Bevallom őszintén, bár fontosnak tartom az ökumenizmust, sokszor érzem úgy, gyerekcipőben jár még, és kicsit a kabaréra emlékeztet. Sinkó Péter mondta nekünk, ifjú titánoknak az 1998-as humorfesztivál után, hogy a kabaré szakma olyan, mint egy nagy család. Mint egy nagy, szicíliai család. Szóval sokszor érzem úgy egyes keresztény testvéreknél, hogy a más felekezetbéliek iránti szeretet még nem makulátlanul őszinte. Pál Feri atya előadása azonban rácáfolni látszott az aggodalmaimra. Bár evangélikus eseményen voltunk, zsúfolásig megtelt a nagyszínpad előtti tér.

Az atya az áldás nyelvei köré fűzte mondandóját. Mint mondta, az áldásnak három nyelve van, ami egyben az emberiség legősibb három nyelve. A cselekedet, az érintés és az együttérzés. Mindhárom megelőzi az emberiség történetében és az ember egyedfejlődésében is a verbalitás kialakulását. Arról beszélt, hogy a másik ember iránti szeretetünk annyit ér, mint amennyi meglátszik belőle a cselekedeteinkben. Az érintés kapcsán arra buzdított, ne féljünk megérinteni egymást, mert minden embernek jólesik az érintés.

A teljes cikk a 24.hu oldalon olvasható el.