Már évek óta tart az, hogy a keresztény egyházaktól elfutnak a hívek. 1990 óta, az összes német statisztika azt mutatja, hogy évről évre 300.000 és több mint 500.000 hívő közötti azoknak a híveknek a száma, akik a katolikus és a protestáns egyházaktól kiléptek. 2013-ban 355.000 volt ez a szám, 2014 több mint 400.000. Csak a katolikus egyháznál az elmúlt évben 2018.000 volt a kilépők száma, ami új rekordot jelent.

Az okok sokrétűek – a katolikus egyház visszaélési ügyeitől az egyházi adó megúszásáig.

De van egy, ugyan sokkal kisebb mozgási irány is. 2013-ban 60.000 német állampolgár döntött az egyházba való be-, vissza- és átlépésről. Körülbelül 50.000-en voltak, akik közülük a protestáns felekezetbe léptek be.

Már évtizedek óta van így: a felnőtt belépések száma a protestáns egyházaknál négyszer olyan magas, mint a katolikus egyháznál. A katolicizmusból a protestantizmusba való átlépések száma is több, mint fordítva. „A nyilvánosság szerint az evangélikus egyháznak egyértelműen jobb a megítélése (image), mint a katolikusnak” – mondja Detlef Pollack, a Münsteri Egyetem vallásszociológusa.

„Az evangélikus egyház nyílt, dialógusra kész, kevésbé hierarchikus és kevésbé dogmatikus, s mozgalmasabb és modernebb bármely más felekezetnél. Sőt, nem annyira pompaéhes.” Ezek a tulajdonságok vonzóak a kívülállók számára és arról gondoskodnak, hogy „a vallástalanok kevésbé zárkóznak el az evangélikus egyháztól” – másképp mondva: a protestánsoknak nagyobb missziós sikereik vannak.

Aki azt véli, hogy a kívülállók számára a protestantizmus attraktivitása a lightos egyházon alapul, annak Christiane Pagenberggel kellene elbeszélgetnie. A 63 éves pedagógus négy hete lépett be ismét az evangélikus egyházba és ezt annak köszönheti, hogy egész életében sokat vitázott a hitről. „A keresztény egyházak évekig számomra a kényszert jelentették” – meséli Pagenberg.

„Az egyházba való belépés jelentőségteljes előrelépés”

„Gyerekként és fiatalként családommal együtt az Újapostoli Egyház tagjai voltunk, ahol állandó nyomás alatt éreztem magam. Volt, hogy éjszaka pánikrohamom volt és felébredtem, mert nem tudtam, hogy elalvás előtt imádkoztam-e.” Fiatal nőként aztán elhagyta ezt a szabadegyházat és később, esküvőjekor belépett az evangélikus egyházba: „Ez magától értetődő volt, hiszen a férjem családja evangélikus volt.” 15 év után kilépett ebből az egyházból is. „De megmaradt bennem az igény a templomok csendessége, a dalok és az istentisztelet iránt.”

Hogy ezt a szükségletét csak ma tudja „végre szabadon követni”, „magától”, azt az életem bizonyos fordulópontjainak köszönheti. A szülei halálának és az unokái születésének. Christiane Pagenberg ugyanis akkor találkozott az evangélikus istentiszteletek olyan oldalával, amikor megfogták őt az igehirdetések. Aztán a gyerek- és családi istentiszteletekre kezdett járni, átélte az elégedett család érzését és hosszabban tudott beszélgetni a helyi lelkésznővel.

„Ekkor volt először az az érzésem, hogy senki sem kényszerít, senki sem akar beszűkíteni. Minden az én szabadságomon múlt.”

Így lehetséges lett a számára az, hogy saját maga döntés hozzon és azokkal a vallásos befolyásokkal, amelyek élete során érték, végre tisztába jöhetett. Aztán került sor az újbóli belépésre.

„Az egyházba való visszalépés az emberek számára igen jelentőségteljes ügy – mondja a szociológus, Pollack. – Az embernek komolyan kell vennie döntését, tiszta lelkiismerettel, egy autentikus lépést kell tennie.”

Ezért aztán az evangélikus egyházba többen térnek vissza, mint a katolikusba. „Éppen azért, mert az emberek tudnak saját bizonytalanságukról, ezért az evangélikus egyházba való belépés sokkal könnyebben megy, mert ott több szabadságuk van kérdezni és teret kapnak a kétségeik számára is.”

