Prőhle Gergely: a templomépítés nem lehet pótcselekvés

Prőhle Gergely: a templomépítés nem lehet pótcselekvés

Share this content.

Forrás: MTI, szöveg: Nagy Imola Dóra
Budapest – Templomok építése és felújítása nem lehet a valódi közösségépítést helyettesítő pótcselekvés – mondta Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) országos felügyelője, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prőhle Gergely hangsúlyozta: az evangélikus egyház csak azokat az épületeit újítja fel, amelyekben a közösségeknek van esélyük megerősödni és közfunkciókat is ellátni. Szigorú egyházi szabályozás akadályozza, hogy milliókat költsenek olyan épületekre, amelyek ezeknek a feltételeknek nem felelnek meg - ismertette.

Felidézte, hogy 2015-ben elkezdődik és 2017. október 31-ére befejeződik három fontos evangélikus központ, a győri Insula Lutherana, a budapesti Deák téri evangélikus épületegyüttes és az Üllői úti országos központ felújítása.

A győri és a Deák téri lutheránus sziget épületegyüttese is sok funkciót lát el. Az ellenreformáció idején megszokott evangélikus építészeti megoldás volt többfunkciós szigeteket kialakítani a többnyire katolikus többségű közegben. 

Az Insula Lutheranában van általános iskola, gimnázium, szociális otthon és levéltár is. A 4,7 milliárd forintos kormányzati támogatásból megvalósuló felújítás során új tornatermet is kap a központ - tette hozzá.

A budapesti Deák téri templom melletti épületegyüttes, benne a múzeum épülete 300 millió forintos állami támogatásból újul meg. Ott ugyancsak egy helyen működik az evangélikus gimnázium - az ország második legjobb egyházi középiskolája -, a Kaláka Zenebolt és az Evangélikus Országos Múzeum - sorolta. A munkálatok során kibővítik a múzeumot, felszerelik a legkorszerűbb múzeumpedagógiai eszközökkel, valamint összenyitják az üzlethelyiségeket, hogy nagyobb tér legyen közösségi-kulturális programoknak. Ez azért is fontos, mert a Deák téri épület a 19. század harmincas-negyvenes éveiben a társasági élet fontos központja is volt, ahol kulturális programokat, felolvasóesteket tartottak - emelte ki az MEE országos felügyelője. 

A felújítás során az egyház célja, hogy a korabelihez hasonló funkciókat ellátó „missziós szempontú közművelődési központot hozzanak létre” - fogalmazott Prőhle Gergely. A terveket a Zeneakadémia és a Várkert Bazár felújítási terveit is jegyző Ybl Miklós-díjas építész, Potzner Ferenc készítette. 

Az MEE Országos Irodája szintén megújul 2017. október 31-éig. Prőhle Gergely elmondta, hogy 330 millió forint pályázati támogatást nyert az evangélikus egyház az 1870-ben épült iroda energetikai korszerűsítésére. A teljes, több mint egymilliárd forintos felújítást az egyház „belső kölcsönnel” finanszírozza. Felújítják az Üllői úti ingatlannal összekötött, 1905-ben épült Szentkirályi utcai házat is. Prőhle Gergely az épületegyüttest kultikus helynek nevezte, mivel a benne lévő levéltárban őrzik Luther Márton kézírásos végrendeletét.

A helyettes államtitkár szólt a pesthidegkúti, fogyatékkal élő fiatalok számára készülő otthonról is, amelyet azért alakítanak ki, mert szűkössé vált a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon, amelyben most idős emberekkel élnek együtt. Az új, jövő őszre elkészülő, kétezer négyzetméteres otthon ötven gyermek befogadására alkalmas, és a legszigorúbb európai uniós elvárásoknak is megfelel. A több mint egymilliárd forintból megvalósuló építkezést saját forrásból, valamint a bajor evangélikus egyház támogatásával finanszírozzák.

A helyettes államtitkár az elmúlt hetek egyház-finanszírozási vitájával kapcsolatban úgy fogalmazott: régen rossz, ha az egyházak csak a pénzről beszélve tudnak bekerülni a sajtóba.

Az egyházak évek óta meglévő, súlyos problémája - mondta -, hogy a közvélemény csak akkor értesül róluk, amikor nem kapnak elég pénzt. Az anyagi szempontokat azonban csak a szolgálat felől szabad megközelíteni - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a legfontosabb kérdés az, mit tesznek az egyházak a tágabb közösségért.

Az evangélikus egyház világi tisztviselője kiemelte: az egyházaknak úgy kell fogalmazniuk, úgy kell megjelenniük és úgy kell bánniuk az emberekkel, hogy az elvilágiasodott társadalom is a modern világ részének tekintse őket, ne pedig egy „élő anakronizmusnak”.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!