Novotny Zoltán 1963-tól dolgozik a Magyar Rádióban. Volt bemondó 3 évig, sportriporter mindörökké, a Petőfi Rádió vezetője 6 éven át. Huszonhét éven át külsősként dolgozott a Magyar Televíziónál, többek között a Híradóban, az Ablakban, s különféle gyermekműsorokban. Aranytollas újságíró, a londonival együtt tizenkét nyári olimpiáról közvetített, emellett négy labdarúgó-világbajnokságról, s számos hazai és nemzetközi sporteseményről tudósított. 1985 óta a Magyar Olimpiai Bizottságnak tagja. A Deák téri evangélikus gyülekezet presbitere, az evangélikus egyház Sajtóbizottságának vezetője. SMS: 21
Lackfi János Tizenöt könyv gyerekeknek, tizenöt felnőtteknek, huszonöt kötet műfordítás, vers, próza, dráma vegyest. Tizenhét évig tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen francia irodalmat és Kreatív Írást. Milyenek a magyarok? című humoros kötete több mint 15.000 példányban fogyott el. A József Attila-, Déry Tibor-, Illyés Gyula-díjas író-költő szövegeit a Kaláka, Lovasi András, Malek Andrea és mások éneklik. Tévéműsorok műsorvezetője, műveit tizenöt nyelvre fordították le, sokat szerepel külföldön, évi kilencven-száz alkalommal lép fel határokon belül. Zsámbékon él feleségével és öt gyerekével. Jelenleg a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatásával készülő Luther-film forgatókönyvén is dolgozik. SMS: 1
A további jelöltek listáját itt tekinthetik meg:
https://primissima.hu/jeloltek/
A közönségdíj szavazásáról bővebb tudnivalókat itt olvashatnak:
https://primissima.hu/szavazas/
A 2013. évi Prima Primissima díj tíz kategóriájának harminc jelöltje közül – a szakmai elismerésen kívül – a közönség által legtöbb szavazatot kapott Prima 15 millió forinttal járó Közönségdíjban részesül. Szavazni SMS-ben, a díjazni kívánt jelölt kódjának elküldésével lehet. Az SMS szavazatokat az alábbi telefonszámra várják: +36 70/ 70 77 000 Az SMS szavazat alapdíjas. Egy szavazó többször is küldhet SMS-t. Ugyanarról a telefonszámról óránként egy jelöltre egy szavazat küldhető. Egy órán belül viszont más jelöltre ugyanarról a telefonszámról lehet szavazni. Az SMS szövegében kizárólag a kiválasztott kódszám szerepeljen. A szavazás időtartama: 2013. szeptember 30. - 2013. december 3.