Három éve vette át itt a szolgálatot, és mintegy négyszáz lelket gondoz Dabas-Gyón evangélikus lelkésze, Balog Eszter. Háromszázötvenöten tartoznak az anyagyülekezethez, a többiek a szórványokban – Ócsán, Inárcson és Újlengyelen – élnek. Vasárnaponként egy–három istentiszteletet tart a lelkésznő; egy hónapban egy vasárnap nem megy szórványba. Előjegyzési naptárában július közepén már az őszi vasárnapokhoz kell lapoznia, hogy a várható keresztelőket összeszámolja.

Fiatal édesanyákkal és egy házaspárral ülök le a dabas-gyóni parókián. Odakint vidám gyerekzsivaj: épp a nyári napközis gyermektábor utolsó napjára érkeztünk. Témánk a nagybetűs Kezdet: a keresztelés, amely az evangélikus egyház két szentsége közül az egyik (a másik az úrvacsora). Kíváncsi vagyok, milyen saját élményeik vannak a kedves, vidám, nyitott, mesélő kedvű anyukáknak és a hőségben szundikáló kisfiát – az egyéves Zsombort – ölében tartó édesapának. Hallgatva őket újra és újra eszembe jut: valóban nincs más út „a teljesség felé”: „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” (Weöres Sándor) Együtt eredünk a nagy kérdés nyomába. Ki-ki saját élettörténetével magyarázza, miért fontos, hogy gyermekét az evangélikus szertartás szerint megkereszteltesse.

„Itt éreztem, hogy otthon vagyok”

„Evangélikus családba születtem. Gyermekkoromban hittanra jártam, és nagyon szerettem. Jó volt a közösség, nyári táborokba jártam. A Koczor házaspár szolgált itt akkor, Tamás és Ildikó. Később konfirmáltam is. Ezeket az élményeket szeretném megadni a kislányomnak is” – mondja a legfiatalabb anyuka, Gattyán Anita.

Egy másik édesanya, Harminczné Sziráki Adrienn is hasonló gyerekkori emlékekről mesél: „Hívő családban nevelkedtem, sokat köszönhetek a keresztszüleimnek. Ők egyébként mélyen hívő katolikusok. A fiatalkoromat ez határozta meg. A mindennapi életünk része volt a közösséghez tartozás, az ebben a szemléletben való nevelkedés. Én is ezt szeretném a gyermekeimnek továbbadni. Hiszem, hogy ha nehézségek adódnak az életükben, akkor lesz hova fordulniuk: a keresztség által számukra megnyílt egyházi közösségben talán könnyebben meg tudják különböztetni a jót a rossztól. Az egyház jó alapokat tud adni.”

„Kárpátalján születtem. Abban az időben a pedagógusok – mert a szüleim azok – nem nagyon jártak templomba, mert figyelték őket – kezdi személyes történetét Berki Viktória. – A szüleim ezért titokban a háznál kereszteltettek meg. Néhai Gulácsi Lajos püspökünk keresztelt. A keresztszüleim a szomszédból jöttek át, szintén nagy titokban. Ők azonban nem voltak templomba járó emberek. A nyolcvanas évek végén nagy lelki ébredés kezdődött Kárpátalján, s akkor tizenéves lányként ennek a hatása alá kerültem. Akkor döntöttem el, hogy a teremtő Isten a legfontosabb számomra. Ekkor vált fontossá az is, hogy meg vagyok keresztelve. A két fiam és a lányom is megkapta a keresztséget itt az evangélikus gyülekezetben – bár én református vagyok. Én ugyanis itt találtam lelki otthonra. Miután ide jöttem férjhez, több gyülekezetben járva itt éreztem, hogy otthon vagyok. Szeretném, ha az ő életüket is az Istennel való kapcsolat járja át. Ez legyen a »minden«” – mondja csillogó szemmel Viktória.

„2013-ban itt kötöttünk házasságot, 2016 augusztusában megszületett Zsombor, és kereken ötvennapos volt, amikor ebben a templomban megkeresztelték. A férjemet is itt keresztelték – kezdi történetét Balázs-Szabó Júlia. – Szeretjük ezt az egyházközséget. Én nem vagyok protestáns, korábban katolikus templomba jártam. A nagymamám azonban evangélikus volt, én pedig a férjem hatására is úgy éreztem, ide szeretnék tartozni.”

