–  Élete, tanulmányai Somogyországhoz kötik. Mégis Balin, egy templomi kóruspróbán beszélgetünk, ahol otthonosan mozog, s több tucat gyerek lesi a mozdulatait.

– Korábban kell kezdenünk. Egy barátom javaslatára jelentkeztem a Darmasiswa nevű indonéz ösztöndíjprogramra. A kiírás szerint fél- és egyéves időszakra lehetett pályázni a világ minden részéről, én a gamelánzenét választottam. A kaposvári főiskola ének-zene szakán a kötelező zongora mellett ütőhangszert tanultam, ami előny volt a pályázaton. El is fogadták, így 2008-ban már a repülőn terveztem egyéves kintlétemet. Az esztendő hamar letelt, de én még maradtam, tanárként találtam meg a hivatásomat.

– Az ütőhangszerek arzenálját felvonultató gamelánzenekarokat szemlélve a képzettsége szép jövővel kecsegtette.

– Valóban, némi optimizmussal érkeztem, de hamar szembesültem az éles metodikai különbségekkel. Amikor erre ráébredtem, néhány álmatlan éjszakát jelentett, amíg próbáltam asszimilálódni. Meg kellett szokni, hogy nem használnak kottát, és zenei szakirodalom sem létezik. A képzés tanárcentrikus, az oktató játszik egy dallamot, a tanulók pedig hűen követik mesterüket. Volt közöttünk egy angol hallgató, aki már otthon tanult gamelánzenét, a többieknek viszont minden újdonságszámba ment: a különböző ritmus és a pentaton skálán alapuló, de tőlünk távol álló melódiák, a zenei színvilág egyaránt idegenül hatott.

– Hogyan foglalná össze a gamelánzene lényegét?

– Nagyon díszes, s mivel nincs kottához kötve, sok benne az improvizáció. Fennkölt, hiszen az ünnepeket szolgálja, s azokkal tele van a naptár Balin. Alapvető hangszere a metalofon. Az igazi zeneszerszám boltban nem is kapható, a közösség együtt készíti. A hangolása meghatározó. A „kétfenekű” dob mellett alaphangszerek a kicsiktől a nagyobbakig sorba akasztott gongok is. A bamboo, a fából készített furulya szintén fontos szerepet játszik a hangzásban.

– Magyarországon az úri gyerekek zongorázni tanulnak. Balin milyen hangszert adnak először a zenélni vágyó gyermek kezébe?

– Az iskolában a pianicával találkoznak először. Ezt nálunk melodikaként ismerik, fúvós-billentyűs hangszer, hangját a tangóharmonikához hasonlítanám. Indonéziában nagyon kevesen tudják olvasni az ötsoros kottát, itt számokkal operálnak: a dó = 1, re = 2, és vonalakkal, pontokkal jelölik a hang hosszát. Tehát 4/4-ben egy teljes dó hang írásban: „1…” Már gyermekként kezdik tanulni a zene alapjait, s a csoportok a leggyakrabban együtt maradnak, akár öregkorukig is. A közösségi házakban, a bandzsarokban több generáció gyűlik össze, s az összeszokottság jellemzi őket. A másoláson alapuló tanulás apáról fiúra száll. Az improvizációban is a közösségi szokások a meghatározók.

– Mi az oka annak, hogy a nyugati zene Japánban, Koreában meghonosodott, híres zenekaraik és operaházaik vannak, ugyanakkor Indonéziában, Thaiföldön, Vietnamban a klasszikus európai muzsika nem vert gyökeret?

– Az iskolában klasszikus zenét tanítok, tehát a kérdés engem is foglalkoztat. Például nagyon szeretném a gyerekeket elvinni koncertekre, operába, de Balin erre nincs lehetőség. Hogy miért? E kultúrában a gamelánzenei hagyományok annyira erősek, hogy más hatás kevésbé érvényesülhet. Balin az egyetemen a klaszszikus zenei oktatás csak tavaly kezdődött el. Kissé távolabb, Yogyakartában és Dzsakartában találhatók szimfonikus zenekarok, de működésük minden bizonnyal egy szűkebb réteg igényeire alapozódik.

