Közgyűlésből világtalálkozó

Több mint egy évszázaddal később egy fiatal lelkész kitalálta, hogy az oltszakadáti egyházmegyei közgyűlésre viseletben hívják a híveket. Nem csak a falubelieket. A templom felé igyekvő tömeg már akkor megmutatta színpompás viseletét, s a szokás- és viseletbeli különbségek ellenére egyvalami mégis közös volt bennük: az evangélikus hit.

Amikor a lelkész, Hankó Szilamér Pürkerecre került, úgy gondolta, hogy a kezdeményezésből hagyományt is lehetne teremteni. Így három évvel ezelőtt megrendezték az első háromfalusi hagyomány

ünnepet, amelyet követett a második, idén pedig csángó világtalálkozóvá nőtte ki magát, és mondhatnánk, hogy másképp ugyan, de Pürkerecen (képünkön) megelevenedett az egykori majálisok hangulata.

Közös hit és sors

Az idei rendezvényt a szervezők a barcasági és királyföldi csángók találkozójának nevezték. Ez utóbbi megnevezés azonban

magyarázatra szorul, merthogy ilyen nem létezik. Vogel Sándor történész szerint „18. századi forrásaink tanúsítják, hogy a székelyek csángónak neveztek minden olyan, közelükben lakó magyar népcsoportot, amely nem tartozott a Székelyföld politikai kötelékébe, a román és szász lakosság közvetlen szomszédságában vagy azok közé ékelődve élt, nyelvjárása, viselete, szokásai a székelyekétől eltérőek voltak. A csángó szó tehát a székely nyelvhasználatban kialakult eléggé laza gyűjtőfogalom, mely kiszakadtságra, máshová kerülésre utal”.

Ebben az értelemben akár az oltszakadátiak, a halmágyiak is lehetnének csángók, ám ők maguk csodálkoztak leginkább a megnevezésen. Persze a szervezők szándékát is megértjük, akik a közös evangélikus hit és szórványsors alapján tekintették ezt a megnevezést elfogadhatónak.

Viseletkavalkád

Már a találkozó bácsfalusi nyitóünnepségén szembeötlő volt, hogy immár nemcsak az asszonyoknak fontos, hogy magukra öltsék a színpompás csángó ruhát, hanem a férfiaknak is, sőt a George Moroianu Középiskola magyar tagozatos diákjai, a Sipirka csoportosok egytől egyig viseletben pompáztak.

Aztán a zarándoklat, azaz a Zajzonból Pürkerecre való közös felvonulás résztvevői csak fokozták a látványt. S egy néprajzkutató számára talán ez volt a találkozó legnagyobb hozadéka: a viseleti sokszínűség, a hajtások, amelyek a több száz éves csángó gyökérből sarjadnak ki újra és újra.

Előkerültek a ládafiából a féltett darabok, s bár foszladoznak a mellények és a kötények, szakadnak az évszázados szalagok, a barcasági csángó lányok és asszonyok büszkén mutatták az egykori örökségeket vagy a nemrégiben varrt viseletet. Az iskolás lányok rekonstruált hámos rokolyája a pedagógusok hagyományátadásának áldásos eredményét tárta elénk. A tárgyi bizonyítékok mellett pedig ott volt a szintén újjáéledt szövő-, illetve ötvösművészet. Czimbor Izabella ma az egyedüli művelője annak az egykori mintagazdag hagyománynak, amelynek darabjai még az angol királyi udvarba is eljutottak. Sipos Gaudi István bogláros övei és kösöntyűi már több lány és asszony ékességei, s míg a 19. században a csángó magyarok is a szász ötvösökhöz mentek megvásárolni ezen díszeket, most az irány megfordulhat. Talán a kivándorolt szászok is éppen Sipos Gaudi Istvánt fogják keresni, hogy pótolják az egykori viseleti darabokat.

Boricavizsga

Egyes források szerint – bár levéltári adatok erről még nem kerültek elő – már II. József császár is tiltotta a magyar hagyományban különleges férfitáncot, a boricát, amely azonban minden korszakot túlélt. A korábbi találkozók kedvéért ismét csapattá formálódtak az egykori pürkereci öreg boricások is (a táncot egyébként csak legények járhatják, de a színpadon most kivételesen fiatal vetélkedett öreg táncossal, illetve vizsgázott is egyúttal mindenki: az idős a tanításból, a fiatal a tanulásból)

A pürkereci szabadtéri színpadon egymás után bemutatott táncok igen jól szemléltették, hogy az alapjaiban egységesnek tekinthető táncban mégis tet

ten érhetők a falvankénti jellegzetességek. Ugyanezt a tényt figyelhettük meg a brassói Áprily Lajos Főgimnázium Búzavirág tánccsoportjának és az apácai fiataloknak az előadásában: ha a tánczene és az alaplépések hasonlók is, mindig van egy-egy elem, amely megkülönbözteti egyik falu táncát a szomszédos másikétól. Ráadásul néhány évvel ezelőtt a búzavirágosok újra színpadra állították az egykori krizbai táncokat is.

Tükröt tartó fiatalok

Az elfeledett vagy elhagyott tánckultúra felelevenítésével olykor éppen a fiatalok munkája válik tükörré a barcasági csángóság számára: megláthatja, felfedezheti, értékelheti magát benne. A tükör azonban ott volt az egész találkozón, a barcaságiak, sőt a jelen lévő evangélikusok és más felekezetűek számára egyaránt. Tükör, amely minden bizonnyal mindenkinek mást mutatott.