Olvasd: János 3,1-13.

„Szükséges nektek újonnan születnetek.” (7. vers)

Jézusnak igen sok nehéz lelkipásztori szolgálata volt, amelyeket szívbeli érzések tettek nehézzé. De azt hiszem, hogy a Nikodémussal való éjjeli beszélgetése volt a legnehezebb. Nemcsak azért, mert az éjjeli pihenését zavarta meg, hanem inkább azért, mert Nikodémusban egy önmagában megigazult ember jött Hozzá. Igaz, hogy kereső lélek volt, mert azzal jött Jézushoz: „Mester, tudjuk, hogy te Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem teheti e jeleket, amelyeket te teszel, csak ha az Isten van vele.” Azok a nehézségek tehát, amelyek Nikodémus lelkében voltak, inkább elméleti nehézségek, mint lelkiek. Olyan emberről van itt szó, akinek az egész lelki élete, Istenhez való viszonya elméleti síkban mozog.

Nehéz volt Jézusnak ez a szolgálata azért is, mert az az ember, aki ilyen értelmi beállítottságú volt, „vallásos ember” volt. A Bibliában sehol sem találkozunk ezzel a szóval: „vallásos”. Vallásos az az ember, aki önmagával, Istenhez való viszonyával ki van békülve és azt hiszi, hogy az rendben van. Jézus Krisztusnak senkivel sem volt annyi baja az életben, mint ezekkel a vallásos emberekkel. Ezekkel nem tudott mit kezdeni. Nem kellett Megváltó nekik, mert nem érezték magukat bűnösöknek. Nem kellett új szövetség Istennel, mert ők megtartották a régit. Nikodémus is ilyen volt, de volt a lelke mélyén valami elégedetlenség.

Jézusnak Nikodémussal való beszélgetése nemcsak azt hirdeti, hogy ne hallgass Isten dolgairól, de azt is, hogy a bizonyságtétel eredménye nem a mi dolgunk. Neked az a kötelességed, hogy bizonyságot tégy. Hogy azután mi következik, az nem a te dolgod. Az Úr-Jézus elengedte Nikodémust, holott a beszélgetés nem vezetett eredményre. Elengedte, mert tudta, hogy az ige sohasem tér vissza üresen, a bizonyságtétel elvégzi munkáját minden körülmények között. Vagy úgy, hogy összetöri a lelket, vagy úgy, hogy megkeményíti. Meg kell tanulnunk várni. Nem lehet a szántóföldre egyszerre menni vetőg- és aratógéppel. Mindennek rendelt ideje van. Most nem érti meg Nikodémus, de majd megérti. Mikor Krisztus ügye a tanács elé kerül, halkan ugyan, de már szólni mer mellette. Mikor meghal, odaáll a halott Krisztus mellé, hogy eltemesse. Várd meg tehát, amíg bizonyságtételed gyümölcse kifejlődik és megérik.

Vajon mi magunk nem vagyunk-e ilyen Nikodémusok? Nem akarjuk-e mi magunk is értelmi síkon megoldani a keresztyénség kérdését? Nem spekuláljuk-e el üdvösségünket? Nem gyötörjük-e magunkat olyan kérdésekkel, amelyek nem üdvösségdöntő kérdések? Nem vagyunk-e magunkkal befelé nagyon megelégedve?

Hogyan próbáljuk mi megoldani keresztyénségünket? Úgy-e, hogy foltozni akarjuk életünket, erkölcsi szépségtapaszokkal betakarni, vagy pedig úgy, hogy érezzük: nekünk újjá kell születnünk? Tudatában vagyok-e annak, hogy nincsen bennem semmi jó, elveszett, elkárhozott ember vagyok?

Itt vetődik fel a kérdés, hogy az újjászületett embernek lehet-e bűne? A bűnök között mindig világosan, határozottan különbséget kell tennünk. Vannak bűnök, amelyek kívülről rontanak ránk és vannak bűnök, amelyeket a bűn szerelme miatt követünk el. Van eset, amikor az újjászületett ember azért bukik el, mert nem vigyázott. Azt gondolta, hogy áll s ezért esett el. Elfelejtett imádkozni, nem kapaszkodott bele Krisztus kezébe és a Sátán gáncsot vetett neki. Vannak bűnök, amelyeket az újjászületett ember úgy követ el, hogy szíve visszafordul szerelméhez, a bűnhöz és belülről követi el azt. A kettő között óriási különbség van. Az újjászületett embernél ennek a másodiknak nem volna szabad előfordulnia.

Az újjászületett élet még nem bűntelen élet, de a bűnhöz való viszonyunknak meg kell változnia, mint ahogyan az Istenhez való viszonyunk is megváltozott. Eddig barátja voltam a bűnnek, most ellenben utálom. Eddig elfordultam Istentől, háttal voltam feléje, most az arcomat az Úr felé fordítom. Ez az újjászületés. Ha nem történt meg bennünk az újjászületés, nem látjuk meg Isten országát. Olyan messze van az újjá nem született ember az Isten országától, hogy annak még a körvonalait sem látja meg.

Úr-Jézus Krisztus, aki a Téged kereső Nikodémusnak hirdetted igazságodat, Szentlelkeddel és szádnak beszédével világosíts meg minket is, hogy elménkben és szívünkben megújuljunk a Te szent Neved dicsőségére. Ámen.

„Jézus, nincs más kívánságom, Nyomdokidon üdv fakad; Benned van én boldogságom, Szent és bölcs minden szavad. A te igéd lélek s élet, Mindent megnyerek tevéled, Csak szívből szeresselek, És híven kövesselek." (432. ének)