A főszerkesztő jegyzete

Bóna Zoltán: A mélység és a határhelyzet
fogalmak – sok más kifejezéssel együtt – Paul Tillich, német/amerikai teológus ajkán és tollából lettek teológiai kulcsfogalmakká a 20. század első felében. A kora és korunk teológiai gondolkodását, eszmélődését és diskurzusát meghatározó teológus/filozófus óriási energiát fektetett abba, hogy a 20. század embere számára értelmezhető kifejezésekkel helyettesítse a – meggyőződése szerint – jelentését és így jelentőségét vesztett klasszikus/hagyományos teológia/spirituális fogalmakat. Ennek jegyében „nevezte” például a kegyelembe vetett hitet az elfogadtatás tudatának az elfogadhatatlanságunk ellenére. Hogy a neves teológus mennyiben érte el célját az általa „használt” német vagy angol nyelven és különösen műveinek fordításában a hitre vágyó, vagy a hitét vesztett 20. század értelmisége számára, az enyhén szólva is kérdéses. De az minden vitán felül áll, hogy életműve felmérhetetlen inspiráló erő és forrás mind a mai napig a teológusok számára.

A halálának 50. évfordulója kapcsán az elmúlt évben és az idén is sokat emlegetett/ hivatkozott teológusról, egy konkrét aspektusból a következő számban mi is megemlékezünk. Most e sorokkal csak a fent említett két fogalomra kívánok utalni, nem titkolva azt az érzésemet, hogy ezek évtizedünk, sőt mindennapjaink kihívásaiban segítségünkre lehetnek.

Tillich számára a végtelen mélység, mint létünk végső alapja maga Isten. Azt vallja, hogy aki nem mondja, hogy az élet csak felszínes és az életnek nincs mélysége, annak van Isten-tudata, mert mindenek végtelen mélysége és alapja maga az Isten. A kopernikuszi fordulat óta a mélység és magasság térbeli jelentése meglehetősen viszonylagos, de szimbolikusan a különbségtétel lehet a következő: ami tőlem magasabbra van, az kívül van rajtam és nem vagyok vele határos. A magasságos Isten így határtalanul elérhetetlen számomra. Ezt mindannyian valljuk, bizonyára Tillich is. Viszont ő bevezette a mélységem fogalmat, ami nem rajtam kívül, hanem bennem van. Ebből a mélységből nemcsak fölfelé tudok kiáltani (Zsolt 130), hanem lefelé elérhetem azt a határhelyzetet, ahol elfogy minden lehetőségem, mentségem, és ebben az állapotban, ott az összekötő határon megérezhetem az Isten megmentő kegyelmét. Talán ezen mélységes/ kegyelmes határon járt Ady Endre, amikor ezt írta:

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem, 
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

A „tillichi mélység” aktualitását nem az évforduló adja számomra, hanem sokkal inkább az a látványos, sokoldalú globális válság, amelynek sokszor csak egymásnak feszülő, olykor kontraproduktív tüneti kezelését, de nem a mélységeket globális összefogásban mérlegelő, felelős „gyökérkezelését” látjuk. A puszta megélhetés küzdelmében élő millióknak, a konkurencia által szorongatott pénzvilágnak és a választási ciklusokba kényszerült politikának nehéz
a felszíni jelenségek világától elszakadni és a valóság és megoldás mélységei felé elmozdulni. De, akiknek megadatott, hogy az emberi állapot felszínéről és mélységéből a kegyelem mélységét és magasságát is lássák, azoknak mindenki más számára fáradhatatlanul e megváltó mélység felé kell mutatniuk.

