70 fiatal szívén keresztül szólaltak meg Dávid zsoltárai – Heinrich Schütztől vagy a Der Geist hilft unser Schwachheit auf – J. S. Bachtól és még sorolhatnánk tovább a majdnem 2 és fél órás koncert repertoárját. A hihetetlenül fegyelmezett diákok, szólisták a műsor első felében komolyzenei darabokat adtak elő, majd egy kis szünet után az amerikai dallamok is hallhatóvá váltak: Shenandoah – James Erbtől, Hark I Hear the Harps Eternal – Alice Parkertől. Az egész Nagytemplom zengett a tapstól egy-egy darab után, melyet könnyes szemek kísértek, hiszen, ahogy mondta a kórus vezetője, Lee Nelson is, nem éreztek még ennyi szeretetet, mint amennyit éreztek és kaptak ezen a koncerten Magyarországon.
A gyülekezet szerény szeretetvendégséggel – házi rákospalotai rétessel és süteményekkel - várta a kórust és kísérőiket, a mintegy 90 embert számláló résztvevő sereget. Önként, anyagi támogatás nélkül, szívből készítették a vendégséget, mert mindannyian hálásak voltak ezért, hogy őket tisztelte meg ez a kórus koncertje helyszínéül.
Isten áldja és kísérje életüket, és fellépésüket a 96. Zsoltárral együtt: Énekeljetek az Úrnak új éneket; énekelj az Úrnak te egész föld! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az Ő nevét!
A Wartburg Choirról és az Északkelet-iowai kapcsolatról
Az utóbbi években örvendetes fejlődést vettek egyházunk amerikai kapcsolatai. Az Amerikai Evangélikus-Lutheránus Egyház (ELCA) Északkelet-iowai Egyházkerületének 2010-es megkeresése nyomán egy olyan folyamat van kibontakozóban, amelynek végén reménységünk szerint egy a bajor, finn és olasz testvérkapcsolatunkhoz hasonló partnerségi szerződést írhatunk majd alá a nem túl távoli jövőben. 2011 júliusában Fabiny Tamás külügyekért felelős püspök látogatott el Iowa-ba, majd 2013 májusában a Steven Ullestad püspök vezette amerikai delegáció ismerkedett egyházunk életével, sokrétű szolgálati területeivel. Időközben gyülekezetek ifjúsági csoportjai vették fel a kapcsolatot egymással az óceán két oldalán. Az idei év jelentős állomása pedig az iowai Wartburg kórus közelgő látogatása és koncertje volt.
Az énekkar az 1852-ben alapított Wartburg College professzionális kórusa. Ez az intézmény az amerikai evangélikusok egyik nagy múltú főiskolája, amelyet az eisenachi Wartburg váráról neveztek el, ahol Luther németre fordította az Újszövetséget (1521-1522). Ugyancsak Wartburg várában élt Árpádházi Szent Erzsébet (1207-1231), akinek nevét jól ismerik, és emlékét híven ápolják nemcsak Türingiában, hanem az iowai Wartburg College-ban is.
A Wartburg kórust 1937-ben alapították. Az évtizedek során jelentős nemzetközi elismertségre tettek szert; a világ minden tájáról számos zeneszerző kérte fel őket műveik premier bemutatására. Számos nívós és előkelő helyen koncerteztek már a Fehér Háztól a Carnegie Hallig, Dél-Afrikától Európa számos országáig. Idei európai turnéjuk során hazánkon kívül ellátogatnak még Olaszországba, Németországba, Franciaországba, Szlovákiába, Romániába, valamint Törökországba is. Tizennyolc helyen lépnek majd fel, koncertet adnak például a velencei Szent Márk bazilikában, illetve Wartburg várában is. Ebbe a sorozatba illeszkedett be a rákospalotai koncert.