Végül mégis rengeteg gondolkodnivalót adott a rendezvény teológiai mondanivalója. Igaza van egy beszámolónak az Evangélikus Élet múlt heti számában: a Kirchentagnak két fókusza van, a lelki tartalom és a közéleti kérdések. Rám a kettő találkozása van mindig a legnagyobb hatással. A keresztyén ember életének nincs két különválasztott területe, a lelki meg a világi. Minden kérdés érinti a hitemet, és bármiről gondolkodom vagy döntök, azt meghatározza a tény, hogy Krisztus követője vagyok.

* * *

Egy Kirchentagnak mindig markáns a mottója. Figyelemfelkeltő, és a jelent foglalkoztató legfontosabb kérdésekről árulkodik. Hol a reménység van a középpontban, hol a generációk közötti kapcsolat, hol életünk, amely áldás lehet, hol a „mennyi az elég?” kérdése. A mottó valahogy mindig azt a témát ragadja meg, amely a világot pillanatnyilag foglalkoztatja, amiért aggódunk, vagy amire vágyódunk.

Idén egy furcsa félmondat adta a főtémát. Magyar változata szép bibliai idézet: „…hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12b) Eredeti nyelven felkavaróbb a mottó, mert a témáért felelős teológuscsoport nem a ma használatos Biblia zsoltárversét, hanem a Luther által fordított szöveget választotta: „…hogy általa okossá váljunk.” A szövegösszefüggés pedig: „Taníts megfontolni, hogy meg kell halnunk, hogy ezáltal okossá váljunk.” Mi tagadás, Luther nagyvonalúan bánt a héber szöveggel, ám abban is biztos vagyok, hogy tudatosan választotta meg a szavakat.

Vajon miért a lutheri verzió? Ez akkor kezd foglalkoztatni engem, amikor az egyik pódiumbeszélgetésen a szociológusprofesszor a kérdésre – mit jelent okosnak lenni? – egyebek között azt válaszolja: rendelkezni azzal a képességgel, hogy valaki helyesen ítéli meg a helyzetet, és annak megfelelően cselekszik. Szóval egyáltalán nem az egyre bővebb ismeretanyag elsajátításáról és az egyre mélyebb tudás megszerzéséről van szó, hanem tájékozódásról, a dolgok számbavételéről és az adott helyzetben szükséges cselekvés végrehajtásáról. Okos helyzetfelmérésről és okos következtetésről.

Pontosan erről beszél a 90. zsoltár. Az emberi élet végességéről, törékenységéről: olyan, mint az elszáradó fű, az elillanó álom, az elszálló sóhajtás. Kesereg a zsoltáros a mulandóságon: van tán hetven, legfeljebb nyolcvan évünk, nagyrészt az is hiábavaló fáradság. Aztán hirtelen megtöri a halál logikáját, és Istenhez fordul, aki viszont örökkévaló. ám nem azt kéri, hogy szabadítson meg a mulandóságtól vagy a törékenységtől, nem halhatatlanságot kér, vagy örök ifjúságot, hanem okos gondolkodást (milyen igaza van Luthernek!): annak tudatában rendezzem be az életemet, hogy mulandó vagyok. Így válasszak utakat, fontosságokat. Így mérjem fel a helyzetet. Így döntsek súlyos és elhanyagolható tennivalók között.

Ezt az okosságot azonban nem iskolában osztogatják. Erre az élet Ura tud megtanítani, mégpedig többes szám első személyben: minket. nem engem, hogy okosabb legyek, mint te, hanem minket. Kapcsolatokban, felelősségben, dolgok megfontolásában, a következményekkel is számolva. És mindenekfölött a bizalomban, hogy aki örökkévaló, az akkor is kegyelmesen fordul hozzám, amikor eluralkodik körülöttem a tanácstalanság, amikor egyik krízisből a másikba jutok – egyénként is, és világméretű közösségként is. Pont a mostani krízisekkel teli időben Istentől kell tanulni az okos döntést és cselekvést.

* * *

Nyolcfős, igencsak megtalpalt teológuscsapat dolgozta ki idén a tematikát, és választotta a textusokat. a zsoltár értelmében vett okosság különféle aspektusait, konkrét megjelenéseit reprezentálják a bibliatanulmányok textusai. Margot Käßmannt hallgatom a hamis sáfár példázatáról (Lk 16,1–13). Briliáns, mint mindig. Röpködnek az aktualitások, szellemes utalások – Görögországtól a DAX indexig, a börzehírekig –, amelyeket olyan izgalommal tolmácsol az illetékes kommunikációs szakember két perccel az esti híradó előtt, mintha legalább a foci-vb döntőjét közvetítené. Mi lenne, ha ebben az időpontban azt közölnék ilyen lelkesen, hogy a mai napon mennyi gyerek született, vagy hány embernek sikerült végre munkát találnia?! Szóba elegyedünk a szomszédokkal: én ki nem hagynám – lelkesedik az asszony.

Sokan mondják, a reformációi nagykövet népszerűséghajhász, túl populáris, naiv világjobbító, én azonban egy órával korábban beülök a csarnokba, hogy biztosan beférjek. Hogy mit tanul az okos ember a hamis sáfártól? Kässmann szerint az a poén, hogy ez az ember áttörte a pénz és a piac megfellebbezhetetlen törvényszerűségeit. nem vagyunk kiszolgáltatva a rendszernek – mondja. Cselekvőképesek vagyunk. Okos tettekre képesek.

Fulbert Steffensky, a bölcs öregember a Prédikátor bölcsességéről beszél (Préd 3,9–13). Tegnap vibrált az aktuális jelen idő, ma lelkigondozás folyik érzelemmel, élettapasztalattal, lelki kincsekkel és nagy nyugalommal. Isten szépre teremtette a világot (11. v.), nemcsak jóra, hanem szépre is. a teológus prédikátor mondja ezt, és ezzel túlmutat a konkrétumokon, átsegít a negatív tapasztalatokon, látni tanít azon a horizonton, ahol mindenen túl, minden mögött ott van az Isten a maga szentségében. Ez az élmény mélyen megérinti az embert, megsejtünk valamit Isten szépségéből, és ez vigaszt hoz és gyógyulást.

Richard testvér a taizéi közösségből a szemét sem emeli föl a jegyzeteiből. a Bibliából sem lép ki egy gondolat erejéig sem. mindent megtudunk viszont esküvőről, vőlegényről, fáklyáról és olajról (a tíz szűz példázata, Mt 25,1–13). Irigység? Konkurenciaharc? a diakónia megtagadása? Okosság és butaság? Életrevalóság és tompaság? az egyik erős, és megszerzi, a másik meg „így járt”? Végül megtanuljuk, hogy nem ezek a kategóriák. a fáklyába való olaj egyszerűen nem átadható. a Lélek kiárad bárkire, de helyetted én nem fogadhatom be. az okosság pedig az az éberség, amely nyitottan fogadja a személyesen felé áramló, életet adó Lelket.

A szerző az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetője.

A Kirchentaggal foglalkozik az Evangélikus Élet 2015. június 21-én megjelent száma, mintegy négy oldalon.