Városi elismerést kapott nyíregyházi evangélikus gimnáziumunk igazgatója

Városi elismerést kapott nyíregyházi evangélikus gimnáziumunk igazgatója

Share this content.

Szöveg: Kecskeméti Zsuzsanna, fotó: Kecskeméti Zsuzsanna, nyiregyhaza.hu
Nyíregyháza – Tar Jánosné áldozatos munkáját Nyíregyháza megyei jogú város „Az oktató-nevelő munkáért" Vietórisz József díjjal ismerte el, amit 2015. június 1-jén, a városi pedagógus nap keretében adott át dr. Kovács Ferenc, a város polgármestere.

A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója, Tar Jánosné immáron húsz éve dolgozik vezetőként az evangélikus oktatási rendszer nyíregyházi intézményeiben.
Először a kollégium vezetője volt, majd tizenhét évvel ezelőtt a gimnázium irányítását vette át. Töretlen hittel áll a több mint 200 éves alma mater élén, kitartva jóban és rosszban egyaránt. Munkájával nem csak az egyház, de a város hírnevét is öregbíti, hiszen a rábízott iskola a város legrégibb gimnáziuma.
Ebben a tanévben kiemelkedő pedagógiai és vezetői munkáját a gimnázium épületének teljes rekonstrukciójával tetézte be, mellyel helyreállították az épület eredeti formáját, és eközben környezettudatos és energiatakarékos eljárásokkal gazdagította az iskolát.

Tar Jánosné neve összeforrt a tisztességes, hagyományait ápoló, evangélikus pedagógus és iskolavezető fogalmával. Vezetése alatt a gimnázium tanulói olyan szellemi műhelyben élnek és tanulnak, ahol nem csak a tananyagot sajátíthatják el, de olyan értékrenddel is gazdagodnak, ami a mai világban igazán ritka. Tanítványai jelesül képviselik az iskolát a város rendezvényein, versenyein.

Munkájával, életével példát mutat, aktívan részt vesz a gyülekezet munkájában, presbiterként és felügyelőként is tevékenykedik. A város életében is fontos szerepet tölt be, hiszen szellemi és épített értékeiben is elismerésre méltó szolgálatot teljesít.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!