– Magyarországon a teológiai gondolkodásban bár jelen van, de nem túl erőteljesen érvényesül a teremtett világról szóló gondolkodás. Ennek történelmi háttere van, hiszen az elmúlt rendszerben a környezetvédelem nem, vagy csak nagyon kevés figyelmet kaphatott. Ön hogyan ismerkedett meg az ökoteológia gondolatával?

– Valóban, teológushallgató koromban Magyarországon szinte még ismeretlen volt az ökológiáról való gondolkodás. Jürgen Moltmann reménységteológiájáról írtam szakdolgozatomat, mely bár érintőlegesen, de foglalkozik a környezetvédelemmel. Az ő teológiai rendszere alapján találkoztam azzal, hogy erre a kérdésre igenis lehet teológiailag reflektálni.

Másik élményem id. Harmati Bélához kötődik. A teológusképzésen belül számos teológiai irányzattal ismertetett meg minket, így a felszabadítás teológián át a szenvedésteológia és az ökoteológia is előkerült.

Később, amikor a Lutheránus Világszövetséggel kerültem kapcsolatba láttam meg, hogy ott mennyire jelen van a környezetért, a teremtett világért való felszólalás és az arról való gondolkodás. 2003-ban a kanadai Winnipegben megrendezett nagygyűlés A világ gyógyulása címmel került megrendezésre. Akkor már az ökológia markánsan, fő témának számított. A gyűlésen magam is jelen voltam, a Duna Tv-vel több filmet is készítettünk. Ott sorra foglalkoztunk a klímaváltozással, a zöld egyház gondolatával, a teremtésvédelemmel...

– A keresztény ellenkultúra képe fogalmazódott meg 2013-ban az Egyházak Világtanácsa által kiadott nyilatkozatban. Ez alapvetően a szegények- és a természet mellett való kiállásra, az elnyomottakért és a környezeti értékekért való felszólalási kötelezettségre hívja a tagegyházakat. Tudjuk, hogy a nyilatkozatok fontosak, azt is, hogy idő kell ahhoz, hogy a dokumentumban leírtak a gyakorlatban is érezhetőek legyenek. Mennyi időre és mire van szükség ahhoz, hogy ezek valóban érezhetőek legyenek?

– Sokat segíthet Erich Fromm Birtokolni vagy létezni? című kötetében meghatározott rendszerének gyakorlati alkalmazása. Ennek az a kérdése, hogy a fogyasztás kultúráját kívánjuk előtérbe helyezni és a birtoklás vágyának engedünk-e, vagy a létnek adjuk vissza eredeti jelentését? Fromm meghatározza, hogy a bekebelezés mennyi veszéllyel jár. Amit az ember megeszik, az átjárja a testét, ha ideológiákkal etetnek meg, az meghatároz bennünket, esetenként megfekszi a gyomrunkat... Az a fajta kultúra vagy kulturálatlanság ami a kizsákmányolásra, a másik figyelmen kívül hagyására épül, az valóban a romlás és a pusztulás felé visz. Az az ellenkultúra, amit az Egyházak Világtanácsa is megfogalmaz az ezzel való szembefordulást jelenti, és nemcsak mondja ezt, hanem mutat is valami mást! Ezért is érzem fontosnak Fromm rendszerét. Ő sem azt írja, hogy valami radikálisan újra van szükség, hanem azt hangsúlyozza, hogy térjünk vissza a léthez, ami a Bibliának is alapvető gondolkodása. Az Isten neve is a létezés, „vagyok, aki vagyok.” Jézus is int minket amikor így fogalmaz: „Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mk 8, 36) Ez is látványosan a fogyasztás, a bekebelezés kultúrájával megy szembe és azt mondja, hogy a létezést kell visszanyerni. A létnek az a derűje, hogy az Isten gondoskodik rólunk és nem nekünk kell megszereznünk a létezésünket a birtoklási vágyunkkal.

– Miben tapasztalható ez a fajta szemléletváltás?

– Annak a felfedezése, hogy mit jelent, hogy Isten valóban teremtő Isten a mai teológiai gondolkodásban egyre erősebben jelen van. Hogyan függ össze a teremtés és a gondviselés? Hogyan lehet úgy komolyan venni az első hitágazatot, hogy azt a másik kettő alapjának tekintjük? Ezek mind a teológia kérdései és egyre több megalapozott válasz olvasható róluk. Többek között Hans Küng rendszere arra is rávilágít, hogy a teremtő Istenben való hit felekezetközi kapcsolatokat és párbeszédet is megalapozhat. Az elméletet meg kell ismerni és magunkévá tenni. Ennek a gyakorlati alkalmazása a következők kérdése.

