Kedd: szembesülni az új kihívásokkal
Már az első este szembesítette a jelenlévőket a kezdődő munkaév legfontosabb problémáival. Szemerei János püspök köszöntője, majd a bemutatkozó kör után Smidéliuszné Drobina Erzsébet surdi lelkész tartott esti áhítatot Jn 7,37-38 alapján. Arra hívta fel kollégái figyelmét, hogy nincs nagyobb biztatás annál, mint a gondokon felülemelkedő Jézusra figyelni. Ezután következett Kodácsy-Simon Eszter rövid tájékoztatója a hitoktatási reformmal kapcsolatos tudnivalókról, majd a hallgatóság kérdéseire került sor, az éjszakába nyúlóan.
Szerda: az esőtől a harangszóig
A reggeli áhítat hangulati aláfestéséről az eső kopogása gondoskodott. Vancsai József bakonyszombathelyi lelkész ApCsel 11,17 alapján arra figyelmeztette szolgatársait, hogy vigyázzanak, ne váljanak az evangélium terjedésének akadályává.
A délelőtt folyamán két előadó mondta el gondolatait a konferencia fő témájához kapcsolódva. Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke lelkészi, illetve egyházvezetői szempontból beszélt az egymás elviselésének nehézségeiről. Először bibliai alapvetést adott, majd őszintén kitért a gyakorlati kérdésekre is. Szerinte a megoldást abban találhatjuk meg, ha Krisztus példáját követjük embertársaink elhordozásában. Így megtanulhatunk nem passzívan elhordozni, hanem aktívan hordozni a másikat; nyitottan és kompromisszum nélkül; egyszerre keményen és szeretettel. „Szükségünk van egymásra. Szeressük és tiszteljük egymást sokkal jobban” – zárta mondandóját a püspök.
A másik előadó, Goda Gyula, a Flow csoport munkatársa szervezetfejlesztői szemmel bontotta ki a témát. Hangsúlyozta a másik elfogadásának fontosságát, amely azonban nem egyenlő az egyetértéssel. Majd így folytatta: valakit szeretni többet jelent, mint egyszerűen elviselni őt. „Nem belehalni kell, hanem élni, egymásért, Istenért: a pici, mindennapi dolgokban” – tette hozzá.
Az elhangzott előadásokat fórumbeszélgetés követte, melyben aktívan részt vettek a jelenlévő lelkészek.
Délutánra kisütött a nap, így sor kerülhetett a Pázmáneumba tervezett kirándulásra. Akinek kedve volt a sétához, Valkony Zsófia egyetemista idegenvezetésével megtekinthette a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületeit, köztük a Makovecz Imre által tervezett Stephaneumot.
A résztvevők felfrissülve tértek vissza az evangélikus templomba a második elméleti blokkra, melyet Török Gábor és Rochlitz Kyra, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének oktatói tartottak. Az előadók kifejtették, hogy önmagunk elviselése talán kritériuma annak, hogy mások elviselésére vállalkozzunk. Majd hangsúlyozták: egymás hordozása csak úgy működhet, ha Krisztus van a középpontban, körülötte vagyunk, felé indulunk, így kerülünk közelebb egymáshoz is. Végül az irgalmas samaritánus példázata alapján arra világítottak rá, hogy nemcsak az a kérdés, mit tegyünk másokkal, hanem az is, hogy tudunk-e segítséget elfogadni mi magunk.
Vacsora után a megújult Dunántúli Harangszót mutatta be (és osztotta ki) Kovács László megbízott főszerkesztő, valamint a terjesztésért felelős Koczor György.
A tartalmas napot Heinrichs Eszter áhítata zárta, Gal 6,2 alapján. „Jézus teherhordozása nemcsak példa, hanem erőforrás is számunkra” – emelte ki az ágfalvai lelkész.
Csütörtök: újult erővel indulni
Az utolsó napon Szemerei János püspök kerületi fórum keretében tájékoztatta a lelkészeket az aktuális témákról. Így beszélt többek között a pályázati lázról, az országos irodán történt változásokról, valamint a gyülekezetek ellátottságáról is, majd válaszolt a felmerülő kérdésekre.
A záró úrvacsorás istentisztelet a közösség megélésének erőt adó tapasztalatával bocsátotta útjukra a résztvevőket. Az alkalmon Szemerei János hirdette Isten igéjét, a liturgiában Baranyay Csaba kőszegi lelkész működött közre. A zenei szolgálatot Kovács László nemeskoltai, illetve Mesterházy Balázs harkai lelkipásztor látta el.
A püspök a szeretet áráról beszélt Jn 15,13.16 alapján tartott prédikációjában. Elmondta, hogy igazi értékünket az adja, hogy fontosak vagyunk Istennek. „Ez a mi forrásunk. Szeretetre éhező lelkünk, életünk forrása, hogy nagyon sokat érünk neki” – fogalmazott.
Ezt az elfogadottságot élhették meg a jelenlévők a nagy körben vett, egymásnak osztott úrvacsorában. Majd – egy kosárkából egymás nevét kihúzva – azt a feladatot kapták, hogy egy éven keresztül imádkozzanak szolgatársukért. Így valósítva meg a gyakorlatban is a találkozó fő üzenetét: hordozni egymást szeretetben.
Kerületi munkaévkezdő konferencia a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben
Piliscsaba, 2013. augusztus 27-29.
„Elviselni egymást szeretetben”
Augusztus 27. kedd
18.00 Vacsora
19.00 Köszöntés és bevezetés – Szemerei János püspök
19.30 Esti áhítat - Smidéliuszné Drobina Erzsébet lelkész
20.00 Bemutatkozik a Dunántúli Harangszó – Kovács László
Új kihívások a hitoktatásban – Kodácsy-Simon Eszter
Augusztus 28. szerda
8.00 Reggeli
9.00 Reggeli áhítat - Vancsai József lelkész
10.00 Előadás: Elviselni egymást szeretetben – a lelkész, egyházi vezető szemével - Steinbach József református püspök
11.00 Előadás: Elviselni egymást szeretetben – a szervezetfejlesztő szemével - Goda Gyula, Flow csoport
12.00 Plenáris reflexiók
13.00 Ebéd
15.00 Látogatás a Pázmáneumban
17.30 Előadás: Elviselni egymást szeretetben – mentálhigiénés megközelítésben - Török Gábor, a Semmelweiss Egyetem Mentálhigiéné Intézetének munkatársa, és Rochlytz Kyra, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanára
19.00 Vacsora
20.30 Esti áhítat - Heinrichs Eszter lelkész
Augusztus 29. csütörtök
8.00 Reggeli
9.00 Kerületi fórum
10.30 Úrvacsorai istentisztelet - Szemerei János, Mesterházy Balázs és Baranyay Csaba
12.00 Ebéd