„1925. július 15-én Miskolc egyetlen nagy gyászoló családdá forrott össze. Az »utolsó kuruc« elment a Nagyságos Fejedelem után. A gyász belengte a jogakadémiát, a várost. Ezres tömegekben zarándokolt az evangélikus templom utolsó útjára induló nagy halottja elé a fájdalmas végtisztességre. A fekete drapériákkal bevont templom ravatala előtt a koszorúk erdejében ott feküdt a Petőfi szülőházának kertjéből szedett mályvarózsa és margarétacsokor és Eperjes koszorúja, melyen felírás nélküli fekete szalag beszélt mindarról, amit a szuronyokkal őrzött határon még szavakkal sem lehetett átküldeni.” — olvasható a Miskolci Jogakadémia Évkönyvében. A zsúfolásig megtöltött templomban a gyászszertartást Geduly Henrik, evangélikus püspök végezte. Az akkori tanítványok gyászának Dienes István, jogszigorló adott kifejezést:

„Talán senki sem tudott Téged annyira megérteni, mint éppen az ifjúság. Hiszen költészet és ifjúság édes egytestvérek. A magyar ifjak lelkében örökké élni fogsz, mert olyan eszméket énekeltél meg, melyek az ifjúság örök eszményei: hazaszeretet, buzgó vallásosság és hűséges szerelem. Felejthetetlenek azok a történelmi kollégiumok, amelyeken az új fészek egyszerű falai között, de az eperjesi ősi Kollégium nemes tradícióitól áthatva, olyan áhítattal hallgattunk Téged. Hallottuk Bocskai, Bethlen, Rákóczi küzdelmét, a nemzet megpróbáltatásainak idejét, s a kurucok bánatán, magyarok bánatán hányszor könnyeztél és könnyeztünk...”
A temető megbontott földjéhez négylovas gyászkocsiról a jogásztestület tagjai vitték a költő koporsóját. A rögök tompa dörejjel búcsúztatták az „utolsó kurucot”, a tárogató panaszos hangját vitte a szél, a kollégium egy lélekkel újra árvább öreg épülete felé: „Krasznahorka büszke vára.”

Hamarosan a város egy szívvel-lélekkel elhatározta, hogy Csengey Gusztávnak emléktáblát állít. Miskolc felfogta, megértette és támogatta akkor a jogász ifjúság társadalmi mozgalmát, amely kezdeményezte egy Csengey-emléktábla elkészítését. Az emléktábla ünnepélyes leleplezésére a Joghallgatók Testülete kapott megbízást.
„1929. tavaszán májusi napfény szórta aranyát a városra, mikor az emléktábla előtt felcsendült a Szózat. A jogász zenekar a költő legkedvesebb dalait, az annyira szeretett kurucnótákat játszotta. Majd »A fogoly lengyel« örök alakja jelentkezett az ünneplő ifjak lelki szemei előtt” — írja a korabeli krónikás. 

Végh László joghallgató Csengeyt idéző beszéde után, a jogászok újra vonóhoz nyúltak. „Ballag már a vén diák...” muzsikálták a húrok az öreg költő által magyarba átültetett diákmelódiát, majd a jogászok koszorúja rásimult az emléktáblára, amely a Himnusz hangjai után, az oszladozó közönség előtt hirdette és hirdeti ma is:

CSENGEY GUSZTÁV
1842-1925
Eperjesi ev. Kollégiumi theol. és jogakadémiai tanár.
Zsoltár-, regényíró, költő „A fogoly lengyel” szerzője.
Trianon menekültje.