Almási Balogh Pált 1823-ban avatták orvosdoktorrá. Két évvel később, harmincegy évesen felkerekedett, hogy találkozzon a német orvos- és természettudomány legjelesebb képviselőivel. Tapasztalatait és benyomásait élvezetes úti beszámolókban örökítette meg. Egy Bécs környéki kirándulás során például a Sasfiókkal találkozott. „A Hernál nevű falu mellett sétáltunk – írta –, honnan visszajövet a nagy Napóleon kis fiához akadtunk, ki tanítójával ezen a tájon sétált. Láttam őket a kocsiban felüléskor. A gyermek szép, gyenge, szép piros szájú, szemében valami komolyság ül. Akaratom ellen jutott eszembe atyja, kinek hatalmában volt a világ, úgy, mint senkinek ő előtte.”

Weimarban Goethe vendége volt. A költőfejedelemnél tett látogatásáról többek között ez áll az úti jegyzetekben: „Goethe középszerű termetű és testű, magas, hátrahajlott homlokú, ezüstszínű puderes hajú, s még elevenséggel teljes képű ember, akin a 76 esztendők terhe kevéssé látszik. Szemeinek átható tekintetök néminemű tolmácsai a nagy léleknek. Egyébiránt… gondolkodást mutató halvány képén komolyság s valami visszatartóztatást képző, de szívességgel s emberséggel elegy lélek ült. Szava mély.”

Balogh Pál híres német orvosokkal társalgott, legnagyobb hatással azonban Samuel Hahnemann volt rá, akinek hívévé szegődött, és egyike lett a homeopátiás gyógyászat magyarországi népszerűsítőinek. A gyógymód hamar elterjedt Európában és Észak-Amerikában.

Nagy Károly, Balogh Pál életrajzírója így összegezte orvosi működését: „…nagyon lelkiismeretes volt, betegeiről terjedelmes orvosi naplóiban pontos s részletes, nemegyszer hosszú évekig folyamatosan követhető kórtörténeti adatokat vezetett. […] A betegek beszámoló leveleit csatolta a kórtörténetekhez, csak így volt módja, hogy hosszú idő után is helyes válaszokat írjon az újra jelentkező pácienseinek. Levelezésben állt csaknem az egész történelmi Magyarországon szétszórt betegeivel. […] Jó orvos volt, rendelkezett mindazokkal a tulajdonságokkal, melyek

a jó orvost jellemzik. Okos és jól képzett volt, a szakma csaknem minden ágában járatos. Kora orvostudományát elméletben és gyakorlatban tökéletesen ismerte. Tanulmányai alatt a külföldi irodalmat is rendszeresen tanulmányozta. Pályáján elérte a legmagasabb tudományos rangot, egyetemi tanár lett.”

Almási Balogh Pál az orvosi tevékenysége mellett tudományszervezőként és nyelvújítóként is kitűnt. Munkásságának elismeréseként a Magyar Tudós Társaság levelező (1931), majd rendes tagjává (1835) választotta. A haza szolgálatában közéleti ember is volt. Talán legjelentősebb alkotása az Angol–Magyar Kereskedelmi Intézet létrehozása. Tihamér fiától is tudjuk, hogy „nem volt Magyarországon magánember, akinek annyi könyve lett volna, mint neki [48 ezer kötet]. Összes keresményét erre áldozta. […] Folyton érkeztek a nagy ládák külföldről, melyek csak úgy ontották magukból a könyveket. S édesapám csillogó szemmel, átszellemült arccal szorított nekik helyet a többi könyvek között. Legnagyobb földi örömre volt, ha azokat folyton folyvást rakosgathatta. Létrán fel, létrán le, hol kiszedte, hol visszarakta. És nekem ott kellett segédkeznem”.

Külön kell szólnunk Almási Balogh Pál Széchenyihez és Kossuthhoz fűződő kapcsolatáról s arról a diplomáciai érzékről, amely révén pártatlan maradt akkor is, amikor a két nagy államférfi vitában feszült egymásnak.

Széchenyi Naplójában számos helyen találunk utalást a doktor személyére. A lelki és szellemi, továbbá a politikai, gazdasági és akadémiai kérdésekben legtöbbször közös állásponton voltak. Kossuth gyakran betegeskedett a gyomrával és a tüdejével, ezért fordult Balogh Pálhoz. 1836-­ban már az egész családját a neves doktor kezelte, aki aggódva figyelte páciensét a börtönbüntetés alatt és kiszabadulása után, a viharos években.

