„Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban.” (Mk 4,28)
Egyetemünk pecsétjén és címerében Sopronból örökölt jelképként és jól érthető Szentháromság-ábrázolásként napkorong, szőlőtő és hajó látható. Igen, a Szentháromság. A napocska-szőlőhegy-vitorla hármasa tehát nem a Balcsi előképe kíván lenni, bármennyire is vonzó lenne ez az értelmezés a koranyári kánikulában. Mai beszédemet e három szimbólum fogja tagolni.
1. Napkorong
A napkorong az Atya folyamatos, kitartó, rendületlen szeretetére utal, aki tőlünk függetlenül fenntartja a világot, aki felhozza napját jókra és gonoszokra (Mt 5,45), és aki a növekedést adja (1Kor 3,7). A napkoronghoz kapcsolok az egyetem életében mindent, ami hagyomány, statikus érték, ami változatlan jó gyakorlat, amit csupán őrizni kell és lehet.
Az egyetem nemzetközi, ökumenikus és egyetemközi kapcsolatai a megszokott jó gyakorlatba illeszkedtek. Külföldi ösztöndíjasokat küldeni és fogadni is tudtunk. Az elmúlt tanév kiemelkedő eseményei közé tartozik a bajor egyházi delegáció látogatása 2018. november 8-án, Antje Jackelén uppsalai érsekasszony előadása 2019. március 29-én1 és Boleratzky Lóránd könyvének bemutatója április 2-án – utóbbi a Miskolci Egyetemmel és az Igazságügyi Minisztériummal közös rendezésben.2 Boleratzky Lóránd még megérte ezt az ünneplést, ma délelőtt temettük a Deák téren. A Ráday Kollégium januári tragédiája után pedig szép példáit élhettünk meg a testvérfakultási szolidaritásnak, ennek jegyében fogadjuk be július-augusztusban a Dunamelléki Református Egyházkerület nyári kántorképző tanfolyamait is.3
Az elmúlt tanévben kitartó érdeklődés mellett a hatodik és hetedik szemeszterrel folytatódott a Biblikus Szabadegyetem előadássorozata.4 Az eddigi tematikára alapozva a szabadegyetem előadói a Lelkészakadémián 2019. december 1–4. között tartanak majd lelkésztovábbképző kurzust. Ugyan egy év kihagyás után, de 2019-ben újra megjelent oktatóink tematikus tanulmánykötete – a sorban már az ötödik – Teológia és nyilvánosság címmel.5 A következő munkaévben (előreláthatólag 2020 tavaszán) ez az anyag is egy lelkészakadémiai kurzust fog megalapozni.
A hallgatói létszám egy átmeneti visszaesés után (2016) újra a korábbi szinten stabilizálódott. A hallgatóság belső struktúrája azonban eközben több szempontból is átrendeződött: hallgatóink körében nőtt a tanárszakosok aránya, nőtt az esti tagozatosok aránya és nőtt a költségtérítéses (többnyire másoddiplomás) hallgatók aránya.
Ezeknek a változásoknak első feltűnő hatása a hagyományos szupplikációkat érintette: hiába szerettünk volna a korábbi forgó szerint két év alatt minden gyülekezetet meglátogatni, ehhez nem volt elég nappalis, lelkészszakos hallgatónk. Az elmúlt két évben ezért újításként tanárszakosokat és oktatókat is küldtünk a szupplikánst fogadó gyülekezetekbe, szavunkat állva, hogy mindenhová elmegyünk, ahol várnak, és a közvetlen kapcsolatot akkor is ápoljuk a gyülekezetekkel, ha azok nem képesek jelentős offertóriummal támogatni a lelkészképzés ügyét.6 És akkor is elmegyünk, ha időnként megkapjuk az elkötelezett gyülekezeti tagoktól, hogy: „Ide ugyan ne jöjjön se teológus, se teológiai tanár, úgysem tudnak olyat prédikálni, mint a mi saját lelkésznőnk!”
Töretlen érdeklődés mellett került sor a félévenkénti hitoktatói továbbképző napokra.7 2017 óta a Doktori Iskola megnyugtatóan hozza az elvárható eredményeket, az évenként kettő sikeres védést, ezt a szintet a közeljövőben is tartani tudjuk.
A megőrzött jó gyakorlatok sorába illeszkedik a fenntartói testületekkel (Zsinat, OP, PüT) folytatott hatékony munkakapcsolat. Ezúton köszönjük Dr. Fabiny Tamás ezévi felügyelő püspökünknek és Dr. Fábri György fenntartói megbízottunknak, hogy figyelmükkel és támogatásukkal kísérték mindennapjainkat.
