Azt a feladatot kaptam, hogy mutassam be az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (Gemeinschaft Evangelischer Kirchen in Europa, a továbbiakban GEKE) egyik legújabb tanulmányát, amelynek címe A diaszpóra teológiája. Így jelen előadásom egy közösségi kutatás közvetítése, amelyhez annyit tettem hozzá, hogy igyekszem magyar vonatkozású példákkal megvilágítani a bemutatandó írás tartalmát.

A tanulmány szerzői teológiai hallgatók és tanárok voltak olyan országokból, amelyekben a protestáns egyházak kisebbségben élnek: Csehországból, Magyarországból, Olaszországból, Németországból. Rendszeres blokkszemináriumokon találkoztak több alkalommal, több országban, és a téma feldolgozásában tudatosan reflektáltak arra, hogy mit jelent a saját egyházukban, országukban szórványhelyzetben, kisebbségi helyzetben élni akár nyelvi, akár kulturális, akár felekezeti szempontból.

Kiindulhatunk abból, hogy a protestáns egyházak Európa több országában is kisebbségben vannak, de ha összességében nézzük egyik oldalon a katolikus és ortodox egyházakat, másik oldalon a protestánsokat, akkor is alacsonyabb a protestánsok száma. A protestáns egyházak pedig még ezen belül is külön önértelmezéssel rendelkeznek, és egymáshoz képest is vannak nagyobbak és kisebbek. Ha a társadalom egészére tekintünk, akkor pedig a kereszténység általános térvesztését vehetjük észre, tehát a katolikusok is megélhetnek bizonyos szinten diaszpórahelyzetet. Elmondhatjuk tehát, hogy a szórványlét közös keresztény tapasztalat ma Európában. A diaszpórának hosszú időn keresztül deficitközpontú meghatározása volt elterjedt, és sokszor még ma is ez dominál. A többségi helyzethez viszonyítunk, és azt emeljük ki, ami ehhez képest kevesebb, rosszabb, nehezebb: kis létszám, kevés befolyás, észrevétlenség a társadalomban, kevés pénz, cserébe sok munka, sok utazás egyik istentiszteleti helytől a másikig.

A GEKE 2012-ben kezdte azt a munkafolyamatot, amelyben a deficitközpontú definíció helyett egy esélyorientált definíciót alkotott meg. A tanulmány 2018 szeptemberében kerül várhatóan elfogadásra a GEKE nagygyűlésén, ezután lesz nyilvánosan hozzáférhető is.

Az esélyorientált definíció azt jelenti, hogy a szórványhelyzetet nem mint valaminek a hiányát nézzük, hanem mint erősségeket, amelyek ebből a helyzetből fakadnak. Ilyen erősségek például:

1. Az idegenség a társadalomban a kereszténységnek eredeti sajátja. A keresztények kontrasztszerepet vállalnak abban a társadalomban, amelyben élnek. Kereszténynek lenni eredetileg sem jelent a fősodorhoz tartozást. Jézust üldözte a politikai és vallási hatalom, ahogy az első keresztényeket is. Amikor a szórványkeresztények idegennek élik meg magukat, akkor a kereszténység alapvető tapasztalatában osztoznak. Az Ószövetségben is alapvető tapasztalata a nagy elődöknek az idegenség: Ábrahámot kihívja Isten atyái földjéről, Mózes egyiptomi nevelést kap, József is idegen földön kényszerül élni, és végül itt lesz vezető.

2. A kevés rendelkezésre álló pénz két esélyt rejt: az önkéntes munka és a kreativitás esélyét. Vannak egyházak, ahol egy harangot sem kondít meg ingyen az egyházfi, és vannak, ahol egy egyhetes gyerektábort is ingyen, szolgálatból visz végig egy munkatárs. Nem az a különbség, hogy ahol van pénz, ott van gyerektábor, ahol nincs, ott pedig nincs, hanem az, hogy mennyire mozog a pénz. Tehát az anyagilag szegényebb egyházaknak nem kell szégyenkezniük, mert ők is ellátnak nagyon sokrétű feladatokat, csak nem mindig cserélnek gazdát közben bankjegyek. Egyébként ez nagyon is megfelel a mai fenntarthatósági trendnek: a boldogság és elégedettség nem mindig csapódik le a GDP-ben. Például ha valaki költöztető céggel intézteti a költözését, akkor az jó hatással van a GDP-re, ha viszont baráti segítséggel intézi ugyanezt, és esetleg jövőre ő is segít a barátjának valamiben, akkor az a GDP-re semmilyen hatással nincs, pedig éppúgy megtörtént a költözés, ráadásul erősödött a barátság, és minden résztvevő azzal a boldog tudattal feküdt le aludni, hogy van, akire számíthat, ha szüksége van rá, hogy jól be van ágyazva a szűkebb környezetében.

Az önkéntes munka mellett a kreativitás is olyan érték, amelyet a diaszpórahelyzet előhozhat: Ha nincs kézenfekvő megoldás, mert az drága, akkor alternatív megoldást kell találni. A gyülekezeti hétköznapokból biztos mindenki tud példákat hozni, számomra a legszembetűnőbb a gyülekezeti hitoktatás, gyerekmunka területe. Németországban rengeteg megvásárolható segédanyag áll rendelkezésre a kidolgozott óravázlatoktól a bibliai figurákig. Magyarországon a figurákat a lelkész és a hitoktatók üres óráikban barkácsolják, és az óravázlatokat, táborterveket együtt dolgozzák ki. Ha van egy feladat, megoldjuk, akkor is, ha nincs pénz rá: ez is egy erősség.

