Persze a látogatás apropója és az említésre, vagyis emlegetésre méltó esemény nem ez volt. (Mi a különleges abban, hogy a budapestiek a számukra megszokott lelkész megszokottan első osztályú prédikációját hallgatják?) Ezt a vasárnapot elsősorban nem az igehirdető személye és a megszólalás színvonala tette emlékezetessé, hanem a csővári gyülekezet kimeríthetetlen vendégszeretete, mely az első üdvözlésektől a kora esti elköszönésig végigkísérte a pestújhelyieket.

Már az érkezéskor mosolygós arcokat, kedvesen beszélgető csoportokat lehetett látni mindenfelé a kívül-belül szép templom kertjében, de Czöndör István megnyerő közvetlensége hamar tovább oldotta az egyébként sem feszült hangulatot. Így nem sokkal később a teljesen megtöltött padsorokból az igehirdetésben tolmácsolt örömhírhez méltó felszabadultsággal szóltak a dallamok. Hamar kiderült, mindez csak felkészülés volt a közös éneklés azóta szintén sokszor emlegetett csúcspontjára, a csilingelő hangú csővári gyermekkórus szolgálatára, melynek kapcsán Szabó András rögtön a helyszínen meg is jegyezte: az akusztikai élvezeten túl külön öröm volt látni, hogy a csővári evangélikus gyülekezet fennmaradása hosszú időre biztosított. A gyermekkórus szolgálata Jansik Tamás hűséges munkájának eredménye, aki második éve gitározni tanítja a csővári fiatalokat.

Egyébként Csővárra a betelepülő felvidékiek hozták magukkal a reformált hitet a 17. század közepén, és a lutheránusok száma azóta csak nőtt: jelenleg a hozzávetőleg 600 fős község csaknem 70 százaléka vallja magát evangélikusnak. Mindez azért is érdekes – erre szintén Szabó András hívta fel a figyelmet –, mert kevés olyan evangélikus közösség van a pestújhelyin kívül, amelyik ebben a tekintetben jobban különbözik a csőváritól. Hosszabb-rövidebb kegyelmi időszakok után az évszázados hagyományok megtartó erejét nélkülöző Pestújhely-Újpalotai Evangélikus Egyházközség a kilencvenes évek elején kisiklott, lét és nem lét határán billegett. Hittel és kitartó munkával egy 1998-ban érkező fiatal lelkész, Kendeh K. Péter tudta növekedési pályára állítani ismét, s ez a folyamat – Istennek hála – azóta is tart.

Ám ez a történelmi léptékű különbség egyáltalán nem zavarta a két gyülekezet tagjait abban, hogy a vendéglátó családoknál elfogyasztott bőséges és fantasztikus ebéd közben észrevegyék mindazt, ami összeköti őket. A csőváriak marasztaló vendégszeretete, az elapadni nem akaró asztali beszélgetések, az újra és újra megtelő tálak sokakat meggyőztek arról, hogy a csővári várhoz tervezett túrát majd egy következő alkalommal érdemes teljesíteni. Ők a hivatalos indoklás szerint a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt kényszerültek a program módosítására. (Talán nem is érdemes külön leírni: ragyogó idő volt. Igaz, tíz percig tényleg úgy tűnt, hogy esni fog – de végül mindenki megúszta szárazon.) Mindenesetre a beszámolók szerint a várból gyönyörű kilátás nyílik a környező tájra.

A hazafelé vezető út Keszegre kanyarodott, ahol a XV. kerületi közösség egyik oszlopos tagjának számító Frenyó V. László professzor és családja látta vendégül az összes csővári és pestújhelyi kirándulót. Egy órákig főzött, tehát teljesen megszelídített vaddisznónak köszönhetően mindenkinek sikerült végleg megfeledkeznie a katolikus testvérek már amúgy is múltba vesző böjti megpróbáltatásairól. Végül Szabó András hálaadó imája, köszönő szavai után elérkezett a búcsú pillanata. A barátságos ölelések, kézfogások után a jól sikerült nap ma is élénk emlékeivel indultak haza a látogatók.

A kapcsolatok szorosabbra fűzésének gondolata a gyülekezeteket vezető lelkészeké volt, a gyakorlati megvalósítás pedig idén március 24-én, Oculi vasárnapján kezdődött. Akkor Czöndör István tette tiszteletét a XV. kerületben. Arról prédikált, hogy próbáljuk megőrizni látásunk frissességét: ne csak a nagy összefüggések és ajándékok megpillantására legyen szemünk, de vegyük észre azokat az apróbb részleteket is, amelyekben szintén felfedezhetjük Isten munkáját, és amelyek felett a fáradt tekintet hajlamos elsiklani.

Június 16-án, Szentháromság vasárnapján nem kellett megerőltetnünk magunkat: még csukott szemekkel is tisztán láttuk volna mindazt a jót, amit kaptunk. Köszönjük, és bízunk a folytatásban.

A szerző a pestújhelyi gyülekezet presbitere.