Kossuthtal vélhetően 1936 nyarán találkozott először, amikor az feszült politikai légkörben élt. Az Országgyűlési Tudósítások megszűnése után Törvényhatósági Tudósítások címmel egy új illegális lap szerkesztését kezdte meg. Ekkortájt egészségi problémák is gyötörték. Erről, továbbá szokásairól, a beteg és az orvos kapcsolatáról árulkodnak Balogh Pálhoz írott levelei.

Pest November 2-án 1836.
Tekintetes Doctor úr!
Ma, holnap s holnapután, a szabott órában személyes látogatást tennem telje sen lehetetlen, orvosság nélkül lenni pedig nem szeretnék, különben is ma lévén a bevétel napja, (mert hétfőn reggel vettem be az utolsó adagot) írásban kénteleníttem tehát egészségem állapotja felöl számot adni, s hálás köszönettel fogadott készségétől további szíves tanácsadósa lenni.

Harmadnap óta igen fájdalmasan vagyok. Az előtt szorulásom volt gondoltam a Chocolade okozhatja [Almási Balogh Pál 1831-ben jelentette meg A kávé, thé és csokoládé című munkáját, amelyben egyebek mellett felhívta a figyelmet az élvezeti szerek veszélyeire], s holmi leveseket reggelizek, amazt elhagyván. A szorulás elmaradt de 3 nap óta alkalmatlankodik a végbél kizsugorodás a mi bizonyos fájdalmas ingerültségben tartja testemet, akkor is fáj ha állok, még jobban ha járok, az ülés pedig már épen fájdalmas. Ezt most másod ízben tapasztalom életemben. Először mint egy két évek előtt tapasztalám, de akkor kevés órák múlva magától elmaradt. Ezt közönségesen hemoroidalis jelnek szoktuk mi profanus emberek tartani, de én hátgerincz fájdalmat mellette nem érzek.

Még különösebb egy másik jelenség, mellyet tegnapelőtt reggel vettem észre. T. u. elől a nemző tagok tövében (talán ágyéknak nevezik ezen testi részt) épen a bal láb czomb hajlásában inakon, valami lassú daganat támad, melly csak akkor fáj, ha vagy megtapintom vagy lábamat felemelem, nem igen nő, de a bőr mintegy tallérnyi nagyságban gyengén veresedik, azonban ez a veresedés sem nagyobbodik. Venerikus daganatnak nem tarthatom, mert egy hó napja hogy asszonyhoz nem nyúltam. Általában testalkotásom ismertető jeléül megjegyzem, hogy soha egész életemben inficiálva [fertőzve] nem voltam, soha mercurialis [higany] szerekkel nem éltem s tudtomra testemben egy mákszemnyi kényesőt se oltottak

De az egész testem is igen érzékeny ezen jelenségek mutatkozása óta, – úgy szólván mindenem fáj, p. o. ma reggel tapasztaltam, hogy 8 levelet borítékozv án ezen borítékozás mellett papiros vágás közben, az olló olly fájdalmasan bán totta ujjaimat, hogy kesztyűt voltam húzni kéntelen – általában úgy látom hogy a mi kevés hús maradt még rajtam, minden rugóságát elveszítette; igen szemlátomást száradok, egy hét előtt még viselhettem pecsétnyomó gyűrűmet bal kezem mutató uján, most már nem, mert minden pillanatban elvesztem ujamról.

Mindezek talán az orvosiszerek hatása kezdetének jelei. Egyébiránt fejem izzadása elmúlt, pedig az előtt járás közben hamar megizzadt, ha bár hűs volt is a levegő, (talán mert sebesen szoktam járni) e helyett most hónom alja izzad, de nem igen, csak sebesebb mozgás közben. – Az ételt nem épen kívánom de ha mellé ülök jó ízűen eszem. Nyelvem ragacsos, enyves reggelenkint, s fejéres mindig, de sem savanyú sem keserű.

Arczom színe azonban még mindig szokatlanul sárgás, szemem sem egészen tiszta.

Naponként kevesebbet dohányzom, s naponként kevésebbé kívánom a dohányzást.

Munkaközt felejthetem azt a bizonyos, unbesorgsicht [gondatlan, elintézetlen] állapotot, de könnyen fáradok s jól esik ha fekhetem, úgy hogy szokásom ellen 9 óra tájban már lefekszem s nem mondhatom hogy rosszul alunnék.

