Jézus születésének a történetéről - előzményekről és következményekről -, hogy teljes lélekkel éljük bele magunkat azokba az eseményekbe. Nagyszerű kikapcsolódás lenne ez.

Persze kell hozzá egy kis elcsendesedés, egy belső szoba, amiről Jézus is tanított az imádság kapcsán. Durván zajos ez a világ az elvakult hatalmi őrület által kiváltott zűrzavaroktól, mesterséges vagy spontán emberi cirkuszolástól.

Éljük beleéljük magunkat a szent család történetébe. Forgatókönyvként segítségünkre van az újszövetségi Szentírás mindkét beszámolója, Mátéé is, Lukácsé is.

Legyen ünneplésünk része az idén a beleélés, a megtapasztalás. Emlékezzünk és éljük bele magunkat az Úr Jézus Krisztus, a mi Megváltónk születéstörténetébe. S azzal a lelki hozzáállással tegyük ezt, amit az angyal mondott a betlehemi pásztoroknak: „Üdvözítő született ma nektek”!

Neked is, nekem is, nekünk is, nekik is! Aki „Immánuel”, s azt jelenti, hogy „velünk az Isten.” Nem a vaksors játékszerei vagyunk, és nem is csak a létbe dobott és mindennek kiszolgáltatott tollpihék, homokszemek vagy hangyák, hanem velünk az Isten. Ha elfogadjuk az Ő értelmet adó és megbocsátó szeretetét. Ha beengedjük az életünkbe, hogy alakítson át, vagy teremtsen újjá bennünket.

S mindez új szent perspektívát jelenthetne ez az életünkben. Kimozdulhatunk emberéletünk béna holtpontjáról, és egészen új perspektíva kezdődhet számunkra.

Mi ennek a képszerű lelki emlékezésnek a célja?

A célja, hogy meglássuk ígéretes örök jövendőnket, az örök életünket, vagyis az üdvösségünket, és szilárd támaszt, életet erősítő reményt adjon a jelenben.

Így legyen áldott ünnepünk!