Sajnos jó pár rajz még a mai napon is érkezett, de ezeket mind a határidő után adták fel. Ezeket ettől függetlenül is azért a Facebookon publikálni fogjuk, de sajnos az értékelésnél már nem tudtuk figyelembe venni.
Nem tudtuk azokat a képeket sem díjazni, amelyeket az általános iskolás korosztályon aluliak, vagy túliak, így óvodások vagy gimnazisták adtak be.
Nagyon nehéz helyzetben voltunk az értékelésnél, mert láttuk azt is, hogy az általános iskolák között is nagyon nagy különbségek vannak, sőt egyfelől művészeti általános iskolások, másfelől pedig fogyatékos intézmények diákjai is adtak be rajzokat.
Az értékeléskor elsősorban az motivált bennünket, hogy a rajz kifejező legyen, érzékeltesse az érzelmek két pólusát, a boldogságot és a szomorúságot, de emellett kerestük azt is, hogy egyedi legyen a stílusa, színhasználata, technikája, kidolgozottsága, teljes legyen a térkihasználása...stb. Nem mellesleg figyeltük azt is, hogy a kép mennyire illeszkedik a kampányunk képi világába.
Arra gondoltunk, hogy épp ezért az első díjat megosztva adjuk át és a meghirdetett 10 ezer forint helyett öt-öt ezer forintos díjban részesítjük a két legjobbat.
Első díjat, azaz ötezer forintos, a Luther Kiadónál levásárolható könyvjutalmat kap Csapó Júlia, 13 éves, 7. osztályos tanuló, aki a győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ tanulója.
Vele megosztva szintén első helyen végzett Bozán Hanna, 7 éves, első osztályos tanuló, aki a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda kisdiákja.
Második helyen végzett Marton Szilvia, 12 éves, 6. osztályos tanuló, a Budapesti X. kerületből.
Harmadik helyet kapott Acsády Hanna Boróka, 14 éves, 8. osztályos tanuló, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumból.
Negyedik helyen pedig Rozs András képe „ért célba”. Ő 11 éves és a Budapest-Rákoskeresztúri Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium diákja.
Bár az első helyre hirdettünk nyereményt, a második, harmadik és negyedik helyezett is fog kapni tőlünk egy-egy apró meglepetést.
Nem szeretnénk senkiben csalódottságot kelteni, épp ezért ígérjük, hogy a teljesmosoly kampány Facebook oldalára minden képet felteszünk majd és a szép eredményekről beszámolunk nem csak a teljesmosoly.hu oldalon, de az evangelikus.hu oldalán is.