Két nő, mindketten akörülbelül azonos korúak. Arcuk ugyanazt a nyelvet beszéli. A szemük tágra nyílva, az ajkuk lefelé görbül, homlokuk ráncokkal teli. Szkeptikusak, félnek, tele vannak előítéletekkel. Már a gondolatuk is ugyanazt mondja: Ő biztosan gyűlöl engem! A döntő kettejük megjelenésében, ami meg is különbözteti őket egymástól, az egyetlen fejkendő. Mert egyikük viseli, a másikuk nem.

A jelenet szereplőit a grafikus, pszichológus Soufeina Hamed egy képregényében ábrázolta. A 25 éves a Muszlimok és keresztények – a képregény, a bohócok és a kooperáció című fórumbeszélgetésen a hallgatósággal muszlim nőként osztotta meg tapasztalatait a fejkendő viseléséről és annak németországi fogadtatásáról. A Kirchentag pénteki napján tartott fórumon mellette ült Mouhanad Khorchide, iszlám valláspedagógus és Peter Schreiner, neveléskutató.

Hamed a rajzolást már gyerekkorában, kisiskolásként elkezdte. „Frusztráltak az iskolában szeretett negatív tapasztalatok.” Azóta képekben ábrázolja, mit jelent ma Németországban muszlim nőnek leni. Ezeken a képeken szó van a fejkendőt viselő nőkkel szembeni előítéletekről, és arról az érzésről, amely a migrációs hátterű személyekkel szemben jelentkezik.

Tulajdonképpen a rajzolás egy kifejezési mód -–mondja Hamed. „Bár a fejkendő állandó témája a képregényeimnek, mégsem szeretnék csak ennek teret adni.” Ezért aztán nem minden képen tárgyal vallási témát. Ennek ellenére az emberek képregényei üzenetét mégis – a fejkendő viselés miatt – gyakran az iszlámmal azonosítják. „A fejkendő iszlamizálásáról van szó” – mondja Hamed. Így a vallás akaratlanul is a művészetének tárgyává válik.

Kapunyitás

A fejkendő előítéleteket vált ki az emberekből. De akár egyszerű is lehetne az ettől való szabadulás - véli Hamed. „Egyszerűen csak kaput kell nyitni a másik ember számára.” Bár a 25 éves lány számára nem a szavak a közvetítők, hanem a rajzok. „Sokszor a képek többet mondanak ezer szónál és megnyithatják a vallásközi párbeszéd ajtajait” – magyarázza a pszichológus. Ezért aztán a közösségi médiában terjeszti alkotásait.

Azt, hogy a vallások közötti párbeszéd mennyire fontos, tudja Mouhanad Khorchide münsteri iszlám valláspedagógus is. Ő különösen a fiatalok közötti párbeszédet szorgalmazza. Egy bécsi egyházi iskolában átélte azt nemrégiben, hogy a keresztény fiatalok a muszlim életmódot elfogadták, és megpróbáltak kapcsolódási pontokat keresni a keresztény életvitellel. A muszlim diákoknál szintén tetszett a keresztény fiatalok zenéje. Ennek ellenére a különböző vallású fiatalok között továbbra is problémák vannak.

Hiányzó társadalmi elismerés

Az is igaz, hogy sokszor ha megszólítják a muszlim fiatalokat, akkor a fejkendő vagy az imádkozási előírások kerülnek előtérbe. Ezek a jellemzők aztán alapjaivá válnak a hozzájuk való viszonynak, amely elősegítheti azt, hogy az elismertség iránti vágyban ezek a fiatalok a radikális, szélsőséges muszlim irányzatoknál keresnek menedéket. Ha a pedagógusok felfigyelnek ezekre a kallódó gyerekekre, és egy felvilágosult imámhoz küldik őket, sok rosszat megelőzhetnek. A tulajdonképpeni probléma azonban a társadalmi elismerés és ezt minden nem muszlim pedagógus is meg tudná adni a gyereknek.

A vallásközi kompetencia egy magatartás. Nem csak szellemileg kell megérteni, hanem tapasztalni is kell – mondja a valláspedagógus. Ennél tulajdonképpen a tudatos kapcsolatról van szó. „Meg kell érteni a másik vallás logikáját” – mondta Khorchide. Pont az iszlám egy olyan vallás, amelyet túl gyakran kötnek össze negatív aspektusokkal - például a hiányzó pluralizmus terén. A vallások közötti véleménycsere azonban segíthetne azon, hogy az előítéleteket leépítsük.

A vallások közötti párbeszéd során nem oldódnak fel a határok, ezt tudja Peter Schreiner neveléskutató. „Sokkal inkább a közös tényezők és a különbözőségek közötti konstruktív átmenet kellene. Dancing with the difference – ahogyan az angol mondja (magyarul: táncolj a különbözőségekkel). Ezért a vallásközi ismereteket, az egymás vallásáról való tanulást a felekezeti hitoktatás vagy társadalmi ismeret oktatás részévé kellene tenni.