A reformáció 500. évfordulójára 12 részes rajzfilmsorozat készül Luther életéről. Ez a hír eléggé meghökkentő két szempontból is. Egyrészt lelkesedést vált ki, hogy 2009 és 2017 között a nagy reformátorokra emlékezve a különböző kiadványok és rendezvények sorában végre szerepet kaphat a rajzfilm is. Másrészt épp a rajzfilm populáris műfaját tekintve akadémiai és teológiai tudós körök egynémelyekében megütközést, illetve legyintéssel járó lenézést idéz elő az, hogy a vallástörténet történelemfordító, életbevágó eseményeit és eredményeit képtelenség komolyan venni karikírozott rajzfigurák megjelenítésében. A Luther-rajzfilmnek első elkészült epizódja bemutatásra került az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, s így a film közös megtekintése után nincs akadálya annak, hogy megnyugtassuk, s egyben meggyőzzük az animációs filmeket megmosolygó kétkedőket a műfaj jelentőségének elismerése tekintetében. Ugyanakkor bátorítjuk a lelkesedőket, hiszen épp a lelkesítés az animáció műfaji lényege: animare – lelket lehelni a dermedtségbe, életre kelteni a mozdulatlanságot. Ebben az értelemben kimondható: a reformáció maga az animáció.

Az animációs-, illetve szűkebb értelemben a rajzfilm valóban jokulátor műfaj, ami azt jelenti, hogy a vásári kikiáltók (jongleurs), az udvari bohócok népszerű előadásaival rokon. Az animációs film a klasszikus és az avantgarde művészeti univerzumok mellett a harmadik, a populáris univerzum egyike a képregény és a film testvéreként. Azonban mint a populáris művészeti univerzum része, egyáltalán nem lekezelendő, hiszen a démotikosz vagy a koiné évezredek óta mindig fontos közvetítő és népszerűsítő eszközök voltak a szélesebb társadalom számára. A nyelv területén gondoljunk csak az egyiptomi hieroglifikus szövegek szakralitása mellett a hétköznapi életet szolgáló démotikus írásformára és irodalomra, vagy arra, hogy Homérosznak és Pindarosznak a tanultak gyönyörűségére írt magas szintű görög költészete mellett az evangélium a koiné, a hellén agora nyelvén szólalt meg. Jézus Krisztus teológiai utalásai Isten országáról példázatokban, a nép mindennapos életének képeiben, vagyis popularitásban öltenek formát. A rajzfilm esztétikájának úttörő kutatója, Marie-Thérèse Poncet (Étude comparative des illustrations du Moyen-Age et des dessin animés, 1952) kimutatta az egyenes leszármazási vonalat a középkori fal- és kódexfestészet, valamint az animációs film között; a festett Biblia pauperum tipológikus eseményekre, történetekre és színekre osztott képi megjelenítése, a képregények képsorozatai, valamint a rajzfilm kockái, mozdulatai és jelenetei között. Maga a reformáció kora és benne a reformátorok is éltek a képi popularitással, amikor az újnak számító nyomdászati technikát használva, egylapos röplapokat jelentettek meg. Az olyan híres művészek, mint Dürer, az idősebb Lucas Cranach, Georg Pencz vagy Sebald és Barthel Beham által készített nyomatoknak jelentős felületét fametszetes illusztráció töltötte ki az ismertető szövegek kíséretében. A tudományos könyvek mellett az Einblattdruck populáris műfaja arra elegendő volt, hogy az evangélium igaz tanítását, a moralitás szempontjait, vagy a vallási vita ellenfeleinek lejáratását több százezres példányokban a szélesebb közönség számára –, ha leegyszerűsítve is –, de nyilvánvalóvá tegye.

Richly Zsolt animációs filmjének műfaja a populáris univerzum több száz éves folyamába illeszkedik bele a megújított technika, a számítógéppel előállított animáció alkalmazásával. Richly Zsolt korábbi filmjeit a magyar animáció iskolát teremtő időszakában a letisztult dekoratív formákkal harmonikus mozdulattervezés, a festői igényességgel kialakított színvilág és a mindkettőhöz illeszkedő epikus elbeszélés jellemzi. Olyan emlékezetes alkotások képviselik ezt a megmozdított mesekönyv-világot, mint A kockás fülű nyúl sorozatok (1976-1978), Háry János televíziós egészestés film (1983), a Fabulák sorozat (1987), az Este a székelyeknél (1998), a Jelky András kalandjai (1993), amelynek mintafilmje további epizódok megvalósítására vár, valamint a Kőműves Kelemen (2010). A rajzfilmrendező régen dédelgetett vágya volt Luther életéről filmet készíteni különös tekintettel a 2017-es emlékévre. Kezdeményezésére a Magyarországi Evangélikus Egyház emlékbizottsága a Luther-megemlékezések sorába vette a rajzfilm megvalósítását a Lutheránus Világszövetségnek és a Nemzeti Kulturális Alapnak támogatásával. A tervek szerint a filmsorozat 12 epizódból fog állani, egyenként 13 perc hosszúságban. Az elsőnek elkészített és napjainkban bemutatott epizódja a sorozat 3. része Isten tenyerén? címet viseli és Luther Márton szerzetesi életét mutatja be. 