E szerint minden aprólékosságot megírtam. Mert a mint egyébkor nem igen szoktam magammal bíbelődni így most a Tettes úrnak orvosi segedelmével élvén, kötelességnek tartom minden csekélységről számolni.

A dietat bár nem szorossan, az eddiginél tízszer szorosabban is örömest meg tartom, ha szükséges. Elfelejtettem megkérdezni, ha a hidegvizeli mosdás nem ellenkezik-e az orvossággal?

Méltóztassék inasom által a közelebbi néhány napokra ismét orvosszereivel ellátni.

Egyébiránt a mint nagy szerencsémnek fogom mindég tartani, ha Tettes uraságod megengedi, hogy jeles személyét barátaim közé számíthassam, úgy becses barátságát hasonló érzelemmel szíves segedelmét pedig tu… [olvashatatlan] háládatossággal viszonozni, szebb kötelességeim közé számítom s valódi tisztelettel vagyok
alázatos szolgája Kossuth Lajos m. p. [m. p.: saját kezűleg]

Amikor Kossuth egészsége jobbra fordul, orvosának tanácsára Zugligetbe költözik. Itt fogják el az 1837. május 5-re virradó éjjelen. A várba viszik, a volt Bécsi kapu mellett lévő kaszárnyába. A jó levegőről a börtön sötét, nyirkos cellájába kerül, csak fentről szűrődik be némi fény. Balogh természetesen a börtönben is gyakran felkeresi, és aggódik az állapota miatt. A következő levél a cellában íródott.

Tekintetes Almási Balogh Pál orvos Doctor úrnak
Pest. Feldunapart Nákóház Buda 8. 13. 1839
Kedves Barátom Uram! Sok a bajom […]. De néhány nap óta, mindig nagyobbodva hozzájött ez a baj, hogy este lefeküdvén rendesen ollyan mákonyos forma mély álomba merülök mellyből azonban éjfél előtt szörnyű kellemetlen émelygés ébreszt föl, hányhatnám s mihelyt fejemet a párnára leteszem kereng velem a szoba mint a részegekről mondják (14 éves gyerekkoromban egyszer liqueurral leittatva, magamon is tapasztalám), ma éjjel már órákig feljárni valék kénytelen, most ha csak ültem is előjött az émelygés. […]

Még megjegyzem, hogy számban örökké egy különös ércz íz lakik olyan forma mint a zsíros zöld rézrosda, Diaetámot ami illeti: reggelizni nyers tejet, vagy pirított vajas kenyeret szoktam. Délre kétételt főzetek, ritkán eszem meg, gyakran csak egyet. Este soha semmit. Általában az étel megtölt de nem táplál. Az álom (nállam az említett esti elkábuláson kívül nagy ritkaság) nem frissít, reggel fáradtabban kelek, mint este feküdtem. […]

Küldeményét kérve és várva, hálás barátsággal vagyok
aláz. szolgája Kossuth Lajos

Múlik az idő, és semmi jel nem mutat arra, hogy Kossuth előbbutóbb szabadulni fog. Orvosa szomorúan állapítja meg, hogy délceg tartása hajlottá vált, sötét haja megritkult, arcbőre sápadtabb, mint korábban volt. Aztán az 1839–40-es országgyűlés ellenzékének és Deák Ferencnek köszönhetően a többi politikai fogollyal együtt kegyelmet kap, és 1840. május 10-én kiszabadul. Balogh ezután is mellette van, most a sok munkában látja a gondok okát. „Aggodalmai nem voltak túlzottak – írja Fialovszky Béla Almási Balogh Pál dr. élet- és jellemrajza címmel 1933-ban megjelent könyvében. – Lázak sorvasztják [ti. Kossuthot], fizikuma már alig bírja az iramot és bekövetkezik, amit előre sejtett, amitől annyira féltette: 1848 májusában, mikor mint pénzügyminiszter, pénzek veretéséről gondoskodik, kénytelen hivatali szolgálatával felhagyni, mert tüdővérzés lepi meg. De a betegség most sem tudja hosszabb időre ágyba kényszeríteni […]. A lapok figyelmeztetik a nemzetet, imádkozzék életéért.”

Úgy látszik azonban, hogy kemény fából faragták, mert a sok vihar és az emigráció dacára hosszú életet élt: kilencvenkét éves korában hunyt el.

