Délután öt órára zsúfolásig megtelt a Kápolna-színpad nézőtere. Akik pár perccel később érkeztek, ugyan semmiről sem maradtak le, mert a meghirdetett kezdéshez képes 15 perc késedelemmel kezdődött a koncert, ám vagy álltak vagy – a néhány szerencsés – a harmónium padján kerestek ülőhelyet.

Az estet Bekóczy Péter lelkész nyitotta meg: egy részletet olvasott fel egy Cseh Tamásról szóló írásból. Majd köszöntötte az előadókat, s a színpadra szólította őket. A két fiatal nemes egyszerűséggel foglalta el helyét, s azonnal kiderült, Vértesi Ferenc gitározni fog, Regős Mátyás pedig énekel. 

 Minden különösebb konferálás nélkül – s ez végig így is maradt – kezdődött el a műsor. A nyitódal a Budapest volt, s ez a felütés azonnal megfogta a közönséget. Hadd ne soroljuk fel a teljes műsort! Hiszen gyakorlatilag kétszer egy órás műsort adtak, s nem hisszük, hogy erről a beavatottakon kívül bárki is tudott volna. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a magával ragadó előadás – vagy éppen Cseh Tamás szelleme – legutolsó percében sem volt érezhető, hogy bárki is unná a dalokat. Sőt! Két ráadás számot követelt ki a hálás publikum.

Persze, úgy véljük, ennek a nagyon tudatos szerkesztés is oka lehetett, nem csak az elhunyt Kossuth-díjas dalnok „hagyatéka.” Egy harmadolós megoldást alkalmaztak, ahol a dalok dinamikája, hangzásvilága egyre feltüzelte a hallgatóságot, majd a csúcspont után egy megnyugvás kezdődött, s szépen, fokozatosan nőtt, dagadt a hullám, hogy az átcsapás után ismét egy nyugalmi periódus következzék. Mindeközben nem nélkülöztük a humort, a lírát, s a második rész kezdetén még egy húrszakadást is rutinosan oldottak meg, holott, mint később kiderült, nem rutinos előadókról beszélhetünk.  

Sem az est plakátja, sem a műsor nem árulta el, vajon ki is a két fiatal. Éltünk a lehetőséggel, s a koncert végén néhány percre elraboltuk őket a gratulálni kívánó sokadalomtól. Az előadás alatt végig azon törtük a fejünket, vajon miért is nem láttuk, hallottuk őket a januári Cseh Tamás Nap Kőbányán dalnokverseny mezőnyében. Regős Mátyás, az énekes fiú nagyon egyszerű választ adott: elkéstek a nevezéssel.

– Beneveztünk, de egy hónappal a határidő lejárta után küldtük be a felvételeket. Elnéztük… ‒ mondta, viszonyukat pedig Cseh Tamáshoz így jellemezte: ‒ Annyira mélyről, mint Cseh Tamás, még soha semmi nem érintett meg. Legfeljebb a magyar népdalok.

Ferenc ugyanerről:

‒ Mondják, mi feldolgozást játszunk, de a feldolgozások megjelölés nem jó. Inkább átdolgozást mondanék, hiszen Cseh Tamást csak ő tudna eljátszani, mi inkább átdolgozzuk a dalait, s igyekszünk magunkat hozzátenni.

A beszélgetés során Matyi nevetve mesélte, hogy egy évvel ezelőtt volt egy fellépésük, azóta gyakorlatilag négyszer próbáltak, főleg erre az előadásra. Feri hozzáfűzte:

‒ Összejöttünk valamelyikünknél, iszogattunk és zenéltünk. Sokat.

A műsor szerkesztéséről Matyi árult el műhelytitkokat.

‒ A legismertebb és legfontosabb dalokat igyekeztünk összerakni egy elfogadható műsorba. sem nem bulit, sem nem valami melankolikus hangulatot nem akartunk csinálni, egy jó arányt kerestünk.