A szerény eszközökkel építkező rajzfilmnek komoly kihívásoknak kellett megfelelnie. Azon kívül, hogy a reformátor életét meséli el, egyúttal a 16. század korát, anyagi kultúrájának miliőjét, szellemi életét, a reformátori gondolkodást, a teológiai alapállításokat és az általuk kiváltott vitákat is szükséges bemutatnia a vizualitás egyszerű nyelvén. A rajzfilm mindezeket felvállalja, ráadásul sűrített időkeretben és jelzésszerű grafikai, valamint rövid irodalmi utalásokkal. A teológia népszerűsítésének legnehezebb kísérletéről van szó! Ahhoz, hogy ebben a leegyszerűsített nyelvben megfelelhessen valamennyi tartalmi követelménynek, a rajzfilm készítőjének a valóságos történelmi eseményeket és teológiai vonatkozásokat át kellett transzponálnia. Ezt úgy érhette el, hogy a műfaj szempontjából távoli, de az általa megcélzott korszak kultúráját három rétegződésen keresztül hozza közel a rajzfilm mai nézőjéhez. Az első réteg a tárgyalt múlt történeti tényszerűsége, a második e történetiség szimbólumainak megtalálása, a harmadik pedig ezeknek a szimbólumoknak a mai rajzfilmre való átköltése. Röviden szólva: a dokumentum –szimbólum – poézis hármas rétegein keresztül a mai befogadó felé egyre közelebb hozva jeleníti meg a távoli Luther-eseményt. 

Richly Zsolt – mint a film rendezője és művészeti vezetője, a középkori misztériumjátékok meneur de jeu néven nevezett mai „játékvezetője” – a rétegeiben egyre közelebb hozott kultúrát történeti, teológiai, grafikai, zenei és irodalmi szempontból egyaránt feldolgozta. A biográfia dokumentumaiból szimbolikussá vált eseményeket a 12 epizód elosztásában fókuszálja és dramatizálja Lackfí János e film számára írt rövid darabokból álló mirákuluma. Az elhangzó szöveg archaizálásának finom érzékeltetésével, valamint a humor eszközeivel teszi élvezhető játékká számunkra mindazt, ami hajdan az élet kétértelműségei között fájdalmas aktualitás volt. A közel fél évezredes teológiai tételek szimbólumai talán a legmaradandóbbak az egyház gyakorlati, liturgikus életén belül, amelyeknek játékos dramatizálásával és grafikai átköltésével a Luther-rajzfim a távolból tapasztalati közelségbe hozza a dogmatika olykor elidegenítő megfogalmazásait.

A képzőművészeti rétegek együttes bemutatása és szép egymásra helyezése jellemzi az igényes grafikai világot, amelyet Richly Zsolt fiatal, volt főiskolai tanítványaira bízott, s azok közül Horváth Molnár Panna és Bognár Éva Katinka munkáit dicséri. Ha néhány másodpercre is, de dokumentáltan jelennek meg Dürer és Cranach metszetei, majd többször láthatók az azoknak alapján készített átrajzolások egy-egy névvel ellátott városnak, mezőnek hangulatában, s mindezen rétegek fölött az egész filmet meghatározó grafikai világ uralkodik már teljesen átköltött, mai, friss, ropogós megvalósításban. A fanyar humorú mirákulum-játék illő látványosságait adják a rajzfilm firkálgatott, esetleges vonalakkal, táncoló kontúrokkal megrajzolt figurái, mely kontúrokból olykor ki-kifolynak a színek –, a 15-16. századi fametszetekre emlékeztetve. Mindezekben kiemelésre méltó a főszereplő Luther Márton külső karakterének zseniális karikírozottsága. A figuráknak ezen igényes megtervezését Kovács Márton és B. Nagy Ervin rajzolóknak köszönhetjük.

A templomba járók számára ismert zenekultúra rétegei természetes átfedésben vannak a filmben. Luther Mártonnak a 46. zsoltár alapján írott, Ein feste Burg ist unser Gott kezdetű eredeti éneke a reformáció szimbólumaként hangzik a mai gyülekezeti éneklésben, s e gyülekezeti ének dallamától ihletve költötték Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos a rajzfilmsorozat főcímének zenéjét. Feltehetően sokszori ismétlődése maradandóan beírja majd a reformátor életének jelentőségét azoknak a szívébe is, akik előtt mindeddig teljesen ismeretlen volt a protestáns egyház teológiája.

A szerző a Károli egyetemi tanára, korábban maga is rajzfilmes volt.