Szórványvasárnap a csíkszeredai gyülekezetben

Szórványvasárnap a csíkszeredai gyülekezetben

Share this content.

Szórványvasárnapi istentiszteletre gyűltek össze 2013 június 2-án a Hargita megyei evangélikusok. A csíkszeredai evangélikus templomban a 4-ik alkalommal megtartott találkozóra mintegy 65-en – hallgatva a hívogató szóra – jöttek el Hargita megye különböző településeiről. Az úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteleten Fehér Attila egyházkerületi főtanácsos hirdette Isten Igéjét, a liturgiai szolgálatot pedig Tóth Károly csíkszeredai evangélikus-lutheránus lelkész végezte. Forrás: evangélikus.net

Egyben testvérgyülekezeti istentiszteletnek is számított a vasárnapi istentisztelet, amikor is Csíkszeredában és Wismaron egyidőben zajlott az istentisztelet, ugyanazon igéket olvastuk fel, az igehirdetés alapigéje ugyanaz volt és a nagy imádságban  - többek között – egymásért is imádkoztunk. A találkozó hangulatát, ünnepélyességét szavalatok illetve egy rövid orgonakoncert emelte. Az összejövetel szeretetvendégséggel zárult.

Hivatkozások: További képek. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!