Testvéri együttlét Nagyváradon

Testvéri együttlét Nagyváradon

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, Mátyás Judit
Nagyvárad – Nagyváradon is felkeresték egymás templomait az ökumenikus imahéten a helyi keresztények. Ebben az évben nagy érdeklődés kísérte ezeket az imaalkalmakat. A helyi televízió és a Mária Rádió is riportot készített a részt vevő egyházak képviselőivel.

Múlt szerdán a helyi evangélikus gyülekezet templomában gyűltek össze imádkozni a különböző felekezetek tagjai. Két pünkösdista, illetve református, római katolikus, unitárius, görög-katolikus, ortodox és Messiás-hitű zsidó vendég lelkipásztortestvér – és természetesen az evangélikus lelkész – osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel, és imádkozott együtt a népes közösséggel. Külön öröm volt, hogy a lelkészekkel együtt sok gyülekezeti tag is érkezett, hogy közösen éljék át az ökumené csodáját.

„Meglepetésvendégként” egy denevér is tiszteletét tette a templom légterében, de sikerült –Major Jolán felügyelő, a Duna Tv képviselője és a gondnok segítségével–kimenekíteni…

Jó volt érezni és látni, hogy – a századok során a felekezetekre rakódott hagyományokat leszámítva – a közösség tagjai ugyanabban bíznak, ugyanazt hiszik, és ugyanaz a reménységük felekezeti hovatartozástól függetlenül. Mindannyian az Úristenben hiszünk, és megváltónk a keresztfán meghalt Jézus Krisztus. Át kell gondolnunk mindannyiunknak, hogy mi személy szerint hol tartunk a Jézus-követésben. Azt mondjuk-e: „Nincs közöm hozzád”, vagy azt: „Próféta vagy”, vagy azt: „Te vagy a Messiás”?

A különböző felekezeteket képviselő lelkipásztorok mind más és más szempontból világítottak rá az evangélium üzenetére. Kiemelték az egység, az ima fontosságát, különösképpen az ellenségért valóét. Nagyon érdekes volt a Jézus-hívő zsidó testvér magyarázata a héber szövegből kiindulva. Az istentisztelet ünnepélyességét emelte a Benczédi Hunor és Kiss Huba kettős orgonajátéka és éneke. A nagyváradi evangélikus templomban az ökumenikus imaórán összegyűltek abban bizakodva indultak haza, hogy az Úristennek tetsző volt az együttlét, és az ökumené szellemisége egész évben érezhető lesz a városban.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!