Teremtésvédelem és húsvétvárás – Evangélikusok a Rex Állatszigeten

Teremtésvédelem és húsvétvárás – Evangélikusok a Rex Állatszigeten

Share this content.

Budapest – A víz világnapja alkalmából húsvétvárással egybekötött családi napra került sor a Rex Állatszigeten. A káposztásmegyeri telepen a hideg időjárás sem gátolt meg sokakat abban, hogy eljöjjenek a rendezvényre, ahol lehetett kutyákat és persze más állatokat is simogatni, a felelős állattartással is ismerkedni, tűzoltófecskendővel célba lőni, töki pompost és buktát is enni. És hogy kerültek oda az evangélikusok? Mindjárt eláruljuk. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: Kiss Tamás

Még a GPS is csődöt mondott a navigálásban, amikor a Rex Állatszigetre mentünk, ezért hát élő navigátort kellett igénybe venni, hogy odataláljunk. Pedig már jártunk a telepen, és mégis... De szerencsére a rendezvény fő motorja, Haba Gábor, a Rex Kutyatthon Alapítvány kommunikációs vezetője, az újpesti evangélikus gyülekezet felügyelője megvárt bennünket a kezdéssel.

Aztán indult is a program. Az elején úgy tűnt, mi, evangélikusok uraljuk a rendezvényt, hiszen először Solymár Péter evangélikus lelkész a keresztvíz és a húsvét összefüggéséről beszélt a jelenlévőknek, majd az újpesti gyülekezet kórusa énekelt. Utánuk Gáncs Péter elnök-püspök a teremtés védelmére hívta fel a jelenlévők figyelmét, majd a tavalyi teremtésvédelmi füzet anyagait felhasználva imádkozott a jelenlévőkért, emberekért és állatokért egyaránt.

A figyelmes látogatók csak kapkodhatták a fejüket ezután, mert több helyszínen többféle program is várta az érdeklődőket. Teknősökről, halakról tartottak előadást, bemutatkozott az Újpesti Tornaegylet vizes sportszakosztálya, aztán az állatsziget kutyáinak bemutatója következett, majd a tűzoltók fecskendővel lufikra célba lőttek a gyerekekkel, jöttek katonák, akik a víztisztításról beszéltek, de lehetett kreatívkodni, kvízkérdésekre felelni, kutyát, macskát, szamarat, kecskét és juhokat simogatni, tombolával nyerni. A bátrabbak lovagolhattak, az éhesek kemencében sült buktát és töki pompost ehettek. Reméljük, nem hagytunk ki egyetlen momentumot sem.

Állami gondozott gyerekek is eljöttek, akik talán életükben először láttak közelről ennyiféle kisállatot; de voltak, akik a környező panelházakból látogattak el, hogy megmutassák gyermeküknek, hogy mi a különbség egy kos és egy kecske között. Egy lány rendszeresen jár ide kutyát sétáltatni, az egyik család, akikkel szóba elegyedtünk, az itteni játszóteret is nagyszerűnek találja.

Miután mi is mindent kipróbáltunk, majd nyilatkoztunk a felelős állattartásról az m2 gyerekhíradónak, megetettük a kérő szemű Táltost egy kis pereccel, a kecskéket és a juhokat zoo-csemegével, fájó szívvel búcsúztunk a kinézett kutyustól, Tücsikétől, de még vettünk barkát csokorral, aztán átfagyva hazamentünk. Az úton hullafáradt lányom így nyilatkozott: „Ez volt életem legjobb napja, anya!”

Horváth-Bolla Zsuzsanna képei:

Kiss Tamás képei:

Hivatkozások: A Rex honlapja. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!