Több, mint 200 évvel ezelőtt, egy maroknyi evangélikus ember – 59 főről tudnak a 19. század eleji írások –, akik ragaszkodtak elődeik hitéhez, kérték Teremtőjüket, hogy adjon erőt egy saját templom építéséhez, hogy ne magánházban (ahogy tették 1796 és 1810 között) vagy bérelt imateremben (ahogy volt 1810- től) kelljen áhítataikat tartaniuk. Szerettek volna állandó lelkipásztort is, mert a vendéglelkészek (akik Tokajból, Svábolasziból, Nyíregyházáról, Kassáról és Nagyváradról érkeztek), valamint a kollégiumi diákok szolgálata időszakosan biztosította csak a Szentírás megfelelő közvetítését, értelmezését, hitbéli növekedésüket és a szentségek kiszolgáltatását. Nem volt egyszerű önálló egyházat teremteni egy konzervatív, református többségű városban, ahol az evangélikus irányzatot a Felvidékről, Partiumból, Németországból és a Dunántúlról betelepülő kereskedők, iparosok és tisztviselők képviselték, akik rövid ittartózkodásuk után továbbálltak, így nem volt egy állandó nagy létszámú állandó helyi hívő közösség. Nehezítette a helyzetet, hogy 1849-ben a bevonuló orosz csapatok elpusztították a Piac utcai imatermet és egy időre meg is szűnt az evangélikus istentisztelet Debrecenben, sokan reformátusok lettek.

De mint tudjuk, „Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll” (2Tim 2,19), s ez a lelkes kis csapat elérte célját, és 1889. szeptember 1-jén felszentelték azt a 4 hónap alatt felépült Miklós utcai belvárosi épületet, amely toronnyal kibővülve (1997), felújított orgonájával (2007) és bronzharangjával (2014), valamint csipkemúzeumával ma is hirdeti Isten dicsőségét. A templom melletti családias kerthelyiség és közösségi termek számos egyházi rendezvénynek adnak otthont az egyre növekvő létszámú gyülekezet nagy örömére. Ezek sorából kiemelkedik a 2019. szeptember 14-én megtartott, az elmúlt 130 évre emlékező hálaadó ünnepi istentisztelet.

Dr. Fabiny Tamás elnök-püspök a 130. zsoltár gondolatain alapuló igehirdetésében rámutatott, hogy a várakozás a legemelkedettebb életállapot a mennyei Jeruzsálem felé vezető zarándokúton, hiszen lelki útravalót gyűjthetünk. Felhívta a figyelmet arra, hogy van értelme várni. Ez a várakozás azonban ne csak külsőségekre (ünnepre, további építkezésekre) irányuljon, hanem járjon együtt az Úr várásával, és akkor Ő betölti a kételyeinket és álmainkat támogatni fogja. „Halkul a szív és felhangosodnak Isten léptei – vegyük észre Isten csodáit!” – mondta. A gyülekezet pedig ne csak a múltra, de a jövőre is tekintsen a nehézségek ellenére is szem előtt tartva a küldetését az elesettek iránt, hiszen ha „130 évig veletek volt Jézus, ezután is veletek lesz”.

Ezután Asztalos Richárd, a gyülekezet jelenlegi, Réz-Nagy Zoltán és Béres Tamás korábbi lelkészek, valamint Abaffy Zoltán felügyelő úr leleplezték azt a márványtáblát, amelyet a gyülekezet presbitériuma állíttatott az eddig Debrecenben szolgáló lelkészek tiszteletére. A hívek szintén lelkesen készültek és kitettek magukért ez alkalomból is, terített asztal mellett látták vendégül az ünneplőket, ahol jó hangulatú beszélgetések közben felidézhették a templomhoz és egymáshoz kötődő emlékeiket.

Ami a jelenvalót illeti, a debreceni evangélikusok létszáma 1839 óta hasonló arányokat mutat: 1,3 % körül mozog a város összlakosságához képest. Kiugró értéket hozott az 1930-as év, amikor 1551 lutheránus hívőt (7,5%) tartottak nyilván. Jelenleg 1200 fő tartozik a közösséghez. Az utókor is igyekszik követni a Zsolt 78,3–4-ben foglaltakat, miszerint „Amiket hallottunk és tudunk, mert őseink elbeszélték nekünk, nem titkoljuk el fiaink elől”. Ennek jegyében indul el októberben két bölcsődei csoport és aktív az ifjúsági kör is.

Isten akaratát – amelyet emberi, anyagi és környezeti nehézségek ellenére városunkban véghez vitt, és amely ma is munkálkodik azon, hogy erős, megtartó gyülekezet épüljön tovább  – joggal élhetjük meg csodaként. Mindenkor hálával a szívünkben idézzük emlékezetünkbe az igét: „Nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.”( Ef 2,19)

(A történelmi adatok Dr. Horvay Róbert Debrecen evangélikusai c. művéből származnak, Debrecen, 1939)