A Gospel Sasok szárnyalása tavaly kezdődött egy kiskőrösi Omega Oratórium koncerttel. A zenekar jó szokása, hogy országjáró turnéjukon igyekeznek helyi énekkarokat beszervezni a vokáléneklésbe. Ugyanis az Oratórium zenei anyaga régi Omega slágerek átharmonizált és áthangszerelt változata szimfónikus zenekarra és vegyeskarra, – a meglévő szólóelőadók mellett természetesen. A megkeresés a Sasoknak épp a legjobbkor jött. Kissé leültünk az elmúlt években, mert egy amatőr kórust csak a fellépések éltetnek, – ha másutt is megmutathatják tudásukat. Nem könnyíti helyzetünket, hogy mi már 1997 óta a gospel műfaj mellett döntöttünk, túlnyomóan angolul éneklünk, mert ez a gospel anyanyelve. Szóval fellépések híján kezdtünk már majdnem szétesni. A lehetőség, hogy az elmúlt hatvan év egyik legsikeresebb rock zenekarával léphetünk föl, viszont azonnal föllelkesített bennünket. No meg szeretjük is az Omega dallamait, az irodalmi színvonalú, mély üzeneteket hordozó dalszövegeket.
S a sikeres kiskőrösi templomi Omega Oratórium koncert után kezdtek jönni a további felkérések. Előbb 2014. június 16-án, a Szabadság Napján, egy mezőtúri református kórussal együtt közel egy millió (!) ember előtt énekelhettünk Budapesten, a Hősök terén. A több emelet magas színpadról egészen az Oktogonig beláttuk az emberekkel zsúfolt teret és az Andrássy utat. Hihetetlen élmény volt…
És ebben az évben pedig egyik koncert követi a másikat. Kezdtük a Budapest Parkban, május 30-án, előttünk a P Mobil muzsikált. Itt már az Oratórium egy változatát énekeltük, Beat misének nevezték el a Omega Rapszódiából átemelt számokkal színesített programot. Így mi is újabb és újabb dalokkal ismerkedhettünk meg. A billentyűs, Földi Albert, „Albi” írja át a dalokat a zenekarnak és a kórusnak, tehát nem nekünk kell kimódolnunk, mit is énekeljünk. Ezt a koncertet egy pozsonyi fellépés követte: június 8-án Pozsonyban, az Istropolis Kongresszusi Központban a „Több, mint szomszéd” elnevezésű, az ottani magyar nagykövetség által szervezett magyar kulturális napok nyitókoncertje volt az Omega Oratórium. Hatalmas tömeg előtt énekelhettünk, immáron kiegészülve a kiskunhalasi református Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórussal. Így együtt, mintegy 45-en már jobban mutatunk a színpadon, meg hangban is többet tudunk nyújtani.
Legutolsó fellépésünk június 13-án volt Felcsúton, a Makovecz Imre által tervezett Pancho Arénában. A médiában ezt a koncertet sajnos megelőzte egy pengeváltás, túlpolitizált hazánkban úgy tűnik, egyesek minden jóba igyekeznek belekötni. Mivel a zene jellemzően a politika fölött áll, ezért az Omega tudatosan, muzsikájával inkább összekötni szeretne – s ha valakinek valóban a muzsika fontosabb, akkor ezt a szándékot siker koronázhatja.
S az évnek még nincs vége: jönnek a nyári, balatoni koncertek, július 18-án Balatonlellén, augusztus 7-én Siófokon, 8-án Gyenesdiáson, majd augusztus 20-án Diósgyőrben, később Mádon, Hercegszántón s végül majd Egerben…
A közös munka alaposan összerázta a kórust. E hó 14-én Acsán, a gyönyörűen felújított evangélikus templomban énekeltük el dalainkat, június 21-én pedig a kiskőrösi templomban lesz évadzáró zenés áhítatunk, e két helyen természetesen saját programunkat adtuk-adjuk elő. Hab a tortán, hogy hamarosan az Omega közreműködésével sorrendben harmadik lemezünket jelentethetjük majd meg.
Köszönjük a lehetőséget a már említetteken kívül Kóbor Jánosnak, Benkő Lászlónak, Laux Józsefnek, Molnár Györgynek és a fiataloknak, Szöllősy Katának és Szekeres Tamásnak!
A Gospel Sasok pedig továbbra is vallják, hirdetik és énekelik: „…akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézs 40,31)