A magyarországi németeket a marhavagonok – a zsidókkal ellentétben – nem a halálba vitték, de egzisztenciájuktól, méltóságuktól, elképzelt jövőjüktől és sokszor közvetlen családtagjaiktól is a mindenható állam fosztotta meg őket, méghozzá szintén származási alapon. Külön pikáns, hogy a hazaárulónak nyilvánított soproni polgárság (a németeknek is legalább a fele) 24 évvel korábban Ausztria helyett a Magyarország mellett maradásra szavazott – a „leghűségesebb város” címe azonban 1945-ben nem sokat ért, hiába próbálták Sopronban erre hivatkozva elérni, hogy legalább őket ne telepítsék ki.

Mégis milyen gesztus értékű ez az idézet az elűzött németek 1950-es chartájából: „1. Mi a hazánkból elüldözöttek nem állunk bosszút és tartózkodunk a megtorlástól. Ez komoly és szent elhatározás, gondolva arra a végtelen szenvedésre, amelyet különösen az utóbbi évtized hozott az emberiségre. 2. Teljes erővel támogatunk minden kezdeményezést, amely egy olyan egyesült Európát céloz meg, melyben a népek félelem és kényszer nélkül élhetnek. 3. Kemény és fáradságot nem ismerő munkával veszünk részt Németország és Európa újjáépítésében...”

Az ott élő német és be/kitelepített német között a feszültségek akkor oldódtak, amikor megalakult az önálló nyugatnémet állam (NSZK), s lehetővé vált a kitelepítettek szervezeteinek megalakítása, valamint az is, hogy a délnyugatra költöztetésekkel segítettek a keleti tartományaik zsúfoltságán. Ez már a hidegháború időszaka volt, amely ahogy élesedett, úgy hozta közelebb egymáshoz a hazájukban élőket a hazájukat vesztettekkel. Hála a Marshall-tervnek, gazdaságilag is kezdték összeszedni magukat. A honvágy a terméketlen nosztalgiából a lehetőségek megnyíltával átfordult a segíteni akarásba. Segíteni azokon, akik otthon maradtak, de aztán segíteni úgy általában is. A volt magyarországi németek addigra erősödtek meg gazdaságilag, mire nálunk a politikai viszonyok annyira javultak, hogy a kapcsolatok megteremtése, majd kiszélesítése lehetségessé vált.

Az 1946-ban Sopronból és környékéről kitelepített német ajkúak Bad Wimpfenben találtak új otthonra, de lélekben mindig soproniak maradtak, és későbbi németországi családtagjaik is ápolták a soproni kötődéseket. A családi és baráti szálakat nem lehetett elszakítani. Ennek köszönhető a két énekkar kapcsolatának létrejötte is.

Sopron németjei nagyrészt evangélikusok voltak. A soproni és a német egyházközség közötti kapcsolat szorosabbá és hivatalossá tétele óhaja volt mindkét félnek. Nem csodálható, hogy innen először Szimon János evangélikus lelkészt küldték az ottani presbitériumhoz puhatolódzó tárgyalásokra már 1985-ben. 1989-ben a bad wimpfen-i egyházi vezetők soproni látogatásakor a testvérgyülekezetté válást hivatalosan is megerősítették.

1983 júniusában dr. Friedrich Károly vendéget vitt az énekkari próbára: Andreas Schindlert, a Concordia Gesangverein elnökét. Ő hívta meg a kórust Bad Wimpfenbe. A megvalósításban nagy szerepe volt Lehelvári Vilmos akkori művelődési osztálytanácsosnak, aki a Pedagógus Énekkar elnöke volt, és Szalay Józsefnek, a Megyei Művelődési Osztály főelőadójának, aki osztálytársa volt a kitelepített Wetzer Mátyás tanító úrnak.

1984. június 15-én először vendégszerepelt a soproni kórus Bad Wimpfenben, 1985-ben pedig viszonzásképpen a Concordia Kórust látta vendégül Sopronban a Pedagógus Énekkar. A baráti kapcsolatok egyre szorosabbá váltak. Kölcsönös meghívások, vendégül látások váltották egymást, melyben fontos szerepet vállalt dr. Tillné Schmidt Edit, a Pedagógusok Művelődési Házának igazgatója is, német részéről pedig a Rappold és Wetzer házaspár.

A kórustagok a német városban Sopron kulturális követeinek számítanak már régóta. Minden útjukkal további jó szolgálatot tettek Sopronnak. A két kórus kitartó elkötelezettsége és informális kapcsolata jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 1991. június 15-én Bad Wimpfenben, szeptemberben pedig Sopronban is aláírták a két város barátságát hivatalosan is megerősítő okiratot, a testvérvárosi szerződést. A Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar ennek köszönhetően rendszeresen meghívást kap a jubileumi ünnepségekre. Köszönet illeti a mindenkori városvezetést, amiért a kórus részvételét erkölcsileg-anyagilag is támogatta, támogatja, és a baráti kapcsolatot városi szinten is fenntartja.

A Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar idén is meghívást kapott Bad Wimpfenbe, hogy a testvérvárosi kapcsolatok felvételének 25. évfordulója és a németek kitelepítésének 70. évfordulója alkalmából a Concordia Kórussal közösen szerepeljen a jubileumi ünnepségen. A meghívásnak szívesen tesz eleget az együttes, hiszen a két énekkar kapcsolata 1984-ig nyúlik vissza.