Az új szeretetotthon elhelyezésének elsődleges szempontja az volt, hogy az épület a lehető legnagyobb mértékben illeszkedjen a természetes környezetbe, megtartva a növényzeti és domborzati viszonyokat. Az épület földszinti bejárata a belső udvarról nyílik majd, a fogyatékkal élők lakóterei a két oldalszárnyba kerülnek. Az új intézményben kétágyas, illetve egyágyas lakószobák lesznek. Az épület energiaellátását a tetőszinten elhelyezkedő napkollektorok, illetve napelemes rendszer biztosítja majd. Az alapkőletétel 2013. április 21-én lesz, a régi Petőfi Művelődési Ház helyén.
Jegesi Zoltánné otthonvezető elmondta: azon ellátottak számára, akik egész életüket intézményi keretek között élték, a felkészülés a kisebb lakóegységbe való átköltözésre hosszú folyamat lehet. A felkészülést lehetőség szerint beszélgetéssel, ismerkedéssel, szoktatással szeretnék megvalósítani. Az otthonvezető hangsúlyozta, hogy a kapcsolatépítés érdekében más fogyatékos emberekkel való együttműködést is kezdeményeznek, illetve munkát adó alapítványokat, intézményeket is felkeresnek. Gondozottjaik számára is rendkívül lényeges ugyanis az értékteremtő munkavégzés, a hasznosság érzése. A tervek szerint az új lakóotthon építése már a nyár folyamán elkezdődik, és 2014-ben fejeződik be.