Vakációs bibliahét volt Oltszakadáton

Vakációs bibliahét volt Oltszakadáton

Share this content.

Forrás: evangelikus.net, szöveg és fotó: Illyés Sándor
Oltszakadát – 2014. szeptember 1-től 5-ig vakációs bibliahetet tartottunk Oltszakadáton a gyülekezet vallásórásai és konfirmandusai számára. A KOEN alapítvány által a 2014-es évre kidolgozott programtervet követtük, melynek központi témája a Válaszút volt. A tábor résztvevői minden nap más és más bibliai történetet, bibliai személyt ismerhettek meg, illetve napról-napra újabb és újabb énekeket tanultak.

Első nap Noé, második és harmadik nap Ruth és Gedeon történetét ismerhették meg, az utolsó két napon pedig Dávidról a pásztárfiúról, valamint Dávidról mint királyról tanulhattak a gyerekek.  Minden nap áhítattal indult, majd az érdekes történeteket egy-egy rövid színdarab követte, melynek szereplői a gyülekezet lelkes ifisei voltak. A gyerekek naponta kérdeseket  válaszoltak meg az elhangzott történetek és rövid színdarabok láttán, majd éneklésre került sor és a napot barkácstevékenységgel, szabadtéri játékokkal, valamint szeretetvendégséggel zártuk.

A résztvevők napról-napra nagyobb lelkesedéssel vettek részt a foglalkozásokon és úgy érezzük, hogy mindannyiunk számára maradandó élményt jelent az együtt töltött hét.

Hivatkozások: További képek. -
Címkék: Oltszakadát - Biblia - gyerek -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!