Részletek a riportból: 

Teknős Miroslava, vagy ahogyan a többiek hívják, Mirka, 1996 óta jár a gyülekezetbe és 2011 óta munkatársa a helyi Túrmezei Erzsébet Szeretetszolgálatnak. Szlovák anyanyelvű fiatal lányként jött Magyarországra, itt ismerkedett meg későbbi férjével. „Én az egykori Csehszlovákiába jártam gyülekezetbe, otthonra mégis itt találtam. A férjem korábban nem járt templomba, nem volt hívő, de időközben ő is ideszokott. Itt volt az esküvőnk, itt kereszteltük meg a gyerekeinket is. Úgy szoktam mondani, hogy én ide jöttem haza” – meséli a negyvenes asszony, akinek fontos volt az is, hogy az itteniek sosem nézték rossz szemmel, hogyha szlovákul mondta a Miatyánkot. „Mondtam, hogy én szlovákul szoktam imádkozni, bár megtanultam magyarul is, de úgy mondom, mint egy verset, megélni csak az anyanyelvemen tudom a Miatyánkot.” (...)

„Kevés a keresztelő, és azoknak is nagy részében olyanokról van szó, akik már nem itt laknak, de a nagymama miatt a keresztelőt itt tartják. Ha évente két-három olyan gyereket megkeresztelek, aki hat év múlva várhatóan itt fog iskolába menni, akkor az már jó. Emiatt egyáltalán nem gondolom azt, hogy erőltetni kellene az iskolai hitoktatást – én mindenhol elmondtam, hogy aki hittanra szeretné járatni a gyerekét, az hozza el ide. Készítettem egy kis plakátot, szórólapot, amit elvittem az igazgatókhoz és a KLIK-hez, és udvariasan megkértem őket, hogy a szülői tájékoztatáskor ezt adják át. Jelenleg 10-12 gyerek jár hittanra a gyülekezetbe” – mondja a lelkész, aki szerint ebben a településszerkezetben igen bajos lenne megszervezni a kötelező hitoktatást, hiszen „fizikai lehetetlenség egy ilyen kis városban legkisebb történelmi egyházként az öt általános iskola nyolc évfolyamának hitoktatását megszervezni. (...)

További részletek a KötőSzó blogon.

A teljes riport a megújult Evangélikus Élet Magazin április 2-i számában olvasható.