– Mindez a gyakorlatban hogyan jelenik meg?

– Az egyik ilyen a Templomkert projekt, mely korábban Luther Market néven ment egyházunkban. Itt segíteni próbáljuk a gazdaság bio részét, egyben az áru szállításának átláthatóságát. Igyekszünk előmozdítani azt is, hogy a vásárló lakóhelyéhez közeli helyről vásárolhassa meg a valóban minőségi árut. Ez a projekt egyházunk stratégiáját követi, hiszen a hálózatosságra, fenntarthatóságra és önkéntességre épül.

Az Ararát munkacsoportunk – melynek egyik meghatározó képviselője Kodácsy Simon Eszter – nagyon jól képviseli azt, hogy a teológiai gondolkodásunkban a teremtett világ gondolata minél szélesebb körben elérhető és megismerhető legyen, így az Evangélikus Életben az Aratát külön rovatban szerepel.

Nagyon remélem, hogy egyházi iskoláinkat is úgy tudjuk működtetni, hogy a környezetről való felelős gondolkodást teljesen természetesen tudjuk képviselni. Feleségem által több ilyen projektről is tudok, ahogy például több Comenius program keretében a Fasori diákok a víz tisztaságával, vagy a szelektív hulladékgyűjtéssel foglalkoztak. A 72 óra kompromisszumok nélkül kezdeményezést is hasonlóan fontosnak tartom, melyet kezdetektől támogatok is. Jó látni, hogy a fiatalok nagyon nyitottak a környezetvédelmi gondolkodásra, így szorgalmazom, hogy iskoláinkban a kötelező önkéntességet használjuk fel jobban ennek a szemléletnek az erősítésére. Nagyon sok mindent lehetne még tenni, egészen odáig, hogy templomaink, épületeink korszerűsítésénél a környezetvédelmi, energetikai felújítások során minél nagyobb hangsúlyt fektessünk a környezetvédelmi irányelvekre.

– Mennyire van a környezetvédelem területén párbeszéd a környezetvédelmi szakemberek és az egyház között?

– A teológusoknak és az egyház vezetőinek meg kell érteniük, hogy rászorulnak a világiak szakértelmére, amire nyitottnak kell lennünk. Nagyon fontos, hogy legyenek világi tudósok, szakemberek, akik ökológiával, energetikával, környezetvédelemmel foglalkoznak és egyúttal elkötelezett keresztények is. Párbeszédet kell kezdeményeznünk. Örömteli, hogy teológusaink közül többek között Béres Tamás, Kodácsy Simon Eszter vagy Reuss András ezt megteszik. Sajnos ma is találkozunk olyan nézetekkel, hogy a környezetvédelemről való teológiai gondolkodás nem a teológia feladata.

Addig lesz szakadék a teológusok és az ökológusok között, míg a teológia életidegennek tűnik. Olyan teológiát szükséges kidolgoznunk, mely felismeri, hogy a második hitágazat értelmében az inkarnáció gondolata – Isten, emberré lett – összekapcsolja az Isten világát és az ember világát. Isten felvállalta emberi sorsunkat, ezáltal tudunk mi teológiailag reflektálni arra, hogy mit jelent a bűn, mit jelent a mások szegénységben hagyása, vagy a környezetszennyezés. Amennyiben bűnökről beszélünk, ezekről a bűnökről is beszélünk, melyből Isten meg akar minket váltani.

– Felekezetek teológusai, vezetői és laikus szakemberek találkoztak április végén a Vatikánban, ahol közös nyilatkozatot fogalmaztak meg a Föld védelmében, valamint az emberi méltóságot hangsúlyozták...

– A társadalmi igazságosság egyszerre jelenti a teremtett világ és a másik ember megbecsülését. A teremtéstörténetben úgy olvassuk, hogy az ember is a teremtés része, aki a kultúrparanccsal különösen is nagy méltóságot kapott. Már az Ószövetség is egyértelműen megfogalmazza azokat a törvényeket, melyek a föld védelmére irányulnak, míg a jövevényeknek vagy menekülteknek is Istentől jövő jogot ad arra, hogy befogadják őket. Ne felejtsük el, hogy az ember Isten képmása, és ezáltal van méltóságunk! Vagyis aki szellemileg vagy testileg korlátozott, vagy hidrofekalnak született, de a roma, a latin lakosság és mindannyian egyaránt Isten képmásai vagyunk. Ezért nagyon rokonszenves a MEVISZ Andorka Esztushoz kötődő Templomlépcső elnevezésű kezdeményezése, melynek címlapján látható karikatúra mutatja, hogy mindenkinek egyenlő esélyt kell adnunk.