Az ünnepi istentiszteleten Hafenscher Károly, a zsinat lelkészi elnöke végezte a liturgiai- és igehirdetői szogálatot. Mellette Szamosi Attila és Abaffy Zoltán vettek részt az imádságos részben.
Ezután Gáncs Péter elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő Schulek Mátyásnak átadták az Ordass Lajos-díjat.
Prónay-díjat vehetett át Sztruhár András.
Schulek Mátyás laudációját Kézdy Edit, míg Sztruhár Andrásét Mészáros Tamás mondta el.
Tekintsék meg képriportunkat is:
Mint ismeretes az Ordass Lajos-díj olyan, feddhetetlen életű, magyar vagy külföldi, felszentelt – akár más felekezetű – személynek ítélhető, aki kiemelkedően sokat tett a magyar evangélikus egyházért. A Prónay Sándor-díj olyan világi személynek vagy intézménynek ítélhető, aki vagy amely kiemelkedő szellemi vagy anyagi támogatással áll a Magyarországi Evangélikus Egyház mellett. A díjakat ifj. Szlávics László szobrász alkotta, velük pénzjutalom nem jár.
Az Ordass-díj eddigi díjazottai: 2008 - Terray László, 2009 - Pósfay György, 2010 - Pátkai Róbert, 2011 - Ittzés János (2012 januárjában vette át), 2012 - Takácsné Kovácsházi Zelma, 2013-ban nem osztották ki a díjat.
A Prónay-díj eddigi díjazottai: 2008 - soproni Líceum, 2009 - Kaláka együttes tagjai, valamint Stiaszny Éva oklevéllel kapott Prónay-plakettet, 2010 - Boleratzky Lóránd, 2011 - Polgár Rózsa, 2012 - Benczúr László, 2013 - dr. Cserháti Péter.