Ahogy olvastam, a pásztorbot az egyházban a 7. század táján tűnt fel. És ahogy a Magyar katolikus lexikonban olvasom, „a püspöki méltóság és hatalom” jelképe. Ugyanez a lexikon elmondja, hogy a pásztorbot Hispániában (mai Spanyolország) tűnt fel. Jó volna ennek okát is megtudni. De abban az időben bizony szükség lehetett a pásztorbot ellenségűző és a nyájat egyben tartani akaró szerepére. Érdekes, hogy a pásztorbotot a 9–11. században egy ideig a király adta a beiktatáskor a püspök kezébe. Ezzel jelezni akarták, hogy az egyházi „hatalom” a „világiak” kezében van. Ebből aztán századokon át tartó küzdelem is született, az úgynevezett invesztitúraharc. Ez a középkori harc arról szólt, hogy kinek van a „felsőbb” hatalom a kezében, ki iktatja be a másikat.

Magyarországon először Héderváry János győri püspök (1330–1415) címerében tűnt fel a pásztorbot. Olvastam, hogy mivel egyik unokaöccse részt vett egy királyi hatalom elleni összeesküvésben, egy időre elmozdították a püspököt. Aztán visszatérhetett püspöki hivatalába. A győri Héderváry-kápolnában nyugszik, a feltámadást és az utolsó „pásztori szót” várva. Ő volt az első magyar püspök, aki a címerébe – bizonyára tudatosan – felvette és feltetette a pásztorbotot. Nem hiszem, hogy véletlenül.

Most már hagyjuk a múltat. A pásztorbot jelkép. Szerintem nem a hatalom, hanem a „pásztorolás”, a nyáj védelmének és összetartásának jelképe. Ha kell, tud támadófegyver is lenni. A felső „karikájával”, bunkójával ütni is tud. De azt olvastam, hogy éppen ez a karikás faragása a tetején összetartó erő is. Mert az „elszaladó” juhocska után lehet nyúlni, és a lábát megfogva a nyájban lehet tartani. Tudom, hogy végső soron nem ez, nem a bot a nyájat, az egyházat összetartó erő. Mégis érdekes számomra, ahogy a 23. zsoltárban olvasom, „vessződ és botod megvigasztal engem” [Zsolt 23,4]. Lehet, hogy olykor fejemre koppint, ahogy ez már történt is velem, de mégiscsak azt akarja mondani: „Te hozzám tartozol.” És ez valóban vigasztaló, bátorító, reményt adó tény. Mert „őriző pásztorunk” megtart a halálon át is, és egykor együtt lehetünk majd örökké abban a nyájban is pásztorunk kegyelméből, ahol már nem kell bot!

Forrás: Dunántúli Harangszó – a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület lapja, 2020. ősz.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 43–44. számában jelent meg 2020. november 8-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.