Az egyház liturgikus rendje szerint a mai vasárnap Szentháromság ünnepe. A keresztény tanítás szíve közepe az a titok, hogy Isten miként lehet egy, és mégis három. Részemről is balgaság volna szánalmas emberi szavakkal fejtegetni ezt a mély tanítást egy reggeli rádióműsorban. 

Vannak ugyan kísérletek, amelyek ilyen-olyan képisességgel szemléltetni próbálják ezt a titkot. Szokták a három féle halmazállapotot említeni: amint a víz felforralva gőzzé, lefagyasztva jéggé válik, úgy változtathatja alakját a három isteni személy is. Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy könnyű belátni: egy épületbe három különböző ajtón is be lehet jutni, egy embert három különböző e-mail címen is el lehet érni. Ez mind igaz, ám ezek a pongyola képek mit sem adnak vissza a Szentháromság igazi titkából. 

Talán többre megyünk, ha a művészetet hívjuk segítségül. Ha például a budai várnegyed éppen 300 éves Szentháromság-szobrát vizsgáljuk, akkor ott bőséges jelét látjuk az Atya, a Fiú és a Szentlélek egybefonódásának, akik együtt hívhatók segítségül pestisjárvány más nyomorúságok idején. 

Megcsodálhatjuk továbbá Andrej Rubljov megrendítő Szentháromság-ikonját, amelyen az Ábrahám ősatyát meglátogató három angyal formájában látható a három isteni személy. Az 1937-ben mártírhalált halt Pável Florenszkij atya a következőképpen érzékeltette az ikon csodálatos esztétikai és teológiai értékeit: „Rubljov Szentháromsága létezik, tehát létezik Isten.” 

A szobor és a kép után harmadik művészi alkotáskén hadd utaljak John Donne XVII. századi metafizikus költő szonettjének kezdő soraira: 

„Döngesd szívem, Szentháromság, ne csak
kopogtass…”

Ebben az átszellemült megfogalmazásban ott izzik az Istennel való találkozás vágya. A Szentháromság döngeti az ember szívét. Leveszi lábáról, mint ahogy Ézsaiással a Szentek szentjében. Ott a „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet” kinyilatkoztatására döbbent rá bűnös és tisztátalan voltára a próféta. Ugyanígy tett a keresztelésre váró tömeg a Jordán partján. Jézus ott maga is kérte Jánostól a keresztséget. És ahogy ő a folyóban állt, mennyi szózat hallatszott: „Ez az én szeretett fiam”, a Szentlélek pedig mint egy galamb leszállt, és megült Jézus vállán. Ott, a bűn és a bűnbocsánat metszéspontján együtt a Szentháromság.

  Nagy csoda, hogy azóta minden gyermeket így keresztelünk meg, „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Sőt, ezzel a szavakkal veszi kezdetét minden keresztény istentisztelet.  Annak keretében pedig elhangzik a Credo, az ugyancsak szentháromsági hitünket megfogalmazó Hiszekegy.

Megfejteni nem tudjuk a titkot, legfeljebb csak szemlélni. Kosztolányi szavával: „térdenállva nézni kell a szépet”. Nagy László pedig így ír: „Műveld a csodát, ne magyarázd.” 

És ismételten kérjük: „Döngesd szívem, Szentháromság”.   Vágyódunk az Istennel való találkozásra, a titokban való részesedésre.