– Egyetértek a Szentírással. Az Újszövetségben az említett ige mellett olvassuk azt is Pálnál, hogy „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam…” (2Tim 4,7) Pál többször is használ a sportból vett hasonlatokat, a sport és a hit tehát összekapcsolódik. A keresztény ember ha sportol, olyan fizikumra tesz szert, amelyen keresztül jobban fel tudja dolgozni azokat a lelki élményeket is, amelyeket a Szentírásban megtapasztal. A munkám fontos részének tartom, hogy sportoljak, és valóban, a közösségi oldalra is feltettem, hogy a Velencei-tavat megkerültem biciklivel, a Balatont és a Fertő tavat is; átúsztam a Balatont, most jön majd a Tisza-tó. Mert ezek azok az elemek az életemben, amelyeken keresztül olyan kiegyensúlyozottságra tudok szert tenni, amely a munkám elvégzését nagymértékben segíti.

– Az igazi sportban az élet tükröződik. A siker, a kudarc, a győzelem feletti öröm, a vereség miatt érzett fájdalom, a fent és lent – ami mind az élet része. Lelkészként Ön is átéli mindezeket sportolása közben?

– Igen. Én nem a versenyzés miatt csinálom ezeket, hiszen a Balaton át- úszásakor körülbelül a hatezer-ötszázadik voltam. Nem ez a mérvadó az életemben, hanem az, hogy azt a távot, amelyet kitűztem magam elé, teljesíteni tudjam. Ez az emberben olyan akaraterőt hív elő, amely egyértelműen segítheti a munkáját. Ezért tartom fontosnak, hogy ne féljünk elkezdeni sportolni. Az se tartson vissza, ha nem érünk el eredményt, az a fontos, hogy tegyük meg, amit az ember meg tud tenni a lelki fejlődéséért.

– Egyébként egy lelkész másként küzd, mint egy civil? Amikor le kell győznie a másikat, meg persze önmagát is, akkor mi játszódik le belül? Belefér a lelkészről a közvélekedésben élő képbe, hogy izzadtan, lihegve, futva, küzdve, mindent feledve tör a cél felé? A versenytársait fél szemmel látva a periférián, a célszalag felé törekszik?

– A küzdés belefér egy lelkész életébe. Belefér az izzadság is – de hozzá kell tennem: nem mindegy, hogy hol izzad, és hol küzd. Amikor gyülekezeti lelkész voltam Csőváron, egy faluban, akkor a saját gyülekezetem területén, a faluban nem futottam nyilvánosan „mint lelkész”. Lehet, hogy ezzel nem mindenki ért egyet, de én így láttam helyesnek. Tudták, hogy sportolok, el is jártam máshova futni. A gyülekezetem előtt én a lelkész voltam, és úgy éreztem, megvannak a feladataim, amelyeket el kell látnom. Persze lehet a fiatalokkal sportfoglalkozást, egy-egy rendezvényt szervezni alkalmanként, de hogy egy kis közösségben rendszeresen fussak, ezt akkor ott nem vállaltam fel. Most, hogy az ökumenikus tanács főtitkára vagyok, más a helyzet, itt a fővárosban több a lehetőség. A versenyszellem is belefér egyébként egy lelkész életébe, már csak azért is, mert ez a személyiség fejlődésére-fejlesztésére is nagyon jó hatással lehet, inspirálóan hathat. Nem tartom ördögtől valónak a versenyszellem átélését!

– A fair playt bemutató játékos magatartása pedig példamutatás a sporttevékenységen túli életünkben is, s erre az ügyeskedést, a korrupciót, a trükközést félig-meddig legalizáló, de legalábbis felettük cinkosan összekacsintó korunkban nagy az igény. Hiszen: „közöttetek ne az legyen a rend” – mutassuk fel a jézusi értékeket szabadidőnkben csakúgy, mint hivatásunk gyakorlása közben.

– A tisztességes küzdés, a másikra való odafigyelés, a sportszerűség – ezek mind-mind részei annak a keresztényi életnek, amelyen keresztül másokat is be tudunk vonzani a keresztény közösségbe! Ha a tetteink összhangban vannak a szavainkkal, akkor azzal másokat is tudunk a közösségbe hívogatni.

– Apropó, vonzania keresztény közösségbe: olykor látni a tévében, hogy sportolók, amikor kimagasló eredményt érnek el például az olimpián, vagy amikor egy focista hatalmas gólt rúg, akkor az ég felé tekint, halk imát mond, keresztet vet, vagy összekulcsolja a kezeit. Ezeket a képeket a média szereti megmutatni, és ez jó. Üzenet, hogy az a sportoló tudja, hogy a teljesítmény, amelyet elért, nemcsak neki köszönhető, ezért a Teremtőjének ad hálát.

– Vannak olyan emberek, akik hívők, és ott vannak a sport élvonalában. Ha ők nem titkolják el, hogy milyen gyökereik vannak, azzal megmutatják más keresztény fiataloknak, hogy Isten segítségével és a saját szorgalmukkal el lehet érni rendkívüli eredményeket. Hiszem, hogy egy sporteredmény elérése nem egyszerűen a test fizikumából kipattanó teljesítmény, hanem azon a felkészülésen, azon a munkán ott van az Úristen áldása is. Nekem ez meggyőződésem. Ezek a sportolók, akik a hatalmas eredményeket elérik, tudják, hogy honnan jönnek, és hogy amit elértek, kinek köszönhetik meg.

– Egyház és sport – a MEÖT főtitkáraként milyen ökumenikus alapon szerveződő sporteseményekről tud beszámolni, esetleg mi az, amit éppen Ön a sportszeretete által fog katalizálni?

– Létezik évek óta papi foci: katolikus papok és protestáns lelkészek csapata küzd meg egymással. Kimondottan protestáns találmány a reformációi futás, amely az október 31-i ünnepi eseményhez kapcsolódik. A reformáció hónapjában 1517 métert vagy 15,17 kilométert lehet teljesíteni – többféle változata létezik már –, gimnáziumok, egyházmegyék szervezik. Szeptember utolsó hete és október első vasárnapja között, a teremtés hetében például lesz egy komoly, az egész országon átívelő kerékpározás, többek között azzal a céllal, hogy összekössük a sportot a teremtésvédelem gondolatával. Csodálni a természetet, a teremtett világot, végigmenni biciklivel az országon nagyszerű őszi program. Ha össze tudjuk kötni az egyházi gondolkodást a sporttal, az csak jó eredményeket hozhat