A Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásában működő Tessedik Sámuel Evangélikus Szeretetotthon ötven idős ember nappali ellátásáról gondoskodik. A mellette található Családok Átmeneti Otthona rászoruló családoknak ad biztonságot nyújtó lakhatást. A Gödöllő belvárosában lévő Idősek Nappali Otthona pedig napközben nyújt idős embereknek találkozási pontot. A Roszík Gábor evangélikus lelkész által vezetett intézményrendszer házi segítségnyújtás és szociális alapszolgáltatás által is elő kívánja segíteni a helyi idősek napközbeni ellátását és biztonságát. A diakóniai alapokon működő, időseket és rászoruló családokat felkaroló tevékenység mellett az intézmény egy új, a kultúra iránt nyitott tartalommal is jelen van Gödöllő életében – immáron fél éve.

A belvárosban működő Idősek Nappali Otthona a szociális szolgáltatást kiegészítve lehetőséget biztosít kortárs kiállítások, irodalmi estek, előadások számára. Az intézményvezető elképzelése szerint azok az idősek, akik nap–mint nap idejük nagy részét az intézményben töltik jó, ha a kultúra pozitív hatásaival is gazdagondnak. A kezdeményezés azonban nemcsak az oda járókat, hanem a kulturális kikapcsolódásra vágyókat is megszólította, így a megnyitókhoz és estekhez Gödöllő lakossága is szívesen csatlakozott.

Alábbiakban Pirók Irén textilművész és Posztobányi Péter festőművész Színnel és szállal című kiállításának megnyitószövegét közöljük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nagyon sok szeretettel köszöntöm Önöket Pirók Irén és Posztobányi Péter ma nyíló kiállításán. Két műfaj, két művészeti megközelítés egymás mellé, egymással párbeszédbe helyezése, a textil és a festmény gondolati találkoztatása ritkán megvalósított, kevésbé megszokott kiállítási koncepció. Mintegy túlmutató jel, amely a műfaji határokat tiszteletben tartó kliséket legöngyölve, a művészet egységét megfogalmazni kívánva vezet be minket egy rejtett, de egyúttal kitárulkozó világba. Olyan kortárs párbeszédet képezve, melyet talán legjobban a megnyitón felcsendülő győri születésű nagyszerű zeneszerzőnk, Sáry József zeneműve is jelez, Horváth Béla oboaművész előadásában.

Valami keresésére, a kitárulkozásra, a jelenre és az újra, az értékek felfedezésére hívnak minket mai kiállításunk alkotásai. A kissé absztrakt, de abban konstruktivista elemeket megjelenítő festmények, és a nem egyszer nagy méretű, súlyos, mégis a textil lágyságát és annak egyszerre újító jeleit magán hordozó elvonatkoztatott művek megindító együttese nemcsak két alkotó egymással, hanem velünk történő párbeszédét képezi.

A Gödöllőn oly erős hagyománnyal rendelkező textil tradíciójához hűen csatlakozó, annak minőségét erősítő, mégis megújító hatást keltő Pirók Iréni alkotói világ folytatásaként is értelmezhető annak a neológusnak, melyet a több mint száz éves helyi textilhagyomány magán visel. Pirók Irén a figuratívból, a hagyományos szövési technikákból kiindulva, annak nívóját nem csorbítva jut el egy olyan formavilágba, mely a textil könnyedségét egyszerre robusztussá és ugyanakkor könnyeddé varázsolja. A színek, a játékosság hiánytalansága mind-mind elvarázsolt világot eredményeznek, melyben a tartalom, a mű kivitelezése által harmonikus egészet, nyugalmat áraszt. Mintegy megfogalmazva a művek anyagában magában foglalt melegségét és közelségét, melyre nemcsak az alkotásnak, hanem nekünk, befogadóknak is szükségünk van. A néhol oly meglepő anyaghasználat fiatalsággal, korszerűséggel ruházza fel a műveket, viszont azok mégsem válnak egyszerűvé, hanem ritmusra törekvésük által szinte zenei hangzást érnek el.

A Posztobányi Péter korai munkáin felfedezhető erős ecsetkezelés, számos szín használata mostani, alapvetően idén készült alkotásain kevésbé érzékelhetőek. Mintha egyre letisztulna, s egyúttal kinyílna. Nem hagyja magát. Rendszert, építkezést kereső, konstruktív, mégis szabad kifejezésmódja egyre inkább közelít az önkifejezés olyan megvalósításához, mely az elvonatkoztatottban, a formák szintézisében a harmóniát, a letisztultságot ötvözi a pontossággal. Mindez mintegy kifejezőeszköze lehet annak, hogy az ábrázoláshoz ragaszkodás elhagyása, azonban a rendszer keresése – és adott esetben megtalálása – olyan alkotások megvalósítását eredményezheti, mely nemcsak jelen van, hanem annak összetettsége a letisztultságot, új teret, elvonatkoztatott filozófiát nyit és nyithat meg.