Tartalom:

A FŐSZERKESZTŐ JEGYZETE
BÓNA ZOLTÁN: A mélység, és a határhelyzet
SZÓLJ, URAM!
KHALED A. LÁSZLÓ: Pünkösd utáni útravaló: a szeretet hármas szabálya

TANÍTS MINKET, URUNK!
KUSTÁR GYÖRGY: A ki nem mondható margójára – A Bultmann-iskola, különösen Ernst Fuchs szeretetfelfogása
KOVÁCS ÁBRAHÁM: Evolúció, evangelikalizmus és liberális teológia – Henry Drummond „Természeti törvény a szellemi világban” című könyvének hazai protestáns fogadtatása
KOCSEV MIKLÓS: A hallgatóság mint a felkészülést befolyásoló tényező
SIBA BALÁZS: Az egyházi kultúra és a lelkészszerep

KITEKINTÉS
VÉGH LÁSZLÓ: Az atomerőművek és az emberiség jövője
VICTOR ANDRÁS: Az atomenergia környezeti vonatkozásai
BÉRES TAMÁS: Az atomenergia kockázatetikai perspektívájának alapszempontjai
FAZAKAS SÁNDOR: Az erkölcsi értékítélet kialakításának módszere

ÖKUMENIKUS SZEMLE
ULRICH KÖRTNER: Több felelősséget, kevesebb érzületet (Fordította: Ódor Balázs)

KÖNYVSZEMLE
HELLA FERENC ISTVÁN: Tomka János–Bőgel György: Vezetés egykor és most – A Biblia és a menedzsment Megéri jónak lenni? – A Biblia és a menedzsment II.
LÁSZLÓNÉ AGOD ANETT: A szembenállástól a közösségig Evangélikus–római katolikus
közös megemlékezés a reformációról 2017-ben

Absztraktok:

Kustár György: A ki nem mondható margójára
A Bultmann-iskola, különösen Ernst Fuchs szeretetfelfogása
Újraindulását követően a történeti Jézus-kutatás megpróbálta azt a bultmanni örökséget átformálni, mely kitiltotta a vizsgálatból a történeti Jézust, és nem engedte, hogy Jézus életének tettei a kérügmatikus üzenet részeivé válhassanak. Sajnos, ahogyan ez a tanulmány is szemlélteti, ez nem járt sikerrel. A Bultmanntanítványok közül Ernst Fuchs kísérlete bizonyult a legmerészebbnek és kecsegtetett a legnagyobb sikerrel. Mert míg Bultmann szerint a történeti esemény önmagában nem, pusztán a hívő megértés révén válik kérügmává, Fuchs szerint Jézus történeti tettei maguk is „kérügmatikus események”, azaz olyan tettek, melyek önmagukban is üdv-üzenetként funkcionálnak. Fuchs azonban hiába szűkíti a történeti esemény és a
kérügmatikus szándék közti rést, elemzései végén az üzenet magába olvasztja a történetit, és a szöveg mozgásává alakítja a történelem dinamikáját. Jézus „üdvtetteinek” elemzése így a Jézus tetteit magába záró szöveg elemzésévé válik, a történeti Jézus hatalma pedig a szövegesemény (Sprachereignis) hatékonyságává.

Kovács Ábrahám: Evolúció, evangelikalizmus és liberális teológia
Henry Drummond „Természeti törvény a szellemi világban” című könyvének hazai protestáns fogadtatása
A tizenkilencedik századi keresztyénséget nemcsak a filozófia és a nem ortodox teológia különböző irányzatai, mint például a deizmus vagy teizmus illették kritikával, hanem a természettudományok is. A Darwin által felvetett kérdések emberek millióit rengették meg hitükben. Hatására nagyon sok tudós, gondolkodó, teológus – akár liberálisok, akár a hagyományos teológia hívei – különböző utakon és módokon kerestek választ arra, miként is védhetik meg a keresztyénség alapvetőnek tartott tanításait úgy, hogy eközben a természettudomány eredményeit is elismerik. A sok megoldás közül egyik volt a hagyományos teológiát valló Henry Drummond munkája, amelyet a „A természeti törvény a szellemi világban” című könyvében fejtett ki. Ez rendkívüli népszerűségre tett szert Angliában, Skóciában és Amerikában. Úgy tűnt, hogy ő megtalálta a megoldást a természettudomány és teológia összebékítésére, és emiatt az ő munkáit a hazai protestáns evangéliumi kegyesség jeles teológusai, mint Csizmadia Lajos pápai és Szabó Aladár budapesti professzorok, tudatosan terjesztették. A liberális teológusok, mint például Szeremley Barna viszont komoly kritikával illették Drummond elképzeléseit. E jelen teológiatörténeti tanulmány a fenti kérdéskör recepciótörténetét kívánja kontextusba helyezve bemutatni és elemezni.

