A jó pásztor nyomában – Lelkészavatás Bonyhádon

A jó pásztor nyomában – Lelkészavatás Bonyhádon

Share this content.

Szöveg és fotó: Adámi Mária
Bonyhád – Felnevelő gyülekezete körében, a bonyhádi evangélikus templomban került sor Pfeifer Ottó teológushallgató ordinációjára 2015. július 24-én, pénteken délután. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület kötelékébe tartozó hatodévest Szemerei János püspök avatta lelkésszé. A liturgiában dr. Orosz Gábor Viktor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatója, valamint Gabnai Sándor, a soproni egyházmegye esperese működött közre.

A lelkészjelölt egykori konfirmációs igéje, a meghívón is szereplő Jn 10,14 alapján a püspök arról beszélt, hogy Jézus, a jó pásztor hozzáállása nem hasonlítható az emberekéhez, még a legjobbakéhoz sem. „Jézusnak az emberek mindennél fontosabbak. Ezért szólít meg, von be szolgálatába új meg új követeket. Ma is ennek a csodának lehetünk tanúi” – fogalmazott Szemerei János.

A helyi énekkar szolgálata után következtek az eskütétel és az áldás ünnepélyes pillanatai, majd a frissen felavatott lelkész kerülete lelkészi vezetőjével közösen osztott úrvacsorát a jelenlévőknek.

Az istentiszteletet szeretetvendégség követte, amelyen köszöntőt mondott többek között az Evangélikus Hittudományi Egyetem képviseletében dr. Orosz Gábor Viktor, Gabnai Sándor esperes, Aradi András, a jelenlegi, valamint Krähling Dániel, a nyugalmazott bonyhádi lelkész.

Pfeifer Ottó

Bonyhádon nőtt fel, már gyermekkorától az ottani evangélikus közösség körében mozgott. A Vörösmarty Mihály Általános Iskolában kezdte meg diákéveit. Középiskolai tanulmányait pedig részben a bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskolában, részben pedig a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnáziumban végezte. Mindeközben aktívan bekapcsolódott a bonyhádi, majd a csurgói gyülekezet életébe, szerepet vállalt a nyári táborokban és az ifjúsági munkában.

Az érettségit követően 2006-ban felvételt nyert az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakára. Alapító tagja volt a teológia Agape zenekarának, amellyel három éven keresztül gyülekezetekben, ifjúsági konferenciákon és találkozókon lépett fel. A 2012-2013-as tanévben ösztöndíjjal a németországi Neuendettelsauban tanult. Ötödéve alatt már gyülekezeti munkatársi feladatokat végzett Sopronban, majd itt töltötte hatodéves gyakorlatát is, Gabnai Sándor esperes mentorsága alatt.

A teológián ismerte meg Dömök Krisztinát, akivel 2015 nyarán kötött házasságot.

Pfeifer Ottó lelkésszé avatását követően az iharosberény-vései társult egyházközségben kezdi meg szolgálatát, beosztott lelkészként.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!