– Az előbbi kérdés tükrében megérkezésével úttörő szerepet vállalt a klasszikus zene oktatásában?

– Egy tizenkét osztályos keresztény magániskolában, úgynevezett „National Plus School”-ban alkalmaztak. A Cambridge-tantervet használjuk, ennek alapján angolul oktatok, s a vizsgák is az angol metódust követik. Amikor megkötöttük a szerződést, még nem volt zenei területen kidolgozott tanterv, így némileg szabad kezet kaptam, emellett a kórus és a zenekar szervezésével is megbíztak. A kisebbeknek minimális zeneelméletet magyarázok, inkább a zene szeretetére nevelem őket.

– Ebben az ütőhangszerek is feladatot kapnak?

– Magyarországon az oktatásban a Kodály-módszer szinte egyeduralkodó, de Kaposváron hallgattam egy alternatív zenepedagógia tantárgyat, s ennek eredményeit Balin is tudom hasznosítani. A Carl Orff által kidolgozott metódus alapján az ütőhangszereknek nagy szerep jut, a német zeneszerző, zenepedagógus szavaival: „Mielőtt a gyerek elkezd hangszert tanulni, először tanítsuk meg arra, hogy ki tudja fejezni magát.” A gyerekek olyannyira élvezik az órákat, hogy amikor a kilencedik osztályban szakirányt kell választaniuk, akkor az öt tantárgyból sokan a zenét választják. Ez kihat további életükre is: a tizedik év végén nemzetközi zenei bizonyítványt kapnak.

– A gyerekek slágerlistáján milyen klasszikus darabok állnak az élen?

– Ne feledjük, a gyerekek balinézek, indonézek, vagy vegyes házasságokból érkeztek, így egy közös „többszöröst” kellett találni. Indirekt módon próbálom megszerettetni velük a népszerű darabokat. Ennek nyomán Roman Polańskinak A zongorista című filmjét végignézve Chopin noktürnjeit kedvelték meg. A romantikusokat nagyon szeretik, Liszt virtuozitása lenyűgözi őket. Amikor Liszt Paganini-átiratát, a La campanellát Ádám György tolmácsolásában levetítettem nekik, szájtátva hallgatták. A darab nagy hatással volt rájuk, két tanítványom meg is tanulta a mű négykezes változatát. Emellett Rossini nyitányai is sikert arattak.

– Az iskolában és a Xavéri Szent Ferenc-templomban is vezet kórust. A próbákon tudja hasznosítani a Kodály-módszert és a magyar kórusmozgalomban szerzett tapasztalatait?

– Mint említettem, a legtöbb gyerek nem tud kottát olvasni. Erőfeszítéseim nyomán osztályaimban már jól szolmizálnak, és kézjelekről is tudnak olvasni. Legutóbb egy ázsiai kórusseregszemlén többek között Bárdos Lajos Hej, igazítsad! című darabját adtuk elő. A nehéz szólamokat a gyerekek szépen megtanulták magyarul, és sikert is arattak: a zsűri ezüstéremmel jutalmazta a tudásukat. Egyébként a tanítási nyelv miatt is a repertoár java része angol, illetve indonéz. A templomban az angol nyelvű, „gitáros” miséken veszünk részt, a repertoárban az angol nyelvre fordított taizéi énekek vannak többségben.

– Egy családi fotót látok az asztalon…

– Feleségemmel az egyetemen ismerkedtem meg, nővérének a családjánál béreltem szobát. A kölcsönös szimpátia nyomán házasodtunk össze, s úgy döntöttünk, hogy itt folytatjuk az életünket. Szüleim először nagyot néztek, de amikor megismerték a jövendőbelimet, megnyugodtak. Egy nemzetközi iskolában kaptam először állást, így bátran vállalkoztunk a család bővítésére, két kislányunk született. Boldogan élünk, jóllehet a gyermeknevelési szokások a más kultúra okán eltérőek. Rendhagyó módon én vagyok a szigorúbb. Feleségem családja protestáns, de indonéz szokás szerint a feleség a férj vallását követi. Így katolikus templomba járunk, de az ökumené a családi életünknek meghatározó része. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 27. számában jelent meg, 2016. július 10-én. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.