Vezetett vezetők – A Déli Evangélikus Egyházkerület felügyelői konferenciája Piliscsabán

Vezetett vezetők – A Déli Evangélikus Egyházkerület felügyelői konferenciája Piliscsabán

Share this content.

Szöveg: Dékány Bernadett, fotó: Kiss Tamás
Piliscsaba – A gyülekezetvezetés kihívásait, parancsait és sikeres útjait járta körbe a Déli Egyházkerület felügyelői konferenciája Piliscsabán 2015. február 20-21-én.

A konferencia Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő köszöntésével és Gáncs Péter püspök áhítatával indult, akik hangsúlyozták a gyülekezetek világi vezetőinek fontos szerepét.

A Biblia jó vezetői példák tárházával tanít bennünket szolgálni ebben a szerepben – ezek szemléletes montázsát nyújtotta dr. Varga Gyöngyi előadása.

Az esti programban a Lutheránia kamarakórusával nyílt lehetőség a közös koráléneklésre.

Visszavonhatatlan elhívásunk alappillérei közül a kezdeményezés és a ráhangolódás igénye kapott hangsúlyt Haba Gábor újpesti felügyelő szombat reggeli áhítatában. A későbbi szekcióülések is megerősítették, hogy közösségünk fenntarthatósága érdekében elengedhetetlen a gyülekezetvezetés nyitott, kezdeményező, személyes jelenléte és tevékenysége. 

A vezetői szerep dimenzióit a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, dr. Velkey György előadása nyomán vizsgáltuk meg: énképünk, istenképünk és az emberi kapcsolataink prizmájában formálódik a vezetői karakter, és közös döntéshozatalban és megvalósításban teljesedhet ki.

Lelkesítően hatott Juhász Sándorné felügyelő beszámolója a mezőtúri gyülekezetről, ahol sikerült előnyt kovácsolni a kisközösségi lét sajátosságaiból. A közvetlenebb belső és külső kapcsolatok, a könnyebb elérhetőség, a lelkész és a gyülekezeti tagok könnyebb beépülése a közösségbe felülmúlhatják a kisközösségi lét hátrányainak erejét.

Dr. Muth Lajos szekszárdi felügyelő beszámolója a nagy gyülekezet példáján mutatta be az eredményes gyülekezetvezetés útjait: a tematikus alkalmakat, az ökumenikus együttműködést, az igehirdetések elektronikus elérhetőségét, valamint a jól szervezett és megosztott hitoktatást.

A szekcióbeszélgetések nyomán az előremutató megoldásokat a hitoktatás felelős vállalása, az élményszerű közösségi alkalmak szervezése, a gyülekezeti tagok közösségi aktivizálása és a vezetői elhivatottság tudatos megélése adhatják.

A tartalmas programot Szabóné Mátrai Marianna püspökhelyettes úti áldása zárta.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!