Férje, Balázs Béla így folytatja: „Már gyerekkoromban nagyon jó közösség volt itt, s ez máig megmaradt. Baráti, családias, s ennek most már Zsombor is része.”

Milyen a jó keresztszülő?

A kereszteléshez találni kell jó keresztszülőket is, akik vállalják a gyermek evangélikus hitben való nevelését. Arra is kí- váncsi voltam, hogy beszélgetőpartnereim milyen szempontok alapján döntöttek. És egyáltalán: számukra mit jelent az, hogy „jó keresztszülő”?

„Ma sokszor inkább baráti alapon választanak az emberek, csak másodlagos szempont, hogy jár-e templomba, gyakorló keresztény-e a keresztszülő. Nekünk viszont fontos volt, hogy visszatérjünk a hagyományokhoz. A családunk vallásos, így a testvérem és a felesége lettek Zsombor keresztszülei. Az én keresztanyám pedig anyukám testvére volt” – meséli Balázs-Szabó Júlia.

Nincs ez másként Berki Viktória családjában sem. A hitben élés náluk is fő szempont volt. „A keresztszülőség több, mint a felnőttek barátsága: hitben nevelni, gondoskodni a gyermekről... Az öt és fél és négyéves fiainknak így a férjem húga és férje: Julcsi és Béci (BalázsSzabó Júlia és férje, Balázs Béla – S.-K. D.) lettek a keresztszülei, a két és fél éves lányunknak pedig református lelkészek: a nővérem és a férje. Ez egy fogadalom, egy ígéret: hitben nevelni a gyermeket. S minden másban is számíthatunk egymásra, ez is része a keresztszülőségnek” – mosolyog Juliékra Viktória.

Harminczné Sziráki Adrienn szerint is fontos volt, hogy a jövendőbeli keresztszülő érzelmileg kötődjön a családhoz, és az életével példamutató legyen a keresztgyerekei számára. „Olyan szülőt vá- lasztottunk, aki mélyen hívő, s a gyermek a hitélettel, de a hétköznapi problémákkal is fordulhat hozzá. Három fiam van egyébként: tizenhárom, tizenegy évesek, a legkisebb tizenhat hónapos” – teszi hozzá.

Gattyán Anitáék sem a baráti vonalat követték. „A húgomat választottuk keresztanyának. Szoros köteléket szerettem volna. Mi ráadásul együtt is lakunk, és ő rengeteget foglalkozik a kislányommal, aki augusztus elején lesz egyéves.”

Személyesen megszólít Isten

Balog Eszter lelkésznő maga is nagycsaládos, három fiú édesanyja. Ezért is gondosan készíti elő a keresztelés szentségi ünnepét a családokban. Nem „csupán” a hitkérdéseket beszéli meg a fiatalokkal, hanem mint a család barátja együtt készül velük a pillanatra, amikor Isten gyermekévé fogadja az új kis családtagot.

„Nekem nagyon jólesett, hogy Eszter meglátogatott minket az otthonunkban, és egy baráti beszélgetés keretében bepillantott a családi életünkbe. A három gyermekünket már ismerte hittanóráról, mégis, egyfajta közelség alakult ki azáltal, hogy nálunk volt, és hosszasan beszélgettünk. Azokat a pici kis momentumokat, amikről akkor szó esett, a keresztelési igehirdetésben »visszakaptuk« tőle. Ettől nagyon személyes lett a keresztelő” – idézi fel meghatottan Harminczné Sziráki Adrienn. Gattyán Anita is fontos segítséget kapott a szüléskor és azután: „A kislányom koraszülöttként, két és fél hónappal korábban érkezett. Eszter mellettem állt, megnyugtatott, hogy Isten átsegít a nehéz időszakon. Így is lett, s ma már minden rendben van. Nekünk is személyes élmény volt a keresztelés, ugyanígy elbeszélgetett velünk” – mondja a szelíd, halk szavú fiatal anyuka.

„Ez a személyesség nemcsak nekünk, szülőknek volt fontos, hanem a templomban ülő családtagoknak is. A keresztelőn megszólít az Isten a lelkészen keresztül a maga személyességével – ezáltal a nagyszülők, nagynénik, nagybácsik is kaptak ebből az Isten-közelségből” – teszi hozzá az elhangzottakhoz Berki Viktória.

Van mire építkeznünk!