Kiállításunk két alkotójának műveihez azonban magunkat is fel kell vérteznünk. Addig, amíg az ábrázolt, a pontos meghatározást tudni akaró befogadó oldalán állunk nehéz dolgunk lesz, hiszen a most látható műalkotások nem megnevezni, definíciót adni, láttatni akarnak hanem gondolkodni, elvonatkoztatni, valamin túlmutatni szándékoznak.

Kaput, ablakot nyitnak a térre, az időből, a jelenből mozdítanak ki és nem tájak vagy szimbólumok, hanem hangulatok, érzések, a lélek világába hívnak barangolásra. Valami olyan hozzáállásra van szükségünk, amit Nagy Gáspár Valamin belül című versében így fogalmaz meg:

Könnyű lesz-e elhagyni mindent 
vagy nagyon nehéz 
amikor zárul az eddig nyitott 
és tárul az addig rejtve őrzött 
és föléd borul hatalmas 
negatív csöndjével 
az a hatalmas fül: 
csillagos membrán 
a szögek fején különös madaraid 
még egyszer leszállnak 
hogy aztán soha többet 
szürkéskéken pajzsok fénylenek 
nem közelednek és nem távolodnak 
boldog vagy és persze nagyon tanácstalan 
a képzeletbeli startpisztolyból 
ezüstös gyapjúszál gomolyog 
>egy árva hang se volt 
se taps se más efféle< 
ott állsz valamin belül 
- még izgulsz egy kicsit - 
alig megfutott szintidővel

Vajon be merünk-e lépni, át merjük-e engedni magunkat a pontos meghatározások, a ráció világából az intuíció elvonatkoztatott, azonban érzéki síkjába? Le merjük-e tenni a kijelentések, a mindent tudni akarás vágyát és a fogalmak, az ismeretlen, a megfoghatatlan megismerésében nemcsak a szépet, az esztétikát hanem az elvonatkoztatottban rejlőt beengedni? Le tudjuk e vetkőzni magunkról a megszokott formákhoz ragaszkodás zártságát és az elvonatkoztatásban, a kapaszkodó nélküliben, a harmóniára törekvésben, a kreációban rejlő üzenetet felölteni?

Bizonyos értelemben azt gondolom biztonságosabb érzés benne maradni a megszokottban, az egyből érthetőben, az elvonatkoztatás nélküliben. Azonban ha csak arra gondolunk, hogy a Szentírás Újszövetségében a legláttatóbb, sokszor legtisztább fogalmak Jézus példabeszédeiben találhatóak, akkor igenis számolnunk érdemes azzal, hogy nem az egyszerűben, nemcsak a szépben, hanem a hasonlatok, az érzelmek, a kijelentés nélküli üzenetek világa színnel és szállal egyaránt gazdagítani, nemesíteni képes lelkünket.

Gondoljunk bele, hogy milyen lenne egy hasonlatok nélküli világ. Talán olyan, mint a számítógépes nyelv, mely konkrét parancsok, utasítások alapján különböző programokat vagy képeket mutat. Azonban nincs benne irodalom, sőt, legkevésbé költészet. Avagy a zene matematikai felépítését ha tanulmányozzuk, akkor észrevesszük, hogy szabályok, matematikai fogalmak alkalmazhatóak rá, annak rendszere nem áll távol a matematika nyelvétől. Azonban ha Bach, vagy Mozart műveire gondolunk nem elsősorban annak matematikai rendszerére, hanem sokkal inkább csengésére és harmóniájára, az emberi kreáció által létrehozott teljesség-közeli érzésére asszociálunk.

A Színnel-szállal, most nyíló kiállítás az absztrakció által túlmutat a leíráson, a próza helyett a lírát, az érthetetlennek tűnő érezhetőt választja. Hív minket, utazásra csábít, bensőnk megszólítását, gondolatkeresést, intuíciót óhajt. Ha vállaljuk, akkor lelkünk beszélgetőtársa lehet. Ez pedig nagy kincs.

A kiállítást az idén száz éves költő, Weöres Sándor gondolatával nyitom meg:

„Szemem csak néha ér a világba,

de szívem ezer tájban egyszerre él -”