A gondolkodás komolyan vétele lehet az oka annak, hogy az egyházba való belépésről, vagy visszalépésről csak kevesen beszélnek. Ez ugyanis nagyon személyes lépés. Legtöbbször akkor hall ezekről az ember, ha valamelyik politikusról van szó. Például mint Hannelore Kraftnál. Az Észak-Rajna-vesztfáliai miniszterelnök asszony (SPD) fiatalon kilépett a katolikus egyházból és sok évvel később viszont az evangélikus egyházba lépett be. Éppígy az SPD-szövetségi alelnöke, a hesseni Thorsten Schäfer-Gümbel. Az ugyancsak párttag Manuela Schwesig, szövetségi családügyi minisztersszony felekezetnélküliként nőtt fel, de 2010-ben az evangélikus egyház berkein belül megkeresztelkedett.

A protestantizmushoz találta meg az utat, korábbi kilépése után a korábbi SPD kancellár jelölt, Peer Steinbrück, az egykori szövetségi családügyi miniszter asszony, Renate Schmidt, valamint a türingiai miniszterelnök, Bodo Ramelow (Linke). És amikor 2004-ben a korábbi profi futballista, Karl-Heinz („Charly”) Körbel (Eintracht Frankfurt) ismét belépett az evangélikus egyházba, még sajtótájékoztatót is szerveztek. De a normál állampolgárok ezt nem verik ekkora dobra.

Hiányérzés

Ahogyan az a 27 éves férfi sem, aki neve elhallgatását kérte a cikkünkben. A fiatal férfiről sokat árul el az is, hogy 2015 áprilisában elhagyta az egyházat, hogy aztán két hónap múlva ismét visszalépjen. Evangélikusként nőtt fel, nem voltak rossz tapasztalatai, de a kilépéskor a számok vezették – mondja a közgazdász. Az egyházi adó nagy részéből az egyházak nagyobb részben szociális ellátórendszerüket finanszírozzák, de munkatársaiknak megtiltják a sztrájkot és előírják életmódjukat is.

Miután azonban ezen racionális okokból elhagyta az egyházat, az „érzés visszahozta. „Valami hiányzott.” Két hónapon belül világossá vált számára, hogy vissza akar lépni, mert „ott nyugalomra lel és el tud gondolkodni.” Egy egyre anonimabbá váló társadalomban is szükség van egy olyan intézményre, amelyet az ember támogathat és ami az embert támogathatja. Hogy az egyházak „társadalmi relevanciája” fontos kétségtelen, és épp a prédikációk miatt, amelyekben „a másik ember szeretetéről, de még Görögország helyzetéről is szó esik”.

„Sokan értékelik a politikai elkötelezettséget is – mondja a stuttgarti lelkésznő, Sabine Löw. – Sokszor hallom, hogy jó és fontos, hogy az evangélikus egyház a szociális igazságosság, a menekültek és a jószívűség kérdésében szót emel. Ezek miatt adózó polgárként is támogatják az egyházat.”

Sabine Löw kollégáival Tobias Weimerrel és Tabea Frey-jel dicséri az EKD (Németországi Protestáns Egyház) által létrehozott belépésre szolgáló telefont, amelyen az érdeklődők jelentkezhetnek és hosszabb beszélgetést folytathatnak az egyház képviselőivel az újrafelvételükről – abban az esetben, ha már meg vannak keresztelve és nem kell először valamely gyülekezethez utalni őket a keresztség miatt. A belépők körülbelül a fele ilyen telefonos bejelentkezésen vagy a nagyvárosok gyülekezetein keresztül lép be újra az egyházba.

„Nem vagyunk hitbeli minőség-ellenőrző cég!”

Agnes Oruc jogász a nyolcvanas évek elején lépett ki az egyházból. Evangélikusként nőtt fel – mesélte a 62 éves asszony. „De amikor a békemozgalmakban és a baloldali csoportokban részt vettem, az volt az érzésem, hogy az egyházak nem akarnak a politikai és szociális problémákkal foglalkozni, sőt eltakarják azokat.”

Ennek következtében Oruc megkülönböztette a személyes kereszténységét és az egyházat, mint intézményt, majd kilépett és „csak a saját dolgaimmal és érdeklődési körömmel foglalkoztam”.