„Amikor Luther Márton nagy lelki megpróbáltatásokat élt át, kétségbeejtő kísértésekkel viaskodott, és élete felől is bizonytalanságban volt, akkor egy krétával, mintegy önmaga számára emlékeztetőül, az asztal lapjára írta: »Meg vagyok keresztelve.« Ezzel arról tett tanúságot, hogy tudja: Isten szereti őt, és nem hagyja elveszni. Tőle még a szenvedés, sőt a halál sem választhatja el többé” – idézem a beszélgetés közben az evangélikus online hittan magyarázó sorait. De milyen erőforrást jelent a keresztelés ténye, tudnak-e úgy kapaszkodni bele, mint Luther Márton? kérdezem a szülőktől.

Elsőként Harminczné Sziráki Adrienn szólal meg: „A keresztség által alapokat, szemléletmódot, közösséghez tartozást kapunk, amit persze mindennap építeni kell. De van mire építkeznünk! Van, ahonnan energiát kapunk örömünkkel, bánatunkkal, nehézségeinkkel együtt.”

Berki Viktória is hasonlóan fogalmaz: „Az, hogy nevemen szólít az Isten, az alap. Hogy az ő szeretetétől semmi nem választhat el ettől kezdve. Ha én magam elszakítanám ezt a köteléket, mert vannak élethelyzetek, amikor nehéz hinni, akkor is megtart az Isten! Magához ölelt a keresztségben. És remélem, hogy ez lesz a megtartóerő a gyermekeim számára is, érezni fogják és megélni, vagy ha épp ez nem megy, akkor tudni fogják, hogy ez az alap, ami megtart.”

Az összetartozás közös alkalmainak egyike a gyülekezetben működő babamama kör, amely tavaly óta új lendületet vett, majd szép lassan megerősödött. Kéthetente találkoznak a tagjai egy órára, de ha jól érzik magukat, tovább is maradnak. Hét-tíz baba is megfordul itt a legkisebbtől négyéves korig. Mint megtudjuk, a gyülekezetbe járó kismamák énekelnek, mondókáznak, játszanak a babákkal. „A  kislányom már ilyen pici korában is nagyon élvezi, érzi a jó hangulatot” – mosolyog Gattyán Anita.

Minden egyes alkalommal személyesen meghív minden érintettet a lelkésznő. Harminczné Sziráki Adrienn a közösséget emeli ki: „Együtt nőnek fel ezek a gyerekek itt az evangélikus templom környezetében, a közösség a napjaink részévé válik, segíti az istenkapcsolat megélését.”

„Próbálunk Isten felé fordulni dalokkal, történetekkel. A végén kinyílik a varázsdoboz, amelyben nagyon sok játék van, s amíg a kicsik játszanak, az anyukák beszélgetnek egymással. Erre nagy szükségünk van. Várjuk ezeket az alkalmakat. Most még gyerekcipőben jár, de később szeretnénk kirándulásokat szervezni, hogy minél többet együtt legyünk” – avat be a tervekbe lelkesen Balázs Szabó Júlia.

Kiderül, hogy az anyukák nem csak passzív résztvevői a közösségi programoknak: az óvodapedagógus Julcsi a baba-mama körben segíti a lelkészt, Viki pedig, aki vallástanárként végzett a Károli Gáspár Református Egyetemen, havonta egyszer evangélikus gyermek-istentiszteletet tart. Szívükön viselik a gyülekezeti gyermekmunkát, hitük része, hogy szolgálatot végezzenek, amely őket magukat is gazdagítja.

Szóba kerül persze a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulója is. Beszélgetőpartnereim egyetértenek: bármely felekezetből érkeztek is, a protestáns közösségben otthonra találva sokat jelent nekik a jubileum, nyomon követik az évfordulós eseményeket. Hangsúlyozzák azt is, hogy személyesen megszólító ereje is van ennek az évnek. A lelkésznő minden követ megmozgat – mesélik –, a nagy Luther-könyv is látható volt az önkormányzat épülete előtt, Dabas főterén. A gyülekezet asszonyai Luther-portrés mézeskalácsot sütöttek a megnyitó-ünnepségre a város polgárainak – a közösség így minden értelemben kilépett a templom falai közül, és jó nagy beszélgetések kerekedtek.

