Kirándulás a Fekete-Kőrös völgyébe – Közös túrán a debreceni- és a nagyváradi evangélikusok

Kirándulás a Fekete-Kőrös völgyébe – Közös túrán a debreceni- és a nagyváradi evangélikusok

Share this content.

Szöveg és fotó: Réz-Nagy Zoltán
Debrecen – Nagyvárad – Tizenhét éve vetődött fel, hogy a debreceni és a nagyváradi evangélikus gyülekezet között legyen aktívabb a kapcsolat. Közel is vagyunk egymáshoz, az adottságaink is hasonlóak. Meg is kerestem ez ügyben Mátyás Attilát, aki már akkor a nagyváradi gyülekezet lelkésze volt. Rögtön partner volt abban, hogy ezt a kapcsolatot hivatalossá is tegyük. Úgyhogy több mint másfél évtizede testvérgyülekezeti kapcsolatban vagyunk, szervezünk közös alkalmakat, találkozásokat, kísérjük egymást figyelemmel és imádsággal.

Most május végén közös kirándulásra mentünk a Fekete -Körös völgyébe. A közös kirándulás lehetősége önmagában is erős hívó szó, melyre igen korán már elkezdődik a feliratkozás a gyülekezetekben. Persze mindig van, aki az utolsó pillanatban gondolja meg magát, de végül közel ötvenen indultunk el Nagyváradról Magyarremetére, az evangélikus templom elől, a város felújított főterén át. Magyarremetén a legfontosabb turisztikai látványosság az Árpád kori templom, melynek freskóit részben már feltárták. Az Őrségben álló veleméri templomhoz hasonló jelentőségű műemléket kell elképzelni. A helyi református lelkész, Szigeti Ferenc mesélt nekünk a templom történetéről, segített nekünk felismerni a sérült freskók ábrázolásait: melyik alakban kit, melyik történelmi személyt, melyik legendát, és melyik szentet képzeljünk el. Román részről megkísérelték, hogy a templomot ortodox eredetűnek nyilvánítsák, de az ábrázolt alakok és a feliratok elvitathatatlanul magyar eredetéről vallanak. Szent László népszerűsége az Árpád korban olyan jelentős volt, hogy a templom egyik oldalfala teljes egészében a kunokkal való küzdelmét örökíti meg. Ezen ódon falak között énekelve és igét hallgatva átélhettük, hogy „bizonyságtévők fellege” vesz körül bennünket.

Innen a közeli mézgedi barlangot látogattuk meg. Nagyon látványos a bejárata ennek a tízmillió éves természeti képződménynek. Aggtelekhez képest annyiban más ez a barlang, hogy nagyok benne a szintkülönbségek, melyek áthidalását meredek szögben álló létrák segítik. A kivilágítás takarékos ugyan, de a hivatalos vezető erős lámpával világítja meg a látványosabb, mindenféle fantázianévvel ellátott cseppköveket.

A barlanglátogatás után mindenki jól kitikkadva és már kellően éhesen ülhetett le Magyarremetén a Turul Panzió kerthelyiségébe, ahol egy-egy kupica almapálinka után meríthetett a szabad tűzön elkészített kiváló gulyáslevesből, melyhez a helyi kemencében sült rozskenyeret szolgáltak fel. Ahogy befejeztük a főételt, és elkezdtük kóstolgatni a nagyváradi asszonyok süteményeit, Gábor Ferenc autodidakta helytörténész mesélt nekünk a Fekete-Körös völgyében álló települések drámai történetéről. Gábor Ferenc erős küldetéstudatú ember, aki a magyar nemzeti önazonosság megőrzéséért küzd, és ezt publikációival igyekszik hathatósabbá tenni. El is kísért bennünket lakhelyére, Köröstárkányba, ahol a főtéren egy olyan emlékmű áll, mely azoknak a magyar mártíroknak állít emléket, akik a román hadsereg által végrehajtott 1919-es húsvéti vérengzésnek lettek az áldozatai. A falu rendezett, tiszta és sok szép, régi tradíciót őriz.

A faluban a legnagyobb lélekszámú közösség a református gyülekezet. Lelkészük, Szakács Zoltán fogadott bennünket a templomban, melyben a berendezés, a padok és a karzat világoskék festése a helyiek székely identitását hirdeti. Néhány érdekes tájszóval is megismertetett minket Köröstárkány lelkésze, mint például a „basla”szóval, mely a még konfirmáció előtt álló fiatal fiút jelenti, vagy hogy az egyetlen varkocsba font hajat a lányoknál „Büstek”-nek hívják.

A templomból aztán Gábor Ferenc meghívására átmentünk a házába, ahol megkóstolhattuk a házi pálinkáját, közben elcsodálkozhattunk azon, hogy Köröstárkányban a tűzifát szép szögletes rakásban a nyílt utcán tárolják, mert nem kell attól félni, hogy valaki elhordja.

Visszafelé utunk Belényesen vitt át, egy nagyon szép fekvésű, jobb napokat látott városon. A neve az egykor errefelé nagy számban élő bölényekre utal: „Bölényes”. Az Érchegység kékes sziluettjeit nézve búcsúztunk ettől a szép vidéktől, és a hazafelé vezető buszúton még elbeszélgethettünk egyházaink jelen helyzetéről, egy-egy emlékezetes, példát mutató személyiségről.

Bár igen későn érkeztünk meg debreceni templomunk elé, de ha jellemezni akarnám a lelkületet, mely a kirándulók között érezhető volt, akkor ezzel a zsoltárverssel lehetne leginkább visszaadni: „Lám, milyen jó és gyönyörű dolog, amikor a testvérek egyetértésben vannak együtt.” (Zsolt 133,1)

Ősszel magyarországi helyszínekre fogunk majd együtt kirándulni.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!