Arra kértük a zenészeket, mondják el magukról a legfontosabbakat, lévén az interneten semmit sem sikerölt fellelnünk. A sort Regős Mátyás nyitotta:

‒ Kőbányán születtem, s itt is nőttem fel. A fasori evangélikus gimnáziumban tanultam. Sokáig a sport volt a meghatározó nálam, fociztam, s abban a sportágban igyekeztem fejlődni. Mígnem megtalált a költészet és az éneklés. Jelenleg Piliscsabára járok a Pázmány Péter Tudományegyetemre, magyar szakra.

Vértesi Ferenc:

‒ Rákospalotán születtem, a Deák téren jártam az evangélikus gimnáziumba. A zene régóta megvan, de más irányokba indultam. Édesapám hatására a régizene felé fordultam. Nekem a rajz az erős késztetés. Most építészetet tanulok a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen.

Miért szól a húr, ha elszakad? 

Nemrégiben, a magyar kultúra napján lett volna hetvenkét éves Cseh Tamás, a még életében legendássá vált énekes, akinek a dalait 2009-ben bekövetkezett halála óta egyre többen és többen hallgatják vagy játsszák el újra. Bár közvetlen színpadi jelenléte és szuggesztív előadásmódja utánozhatatlan,sokan mégis megpróbálkoznak feleleveníteni az általa megénekelt élményeket (vagy azok hiányát).Vagy éppen konkrét történelmi eseményeket: a hetven évvel ezelőtti, 1945. évi budai kitörési kísérlet gyászos kudarcát például a Széna tér című szerzemény örökíti meg. Bár a Bereményi Gézával együtt írt dalok „időjárás-jelentései” egy korszakhoz, illetve nemzedékhez kötődnek, a mostani fiatalok számára is átélhetők, ahogy azt Vértesi Ferenc és Regős Mátyás duó- ja is bizonyítja.

A Budapest-Kőbányai Evangélikus Egyházközség Kápolna Színpadán megrendezett, Nincsen más ebben a dalban című estjükön az idősebbekből, valamint az ifjabb generáció tagjaiból álló közönség is megbizonyosodhatott arról, hogy valóban időtálló életműről van szó. Egy ilyen „szellemidézés” pedig nemcsak emléket állít, hanem ismét megpendíti azokat a hetvenes évektől a rendszerváltáson keresztül mind a mai napig hangzó húrokat, melyekről – Csengey Dénes szavait idézve – Benkóczy Péter evangélikus lelkész beszélt a műsor bevezetőjében.

A Vértesi–Regős páros tehát már a tagok életkorából fakadóan sem nosztalgiázhatott; inkább egy olyan letűnt „ántivilágot” próbált meg illusztrálni, amely valamilyen szinten a jelen életképeit és hangulatait is áthatja. A Budapest, az Apa kalapja vagy a Tíz év múlva című dal olyan erős atmoszférával rendelkezik, hogy az általa megjelenített múltbeli környezet könnyedén egybemosható mindennapjaink helyszíneivel, szereplőivel (vagy a város és az itteni lét aurája nem változott azóta sem?).

„Egy érzés volt, s mindvégig megmaradt, / érzem ma is, azt, ami csak te vagy, / hogy ismerős, oly ismerős, / de vigyázni kell, mert nagyon erős. / A járásodból olvastam én / és a cipőd a jövőt leírta már a kezdetén / az utca kövén.” (Az első kép)

Az egyre halmozódó és sajnos sok hordalékot is magával sodró, pózoktól és maníroktól sem mentes feldolgozás dömpingben nehéz olyasmivel előállni, ami kicsit is megközelíti azt a hatást, amelyet a Cseh Tamás-féle keresetlen és őszinte jelenlét pillanatok alatt el tudott érni. Regős Mátyás színészi ambíciókról is árulkodó gesztikulációja és tiszta énekhangja üde színfoltja lehet ezeknek a kísérleteknek, ahogyan Vértesi Ferenc visszafogott, ezzel együtt autentikusan „csehtamásos” gitárjátéka is távol marad az említett modoros imitációktól.

Az előadás felénél pedig épp úgy pattant el egy húr, hogy pár perc maradt a csendbe fúló visszhangok meghallására is. Aztán újra megpendíteni a gitárt és a múlhatatlan időre kacsintani. Cin-cin-cinkosan.