Többleterő a keresztség

A szülők után Balog Eszterhez fordulok, együtt lapozunk bele Dabas-Gyón evangélikus gyülekezetének anyakönyvébe. Mint a lelkésznő mondja, a keresztelés az egyik legszebb lelkészi feladat. „Istennek hála, évről évre nő a megkereszteltek száma: 2014-ben kilenc, 2015-ben tíz, 2016-ban már tizenhét volt. Idén július közepén már megvolt a tizenötödik keresztelő, és már vannak beírt időpontok. Több gyermek is születik. Másrészt sok fiatal, aki Pestre költözött Gyónról, hazahozza a gyermekét keresztelőre, együtt ünnepel a család. Egyre fontosabb a családi ünnep ebben a rohanó világban. Olyan békességet ad, amelyre valóságosan vágynak. Hálát adunk a gyermekért, és az Úristen segítségét kérjük a hitben való felneveléséhez. Többleterő a család összetartásához is, hiterősítő, a rokoni kapcsolatokat is szorosabbra fűzi a keresztelő. Az, hogy minden egyes családot meglátogatok, alap. A keresztelő belépés a gyülekezetbe. Ennek felejthetetlennek kell lennie. »Valaminek« ott történnie kell. Nyilvánvalóvá kell válnia, hogy a családnak itt helye van! Tény, hogy a családok többsége tősgyökeres, az egymást követő nemzedékek kétszáz vagy még több éve élnek itt, tagjai e gyülekezetnek – de mindig vannak újak, és számukra különö- sen fontos, hogy egészen személyesen, együtt készüljünk az ünnepre. Van, hogy visszatérnek harminc-harmincöt éves párok a gyülekezetbe, akiket valamikor itt kereszteltek, akik itt konfirmáltak. Erre szeretnék építkezni” – összegez, miközben ujjai végigfutnak a keresztelési bejegyzéseken.

Mint megtudjuk, a keresztelések megnövekedett száma mögött az evangélikus hittanoktatás lehetősége is ott van. A kisgyermekes anyukák is tudják, hogy már a nagycsoportban, később pedig az iskolában is választhatják az evangélikus hittant. A keresztelőnél már előre látja a család, hogy mi lehet az út, követve a hagyományt. „Vannak olyan családok, amelyeknek nincs erős egyházi-vallási kötődésük, velük minden egyes gyakorlati kérdést alaposan végigbeszélünk. Minden kisgyermekes anyukát úgy fogadunk el, ahogy hozzánk érkezik – hiszem, hogy mindez a gyülekezet épülését szolgálja hosszú távon – mondja Balog Eszter. – Levente Pétertől, aki evangélikus hittestvérünk, tanultam egy nagyszerű mondatot: »Isten nem ellenőriz, hanem – őriz.« A személyes hitről való beszélgetéseinknél erre is kitérünk: hogy gyermek és felnőtt milyen bensőséges viszonyban lehet Istennel egész életén át. Áldott beszélgetések ezek, amikor megnyílnak a szülők, és őszintén elmondják, hol tartanak a hit útján. Az alapvető hozzáállásom az, hogy onnan indulunk, ahol a család éppen tart, én pedig továbbsegítem őket, ahogy tudom, és az Úristen megtartóerejével felvértezve együtt megyünk tovább a közös úton. Természetesen a keresztszülők is jelen vannak ezeken a találkozásokon. Jó látni ilyenkor, hogy a kisgyermeknek milyen biztos háttere van, öröm az a négy ember, aki hitével, szeretetével körülveszi őt, és segíti a hitben való felnövekedésben. A gyermekeket imádkozó édesanyáknak, édesapáknak, keresztszülőknek kell felnevelniük. Én is rendszeresen imádkozom, hogy az Úristen a saját gyermekeim nevelésében megadja a hitet és bölcsességet a helytálláshoz.”

Mindezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint annak az anyukának a mondata, aki Balog Eszter lelkésznőt épp a beszélgetésre sietve állította meg: „Eszter, mikor lehetne megkeresztelni a kisfiamat? Már nyolc hónapos!”

„A keresztség által tehát az ember Krisztus egyházának, a benne hívők közösségének tagjává lesz, és újjászü- letik örök életre. A keresztények ezt így vallják: »Életem Jézusé. Nincs rajtam hatalma a rossznak. Isten kedves gyermeke vagyok.«”
(Evangélikus online hittan) 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 31-32. számában jelent meg, 2017. augusztus 13-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.