Rendkívül érdekes az a levele is, amely házasságával kapcsolatos. Ismeretes, hogy felesége, Meszlényi Teréz katolikus vallású volt, Kossuth pedig evangélikus. A következő levelében Baloghnak köszöni meg sikeres közbenjárását az egybekeléssel kapcsolatban, és sürgeti a további intézkedéseket.

Tettes Almási Balogh Pál úrnak Pest December 16. d. 1840.

Kedves barátom!
Szívességét a leghőbb köszönettel köszönöm. Megtevénk a helybeli Plébánosnál Feichtinger Prépost úrnál mind azon lépéseket, miket Ön becses levele szükségesnek mondott – ez a jó ember sok nehézségeket tőn […]. Ő már tudta, hogy Ön nevemben szót tőn az illető helyen, s egyszer azt is mondá, hogy kedvezőnek látszó választ csak azért adák Esztergomban, hogy tőlem szép szerrel menekedjenek. – Természetesen megérintém, hogy nem nagy dicséretet mond a Herczegprímás udvaráról, ha ügynökeiről illy alávalóságot, s gyávaságot fölteszen.

Alázatosan kérem kedves barátom méltóztassék e levelem folytában a szükséges tudakozódást és sürgetést megtenni.

Egyébiránt én December utolsó napján akarnék eskünni; s dimissonialist [elbocsátó levelet] is kértem a plébánostól, mert jegyesem restellene a parochiára menni; s hon szeretne a ceremónián átesni. – Az elsőre nézve azt mondá a Plébános, hogy Január 7-ig terjed a tilos idő – én azt tartom csak karácsonyig. – A másodikra ő határozottan nem nyilatkozott, de beszéd közben érinté, hogy az esküvésnek a háznál történnie nem lehet, hanem; paplakban kell. – Én ezt természetesen magának a pastoralisnak (lelkipásztornak], értelmében bátor magyarázatnak tartom; mert az a templomból tiltja ki a vegyes házasságok esketését, és így maga kap rajta, hogy másutt történjék, a paplak említése csak illedelem parancskép van oda téve, – az olly botrányok kizárására, mint itt ott történnek: de korán[t] sem kizárólag azért szól illy formán az encyclica „in domo parochiali vel alio loco decenti” – [a plébániaházban vagy más szép helyen]. Ezeket azért írom meg, hogy megkérjem hahogy a dolog különben rendén van, s történhetik, méltóztatnék megkísérteni a kieszközlést […].

Bölcses válaszát minél előbb alázatosan kikérem.

A mi azt a másikat illeti, miről aként méltóztaték nyilatkozni, hogy majd személyesen értekezünk, én szíves barátságát e részben is a legőszintébb érzéssel köszönöm, de megvallom, hogy még csak eszem ágába sem jutott ilyes mivel alkalmatlankodni akarni: – én azt csak amúgy közbevetőleg említettem minden célzás, minden vég nélkül.

Fogadja még egyszer szíves köszönetemet. Isten Önnel, s a hazával – ölelem meleg barátsággal
barátja és polgártársa Kossuth

A házasságot végül 1841. január 9-én kötötték meg a pesti belvárosi plébánián. Feichtinger plébános adta össze őket.

Almási Balogh Pál a szabadságharc leverése után rendőri felügyeletet kapott, ezért aztán eltűnt a közéletből, és külföldi utazásra is csak 1856-ban gondolhatott, amikor hosszabb tanulmányutat tett Párizsban, Londonban és Brüsszelben. Életének ebben a nehéz időszakában minden energiáját az orvosi munkájába fektette, azzal a fájdalommal, amely híres betegeinek elvesztésével járt.

Végezetül emlékezzünk meg bátor feleségéről, Ágoston Amáliáról, aki a honvédkórházban a legsúlyosabb sebesülteket ápolta, és sok hazafinak segített az emigrálásban. Többek között Horváth Mihály, a jeles történész is az ő segítségével menekült el az országból. Ezért aztán az asszonyt, a „honvédek anyját” elfogták, és börtönbüntetésre ítélték. Több hónapon át az Újépületben (a Neugebäudéban) raboskodott. Az innen küldött levelei a családjáért aggódó édesanyáról árulkodnak, és hű képet festenek az akkori börtönviszonyokról.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 17. számában jelent meg, 2017. április 30-án.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.