Tettre készen megélni a hitet – Festum Varadinum

Tettre készen megélni a hitet – Festum Varadinum

Share this content.

Forrás: evangelikus.net, reggeliujsag.ro, szöveg: Sz. G. T.
Nagyvárad – A Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében ünnepi istentiszteletet tartottak a nagyváradi evangélikus templomban, ahol az igehirdetés mellett színvonalas komolyzenei koncerteket, valamint gyermekénekeket is meghallgathattak a résztvevők. Az esemény elején a házigazda örömével Mátyás Attila evangélikus lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, köztük a három testvéregyház képviselőit: Kiss Albert katolikus plébánost, Molnár Imola unitárius lelkészt és Veres Kovács Attila református lelkipásztort.

Az istentiszteleten szolgálatot tett a (Thurzó Sándor József, Marcu Ágnes, Oláh Boglárka és Costin Éva felállásban) Varadinum Vonósnégyes, amely Mozart Kis éji zenéjét, valamint Michael Haydn D-dúr Divertimentóját szólaltatta meg a nagyérdemű előtt. Az eseményen színvonalas kórusművekkel fellépett a debreceni Canto Armonico énekegyüttes is.

Az istentisztelet során Szebik Imre, Budapestről érkezett nyugalmazott evangélikus püspök hirdetett igét. Prédikációjában a teremtettség boldogságáról szóló 33-ik zsoltár kapcsán feltette a kérdést: vajon boldog-e a magyar nemzet? Visszatekintve az elmúlt 25 évre, Szebik elmondta, hogy a diktatúra alól való felszabadulást követően a magyarság sorsa nem úgy alakult, ahogy azt sokan remélték. Mint hangsúlyozta, a bankrendszer, a nemzetközi ipari konszernek befurakodása, valamint a gazdasági válság mind megtépázták az emberek frissen szerzett szabadságérzetét, s óriásira nőtt a szegények és gazdagok közötti különbség ezért sokan lehetnek csalódottak. A zsoltár azonban nem arról beszél, hogy boldog az a nemzet, amelynek anyagi javai vannak, hanem azt jelenti ki, hogy „boldog az a nemzet, amelynek istene az Úr”. Ennek szellemében Szebik mindenkit arra szólított fel elkötelezettebben, mélyebben, tettre készebben élje meg kereszténységét.

A prédikációt követően az evangélikus óvoda apró tagjai népi játékokat adtak elő és népdalokat énekeltek Kémenes Ibolya és Szirácki Katalin vezetésével. Az istentisztelet a himnusz közös elénelkésével zárult, majd szeretetvendégséget tartottak a templom mögötti csarnokban.

Hivatkozások: További képek. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!