3. A harmadik erősség, amelyet az esélyorientált diaszpóradefiníció hangsúlyoz, nem magától értetődő, nem biztos, hogy automatikusan ott van. De érdemes tudatosítani, hogy legyen: ez pedig az a gondolat, hogy a társadalomban akkor lesz hangunk kicsiségünk ellenére, ha megszólalunk. A mi hangunk a mi felelősségünk. Nem az a kérdés, hogy kérdeznek-e minket – kisebbségi egyházként lehet, hogy nem. De ha beszélünk tartalmasan és hallhatóan, akkor meghallják. Ha megszokják, hogy van releváns véleményünk, és ki is mondjuk, akkor egy idő után számítani fogunk. Ez például nagyon jól látható Ausztriában, ahol az evangélikus egyház (tehát a lutheránus és a református együtt) körülbelül olyan százalékban van jelen a társadalomban, mint Magyarországon csupán a lutheránusok. Mégis, mivel a püspök releváns gondolatokat fogalmaz meg politikai, társadalmi, etikai témákkal kapcsolatban, ezért rendszeresen kérdezik közéleti kérdésekkel kapcsolatban, rendszeresen szerepel a világi médiában is. Nem volt ez mindig így, de tudatos sajtómunkával és tartalmilag releváns megszólalásokkal ezt el lehetett érni.

Az utolsó pontból már látszik, hogy a diaszpórahelyzet és a többségi helyzet közötti különbség nem az, hogy van-e hatásunk a környezetünkre, mert minkét esetben lehetséges ez. Szórványegyházként viszont nekünk kell aktívnak lenni először, és nem arra várni, hogy „felszólítsanak”. A kezdeményezőkészséget feléleszteni: erre nagy szüksége van a kisebbségi szituációban élő egyházaknak. Ezt úgy is meg lehet fogalmazni, hogy elszigetelődés helyett a kapcsolódás egyházává kell válni.

Milyen egyházi megjelenések, tevékenységek tölthetik be a híd szerepét az egyház és a társadalom között?

– Egyházi ünnepek: halottak napja, karácsony.

– Egyházi épületek: a Deák téri templom mint koncertterem. Gyülekezeti termek használata a közjó érdekében: bababörze, ruhaosztás, menekültek számára átmeneti szállás.

– Diakónia: jó példa erre az eredetileg baptista kezdeményezésű karácsonyi cipősdoboz-akció. Mostanra a mozgalom teljesen elveszítette egyházi jellegét – pozitív értelemben. Nem csak hívők készítenek cipősdobozt, és van egy általános bizalom az akcióval kapcsolatban.

– Lelkigondozás: katasztrófák, balesetek kapcsán, börtönökben, kórházakban, reptereken.

– Társadalmi szerepvállalás a megbékélés szolgálatában.

– Oktatás.

– Embereket összehozni, találkozásokat kezdeményezni: ez utóbbi az evangéliumról való tanúskodásból kiindulva tulajdonképpen a nyilvános teológiának az alapja. Ez azt jelenti, hogy él bennünk az a remény, hogy Isten nemcsak az egyházon belül releváns, hanem az egyházon kívül is, és hogy keresztények és nem keresztények közösen tehetnek a jobb emberi együttélésért. Egymással együtt dolgozunk egy közös célért, s eközben nem törekszünk privilégiumokra egyházként, sem a véleményünket nem tartjuk följebbvalónak és kötelező jellegűnek. Hanem azt mondjuk, hogy Isten a környező világért és társadalomért is felelősséget ébresztett bennünk, és annak a jólétén is munkálkodnunk kell azokkal együtt, akik nem hívők.

– Állásfoglalások készülő törvényekkel vagy politikai intézkedésekkel kapcsolatban.

Demonstrációk, imák a békéért (az NDK utolsó időszakában Lipcsében, de máshol is, most pedig néhány hónapja Budapesten is van ilyen kezdeményezés), transzparensek templomokon, virrasztások (az Ökumenikus Segélyszervezet vetítése a Deák téri templom falán).

– Szimbolikus cselekmények.

– Kulturális rendezvények (asztali beszélgetések, nyitott templomok éjszakája).

– Keresztény hátterű publicisztika: Kötőszó blog.

– Egyházi szervezésű kerekasztal-beszélgetések társadalmi kérdésekről.

Az ilyen megnyilvánulások sokszor negatív asszociációkat ébresztenek. Egyházat és politikát nem mindenki szereti keverni, mert léteznek korszakok, amikor az egyház ahelyett, hogy Istent szolgálná, a politikát szolgálja ki. Ez a veszély ma is élő, nem csak a kommunizmusban és nem csak a nácizmusban volt az, de látni kell, hogy nem a politizálás rossz önmagában, sőt akár politikai változásokhoz is hozzájárulhat az egyház aktivitása, ha nem a hatalmon lévőkhöz hű, hanem önmaga origójához.

A diaszpóratémával mindez úgy kapcsolódik össze, hogy a társadalomban való megszólalás nemcsak a nagy egyházak, hanem a diaszpóraegyházak feladata is. Lehetünk aktívak a nyilvánosság előtt – függetlenül a létszámunktól. Jó, ha eközben ökumenikus együttműködésben is vagyunk, tehát összefogunk a többi egyházzal. A protestáns egyházak közötti ökumené számára pedig ez konkrétan azt jelenti, hogy ha egyenként kicsinek is érzi magát egy-egy egyház, tudatában lehet, hogy Európán belül hivatalosan is egy nagy egyházi közösségbe tartozik: a GEKE-egyházak közösségébe, tehát amikor megszólal, akkor 50 millió protestánssal együtt szólal meg. A széles körű ökumenére nézve pedig mindez azt jelenti, hogy minden keresztény felekezettől függetlenül az emberszerető Isten szolgálatában áll. Ez a közös identitás alapja, ezzel a háttérrel szólalhatunk meg egyházként a társadalomban.