Kocsev Miklós: A hallgatóság mint a felkészülést befolyásoló tényező
Az istentisztelet református értelmezésünk szerint elsősorban az Igére, a bibliai üzenetre koncentrált találkozás az igehirdetésen keresztül. Ebben a tanulmányban az istentisztelet értelmezésének kérdése kapcsán kibővítjük a találkozás témakörét. Először felvetve azt a kérdést: mitől jó az istentisztelet és az igehirdetés? Majd folytatódik az igehallgatóra való fokozott koncentrálással, mint a prédikációra való felkészülés egyik szubjektumának a középpontba állítása által. Mindezt tesszük annak tudatában, hogy az igehallgató csak az egyik szubjektuma az igehirdetésnek. Vele találkozunk itt most elsősorban. Természetesen tudjuk, hogy ez a megközelítés nem minden igehirdetésben válik fontos és egyben tartalmi kérdéssé. Ernst Lange igehallgatóra is koncentráló igehirdetés értelmezése azonban serkenthet és ösztönözhet bennünket arra, hogy az Ige – Igehirdető – Igehallgató találkozásának mindegyik szubjektumára egyformán érdemes figyelni. Annak a kockázatos felvetése által is, hogy a hallgató a prédikációra való készülés második textusává válhat. Ezzel valójában nem mondunk semmi újat, hiszen az Ige a Szentírásban mindig a hallgatóval való kapcsolatban szólalt meg, a maga kettős aktualitásával. Ezzel is komolyan véve a Gyakorlati Teológia egyik feladatát, ami nem más, mint Isten jövetelének közvetítése az ő Igéje által, az ő világába.

Siba Balázs: Az egyházi kultúra és a lelkészszerep
Szerkesztőségünk – eltérve íratlan, de általában követet szabályától, amely szerint nem közlünk sorozatot – egy bizonyára nagy érdeklődésre számító, négy olyan tanulmányt jelentet meg az ez évi négy számban, amelyek „szociológiai és szervezeti” sajátságainak szempontjából vizsgálja a református egyházat, illetve a református lelkészeket. A kutatómunka 33 református lelkipásztor gondolatait, érzéseit dolgozza fel. Az első tanulmány a pénz világáról szólt és az előző számban közöltük. A második tanulmány a fenti címmel, a lelkész szerepének hatalmi dimenzióját vizsgálja. (a szerkesztő)
Ebben a tanulmányban a református lelkészi identitást abból a szempontból vizsgáljuk, hogy 33 lelkipásztorral készült interjú tükrében milyen kérdések és dilemmák rajzolódnak ki a szolgálathoz kötődő hatalom gyakorlása közben.1 Bár a hatalom nem explicit módon része a lelkészi identitás főbb témáinak, de a „sorok között” több szempontból is előkerülnek e témát érintő kérdések, indulatok, dilemmák. Az interjúk fényében úgy tűnik, hogy a hatalomhoz kapcsolódó kérdések megjelennek egyházszervezeti, gyülekezeti szinten éppúgy, a lelkész önmagához és Istenhez való viszonyában. A tanulmányban annak járunk utána, hogy a lelkészek milyennek látják az egyház implicit vagy explicit megjelenő hatalmi viszonyait.