2. Szőlőtő
A szőlőtővel a Fiú azonosítja magát János evangéliumában (Jn 15,1). A szőlő hajtásai dinamikusan, néha szinte szabad szemmel is láthatóan növekednek, vesszői energiát szállítanak, fürtjei értéket termelnek, főleg, ha értő kézzel nyúlnak hozzájuk. A Szentháromság szereposztásában a Megváltó az, aki változást hoz, akinek személyében az élet áttör a halál kerítésén. A szőlőtő álljon itt mindazért a növekedésért és kiteljesedésért, amit az elmúlt tanév hozott az egyetem számára.
Részben a Zsinat által szorgalmazott személyi fejlesztéseknek, részben a Lelkészi Életpályamodell elindulásának, részben pedig a képzési profil kitágulásának köszönhetően oktatói karunk jelentősen kibővült, megfiatalodott és megerősödött mind teológiai, mind társtudományi területeken. Az utóbbi szférából, csak egy nevet említek, Kőszeghy Miklós ókortörténész kollégánkét, akinek egyetemi tanári beiktatásával és székfoglaló előadásával kezdhettük tanévünket.8 Hittudományi területen jóval hosszabb névsorolvasásra lenne szükség, ugyanis eddigi lelkész óraadóinkat 2019. január 1-je óta szolgálati szerződéssel foglalkoztatjuk. Ebből a csapatból egyetlen személyt emelek most ki, Hafenscher Károly gyakorlati teológust, akinek egyetemi tanári felterjesztését tegnap hagyta jóvá a MEE Országos Presbitériuma.
Az előző években már szó esett felsőoktatási együttműködéseinkről, közös képzéseinkről, melyek középtávon választ kínálhatnak az egyházi munkaerőpiac kihívásaira. Az eddigi meglévők mellett idén ilyen megállapodást kötöttünk az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemmel, és ugyancsak aláírásra vár megállapodásunk a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolával. Több más együttműködési terület mellett e két intézménnyel közös tudományos diákkört tervezünk indítani, hogy így adjunk lendületet a néhány éve akadozó diákköri aktivitásnak. Ezzel egyidőben újítjuk meg hallgatóink tudományos tevékenységének szabályozását és támogatási rendszerét új típusú demonstrátori ösztöndíjak formájában.
A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karával szeptembertől közös szakirányú továbbképzéseket hirdetünk meg az EHE budapesti campusán, melyek a jelentkezők számától függően indulhatnak el és erősíthetik meg helyzetünket a felsőoktatási piacon. Az Evangélikus Országos Gyűjteménnyel minap kötött együttműködési megállapodás részben az évtizedek óta folyó gyakorlatot rögzíti, részben új célokat tár fel együttes erőfeszítéseink előtt.9
A tanév legnagyobb újdonsága azonban kétségkívül a diakóniai képzések kidolgozása és elindulása volt.10 Az erre való felkészülésben fontos része volt szegedi intézményekkel közös EFOP-pályázatunknak, az Evangélikus Diakóniával való szoros együttműködésnek, valamint az EHE belső szakmai építkezésének is (diakónia minor szak és Diakóniai Képzési Központ létrehozása). E kezdeményezés hozadéka volt a Moodle távoktatási program rendszerbe állítása, mely remélhetőleg más képzéseink tartalmi megújításában is segítségünkre lesz.11 Ősztől a missziológiai képzés területén próbálunk ehhez hasonlóan szintet lépni, egy régi adósságot kiegyenlítve.
3. Hajó
A dagadó vitorlájú hajó a Szentlélek helyén áll a címerben, aki fúj, ahol akar (Jn 3,8). Ezeket a vitorlákat ne kurtítsuk meg, figyelmeztet Pál (Zsid 10,39), inkább bízzuk rájuk magunkat, hogy annál gyorsabban haladjunk célunk felé. Ez a hajó képviselje most számunkra a bizakodó vándorlást, a közösségben való útonjárást és a horizont szakadatlan fürkészését. Előre megyünk!
Elmúlt tanévünkben valószínűleg a másoddiplomás lelkészképzés12 állt leginkább az érdeklődés homlokterében. A nyelvi félév akadályait az első évfolyam kifejezetten jól vette, valamint éretten reagált a pilot-helyzetből fakadó meglepetésekre. A hallgatók tudatosan gyűjtötték össze, rendszerezték és osztották meg tapasztalataikat és benyomásaikat, hogy ezzel is megkönnyítsék az utánuk jövők helyzetét. A visszajelzések értékelése folyamatos, a tanulmányi adminisztráció és az oktatói kar nyitott a tantervi észrevételek és módszertani javaslatok kamatoztatására. A kísérletként elindított képzés máris két felelősen gondolkodó közösséget hozott létre, egyet-egyet hallgatói és oktatói oldalon.
