Olvasd: Lukács 7,36–50.

„A te hited megtartott téged. Eredj el békességgel.” (50. vers)

Évtizedekkel ezelőtt az oxfordi ébredésmozgalom kiadásában jelent meg egy könyv, amely a maga idejében nagy feltűnést keltett és óriási elterjedésnek örvendett. A könyvnek a címe ez volt: Csak bűnösöknek. A fenti igék fölé is bátran oda lehet írni és minden olyan ige fölé, amelyen a nyárspolgári erkölcsösség csak botránkozni tud. A bűnösöknek azonban felragyog a szemük, amikor hallják: „Csak bűnösöknek". Nekik evangélium; de aki azt hiszi magáról, hogy nem bűnös, annak botránkozás.

Hogy számodra mi ez az ige, az dönti el, fel tudsz-e sorakozni Pál apostol mögé, aki azt mondja: „a bűnösök között pedig az első én vagyok”. Le tudsz-e térdepelni Jézus lábai elé, amellé a bűnös falurongya mellé és vele együtt mered-e kérni bűneid bocsánatát?

Ebben a történetben három szenzáció van. Egy farizeus meghívja magához Jézust ünnepi ebédre. Aki ismeri a Bibliát, az jól tudja, hogy abban az időben hogyan néztek a farizeusok Jézusra. Okuk is volt reá, mert Jézus nagyon keményen beszélt a farizeusoknak a farizeusokról. Az egyik mégis meghívta asztalához ebédre. Ez volt az első szenzáció. Nem kisebb szenzáció a másik sem, hogy Jézus ezt a meghívást elfogadta. A harmadik szenzáció pedig a bűnös asszony megtérése. Hát hogyan is oldódott meg belülről ez a megtérés?

A megtérés mindig bűnbánattal kezdődik. Azt olvassuk a 38. versben: az asszony „megállott hátul az ő lábánál sírva, könnyeivel kezdte öntözni a lábát és hajával törölte meg, miközben csókolgatta a lábát és megkente drága kenettel”. A sírás, a kibontott haj keleten a gyásznak jele volt. Vajon önmagát, elrontott életét siratja? Bizonyára. Valószínűleg nem itt kezdődött az önmaga felett való megkeseredés, bűneinek megbánása, csak itt először került nyilvánosságra. Ki tudja, előtte már hányszor furdalta lelkiismeretét, de azután megnyugtatta azt és maradt minden a régiben, élte tovább a bűnös asszonyok életét.

Egyszer azonban találkozott Jézussal és megtörtént vele az, ami eddig nem történt meg. Bűne elbírhatatlanná vált. Most nem törődött azzal, mit fognak mondani, őszintén gyászolja elrontott életét.

Ha te is nyárspolgári erkölcsi fölényeddel nézed a cégéres bűnösöket, hadd mondjam meg neked: „Erkölcsös farizeus”, ne ítélkezz, hogy ne ítéltessél! Mit tudod te azt, hogy mi van annak a cégéres bűnösnek a szívében? Te csak azt láthatod, amit az emberi szem láthat, Jézus azonban látja azt is, amit más nem lát, csak Ő. Bűnös testvérem, ne alakoskodjál tovább, ne akard becsapni önmagadat és másokat. Engedd, hadd törjön fel szíved mélyéből a magad felett való ítélet, elrontott életed felett való könnyhullatásod. Kár minden percért, mellyel vissza akarod azt fojtani.

A megtérés a szabadulás elszánt akarásával folytatódik. Az asszony szabadulni akart bűneiből, de nem sikerült. A régi bűn bénító tehetetlensége sodorta tovább a lejtőn és már nem tudott megállni. Egyszer világosan megláthatta, ha van valahol megoldás a bűn bilincseiből, az csak Jézus Krisztusnál lehetséges s úgy érezte, neki mindenáron Jézus Krisztushoz kell eljutnia. Meghallotta, hogy most a farizeus házában lesz. Most, vagy soha! Lehet, hogy már a kapuban, de méginkább a lakásban, útját állják a szolgák, de nem hallgat senkire és semmire, csak a lelkiismeretére s utat tör magának Jézusig.

Ebből két dolgot tanuljunk meg: „erőszakosoké a mennyeknek országa” és „aki énhozzám jő, azt semmiképpen ki nem vetem.” Mindkettőt maga az Úr Jézus mondotta.

A bűnös asszony megtérése a kegyelemnek hitben való megragadásával érte el tetőpontját. Valamit világosan lát az asszony, hogy neki kettőre van szüksége: bűnbocsánatra a múltra és erőre a jövőre. Egyiket sem tudta eddig megtalálni. De volt ennek az asszonynak csodálatos hite. Ez az asszony nem könyörögni megy Jézushoz, hanem hálát adni és leborulni lábai előtt. Jézus megbocsát neki és új élettel ajándékozza meg, előlegezett hitét Jézus igazolja.

Nincsen olyan ember, aki ne lenne rászorulva Isten kegyelmére. Farizeus, vigyázz: megelőznek! Bűnös, gondolj arra, hogy a kegyelem mindig nagyobb, mint a bűn!

Csak bűnösöknek szólt ez az ige: nekem, neked és mindnyájunknak! Csak bűnösöké a kegyelem! Csak Krisztusé a hála! Csak Istené a dicsőség!

A kegyelem Istenének Zendüljön ajkunkon az ének! Ki a Jézust elküldötte, E világot úgy szerette. Szeretetnek mély tengere, Boldog, ki elmerül bele! Atyánk, mily magas szerelmed! Elménk nem ér föl, hiszünk benned, S porba borulva imádunk! (22. ének)