Később azonban észrevette, hogy az evangélikus egyház sok ávltozáson ment keresztül és újra úgy érezte, hogy valami vonzza őt oda. Pár keresés után végül egy olyan gyülekezetre talált, amely erősen szociálpolitikai alapokon működik és megtalálta ott azt, ami számára a kereszténységben fontos.

Először még visszalépés nélkül, elkezdett járni az istentiszteletekre és bibliaórákra, majd „a lelkésznővel folytatott beszélgetések hatására úgy egy évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy formálisan is belépek a közösségbe. Ez a biográfiai meghatározottságom újra magamévá tételét jelenti számomra. Ráadásul a muszlim férjem is most kezdett el jobban foglalkozni azzal, honnan is származik.”

Az asszony számára az tetszik az egyházban, hogy a belső feszültségekkel is foglalkozhat. „Feszültség rejlik a Biblia radikális szociális követelései és az én kevésbé radikális életem között, de az istentiszteleten elmondottak és a saját véleményem között is.”

De hogy ezeket az egyházi feszültségeket, ellentmondásokat is meg lehet beszélni, az fontos Löw lelkésznő számára is. Szerinte alapjaiban rossz, ha a belépőknél dogmatikai kérdéseket kérnek számon. „A telefonos beszélgetéseknél nincsen hitbeli vizsgáról szó. Nem vagyunk hitbeli minőség-ellenőrző cég. Aki ide akar tartozni, azt szeretettel várjuk, mert tapasztalatból tudjuk, hogy az emberek számára ez az első lépés mennyire fontos. Ezért aztán nem kell őket vizsgáztatni.”

A belépőknél ezt a nyílt komolyságot reményteli jelnek véli az EKD elöljárója, Heinrich Bedford-Strohm. „Hogy évente több tízezer ember dönt úgy, hogy újra vagy először belép az egyházba, nagy hálával tölt el” – mondta a püspök a német Weltnek. – Ezek az emberek igen tudatosan foglalkoznak a hittel és az egyházzal és vitáznak is velünk. Az egyház sokat tanulhat tőlük, mert gyakran különleges módon új perspektívákat és friss ötleteket hoznak”. A püspök ezért azt kívánja, hogy egyháza hívogató egyházzá váljék, amely minden miliőnek megfelel.

Hogy sokak számára mennyire komoly lépés a belépés és mennyire izgatottak a jelentkezésükkor azt a bielefeldi lelkész, Ulrich Wolf-Barnett abból is tudja, ha itallal kínálja őket. „Ha az emberek eljönnek hozzám, nem érdekli őket a kávézás, inkább csak komolyan akarnak beszélgetni. A feszültséget sokaknál az is eredményezheti, hogy rossz a lelkiismeretük amiatt, hogy egykor kiléptek. Ezért aztán szeretnének ebből a szempontból is bűnbocsánatra, megigazulásra lelni.”

A gyerekek is szerepet játszanak

Bár nem követelik meg, mégis a belépés miatt magától értetődő lenne, hogy „ha az emberek számára az egyház személyes jelentőséggel bír, akkor amikor gyerekük születik, és egy csodálatos dolgot élnek át, akkor védelmet keressenek a gyermek számára is.”

Egy gyermek születése igen erős oka lehet annak, hogy a belépésről elgondolkodjanak. Éppígy a keresztszülőség vállalása vagy egy közeli esküvő terve. A vallásosság nem egyszerűen hit kérdése, hanem hagyomány is. Ennek fontosságát Annika Woydack lelkésznő is megerősíti, aki a Hamburg-Nyugat és a Südholstein telefonos belépéseit koordinálja. Normál esetben három-négy telefon fut be hozzá egy héten. Különösen karácsonykor és kora tavasszal érkezik sok. Ilyenkor sok ember konfirmálnak és keresztelnek meg.

A közösségbe való belépés aktusa is nagy jelentőségű. Sokakat nyugtalanít, ha korábban nem voltak egyháztagok – mondja a bielefeldi Wolf-Barnett lelkész. „Az az érzésük, hogy valami az életükben nem teljes, nem tökéletes.”

Ezért aztán a belépéskori beszélgetéskor lelki vezetésre is szükségük van és fontos lefektetni azt is, hogy konkrétan milyen formában szeretnének ismét belépni. „Nem írunk elő semmit, inkább megpróbáljuk velük együtt kideríteni, hogy az egyház mely kapuit szeretnék még tágabbra nyitni.”