A tavaszi félévben két akkreditációs forduló is utolért bennünket, az intézményi és a doktori iskolai. Sokak áldozatos, időigényes munkájával, de az előírt dokumentumok határidőre eljutottak a MAB-hoz. Az önértékelési feladatok lendületében önként jelentkeztünk a MAB doktori iskolai akkreditációs pilot-eljárásába is, hogy idejekorán kiismerjük a 2019 őszén elinduló új módszertan fogásait.
A Melanchthon Evangélikus Szakkollégium már második teljes tanévét tudta lezárni.13 Bátran vállalható, hogy itt még a betanulási szakasz zajlik, ám a második tanév már sikerrel küszöbölte ki az első botladozásokat. A melanchthonosok sikeres tanulmányi konferenciát tartottak a Luther Otthonnal közösen 2019. április 13-án az „invenció” mottója alatt. A szakkollégium igazgatója, Szabó B. András immár szolgálati jogviszonyban áll és egyetemünk oktatói karának teljes jogú tagja. A szakkollégium jó eséllyel válik fontos műhelyévé az evangélikus értelmiségképzésnek és identitásformálásnak.
Mindannyiunkat örömmel tölt el, hogy a Promise, az Agapé és a Közel után ismét szól a teológus-zenekar, most VALAMI MÁS néven, és már ki is merészkedett az egyetem falain kívülre. A zenekar sajátos küldetésének tekinti az iskolákkal való kapcsolattartást. Hasonló hálózatosító hatása lehet az evangélikus gimnazistáknak rendezett sportnapnak is.14 Az egyetemi arculatépítés és marketing szempontjából hallgatóinknak mint utazó nagyköveteknek döntő szerepük lehet. Sajnos a VALAMI MÁS technikai okokból nem tudott mai tanévzárónkon szolgálatot vállalni, ezért hallunk majd mindjárt a beszéd után „valami mást”, nevezetesen az EHE énekkarától Fekete Anikó vezényletével és Finta Gergely kíséretével egy Bach-korált.
2018-ban az 500+ reggelén arra ébredtünk, hogy a hétköznapi élet megy tovább, új feladatok érnek utol minket, de ezekhez egyben új ötleteket és új lendületet is kapunk. Átmenet ez, a „már nem” és a „még nem” feszültsége, pontosan úgy, ahogy a vallástudomány a farsangot leírja. Az egyetem elmúlt tanévét is ugyanez a furcsa másnaposság, farsangi könnyedség, kísérletező kedv és tétovázó útkeresés határozta meg. Ez szokatlan élmény volt, talán zavaró és néha bizonyára nem is párosult kellő hatékonysággal, de valószínűleg szükségünk volt rá. Hiszen csak a farsang után kezdődhet a böjt, és csak a nagyhétre jön el a feltámadás. A következő tanévben tervezzük egyetemünk szervezeti rendjének megújítását, rugalmasabbá tételét, a friss kihívásokhoz, a szélesebb képzési profilhoz való alkalmazását. Ehhez kérjük a Szentháromság Isten áldását és minden itt jelenlévő részvételét és támogatását.
Az Evangélikus Hittudományi Egyetemmel kapcsolatban a 2018-201-es tanévben megjelent további cikkek:
128. tanévét zárta az Evangélikus Hittudományi Egyetem
https://www.evangelikus.hu/2019-ehe-tanevzaro
A nyilvánosság és inkarnáció kérdéseiről szólt a tudomány napja az EHE-n
https://www.evangelikus.hu/nyilvanossag-es-inkarnacio-kerdesei-tudomany-napja-ehe
Északi teológusok a Püspöki Hivatalban
https://www.evangelikus.hu/eszaki-teologusok-pusoki-hivatalban
Elsőéves teológushallgatók látogattak az Északi Püspöki Hivatalba
https://www.evangelikus.hu/elsoevesek-eszaki-puspoki
Szerethetőek
https://www.evangelikus.hu/cikk/szerethetoek
Kompromisszum vagy kollaboráció?
https://www.evangelikus.hu/kompromisszum-vagy-kollaboracio
Egy megszokott, mégis „különleges” találkozás
https://www.evangelikus.hu/egy-megszokott-megis-kulonleges-talalkozas
A továbbképzés élménye – Pedagógus-továbbképzési program az Evangélikus Hittudományi Egyetemen
https://www.evangelikus.hu/tovabbkepzes-elmenye
Hitvallástól hitvallásig – Beszélgetés Reuss Andrással
https://www.evangelikus.hu/180815-reuss
1 Hazánkban járt Antje Jackelén svéd érsek
https://www.evangelikus.hu/hazankban-jart-antje-jackelen-sved-ersek.
2 Megjelent a Boleratzky Lóránd életművét tartalmazó kötet
https://www.evangelikus.hu/megjelent-boleratzky-lorand-eletmuvet-tartalmazo-kotet.
3 A testvéregyházi együttműködés másik jó példája a közös gyülekezetpedagógiai projekt: https://www.evangelikus.hu/egyutt-hit-utjan-2019-konferencia.
4 Előadások a hatalomról – Indul az Evangélikus Biblikus Szabadegyetem
https://www.evangelikus.hu/eloadasok-hatalomrol-indul-az-evangelikus-biblikus-szabadegyetem.
5 Sokakért – Dies Academicus volt az Evangélikus Hittudományi Egyetemen
https://www.evangelikus.hu/sokakert-dies-academicus-2019.
6 Ugyan hagyományosan még mindig „teológuspassiónak” hívjuk hallgatóink nagyheti, mindig más-más egyházmegyébe elvitt passiójátékát, de ebben is már meghatározó szerepet játszanak tanárszakos diákjaink: https://www.evangelikus.hu/pilatus-passio-2019.
Idén már a hivatás vasárnapjának kommunikációja is számot vetett azzal a felismeréssel, hogy nem kizárólag a lelkészi hivatás tekinthető „egyházi hivatásnak”: https://www.evangelikus.hu/kerdezz-es-merj-elindulni.
7 Hitoktatói nap volt a Hittudományi Egyetemen
https://www.evangelikus.hu/hitoktatoi-nap-volt-hittudomanyi-egyetemen;
Hitoktatói továbbképzés volt a teológián
https://www.evangelikus.hu/hitoktatoi-tovabbkepzes-volt-teologian.
Ezeket a módszertani továbbképzéseket egészítette ki az őszi bábkurzus is: https://teol.lutheran.hu/index.php/hu/653-gyakorlati-kurzus-hittanaroknak-hitoktatoknak-lelkeszeknek-es-gyulekezeti-munkatarsaknak.
8 Ismerjük meg az Ószövetség világát!
https://www.evangelikus.hu/ismerjuk-meg-az-oszovetseg-vilagat;
Az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológiai tanári tisztségébe iktatták Kőszeghy Miklóst
https://www.evangelikus.hu/ehe-egyetem-teologiai-tanara-koszeghy-miklos.
9 Kastélykönyvtár a levéltár és a kápolna között – Kiállítás nyílt az Üllői úton
https://www.evangelikus.hu/kastelykonyvtar-leveltar-es-kapolna-kozott-kiallitas.
10 Diakóniai szakmai tréningeket hirdettek szociális intézmények munkatársai számára
https://www.evangelikus.hu/diakoniai-szakmai-treningeket-hirdettek-szocialis-intezmenyek-munkatarsai-szamara;
Diakónia határokon belül és határokon túl
https://www.evangelikus.hu/diakonia-hatarokon-belul-es-hatarokon-tul.
11 Az EHE Könyvtárának (a MEDiT-et kiegészítő) távoli elérésű hittudományi adatbázisa és a jelenleg folyó távoktatási tananyagfejlesztés lehetővé tesz egy „teológia mindenkinek” programot, mely az önképzés–képzés–műhelymunka hármasára épül, s mely képes valóban közkinccsé tenni tudományos eredményeket.
12 Az Evangélikus Hittudományi Egyetem közleménye
https://www.evangelikus.hu/ehe-kozlemeny-20180907;
Az elhívás útjai sokfélék
https://www.evangelikus.hu/az-elhivas-utjai-sokfelek;
Félévkezdő áhítatot tartottak a másoddiplomás lelkészképzésre jelentkezett hallgatók számára
https://www.evangelikus.hu/ehe-masoddiplomas-kepzes-evkezdes;
Akiket más övez fel
https://www.evangelikus.hu/akiket-mas-ovez-fel.
13 Vö.: „Mindenben meggazdagodtatok őbenne” – A Melanchthon Evangélikus Szakkollégium első éve
https://www.evangelikus.hu/mindenben-meggazdagodtatok-obenne.
14 Sportnapot tartottak a teológián, gimnazistákkal
https://www.evangelikus.hu/sportnap-teologian-gimnazistakkal.