Az öröm vasárnapján, március 26-án a gyülekezetben egyúttal megemlékeztek a reformáció kezdetének ötszázadik jubileumáról, a templom alapkőletételének nyolcvanötödik, valamint az egyházközségi Csillaggyertyafény Alapítvány működésének tizedik évfordulójáról is.
Az ünnepi istentiszteleten elsőként a csömöri Amantis énekkar szolgált, majd Börönte Márta helyi lelkész, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a megjelenteket. Fekete Gy. Viktor gyülekezeti munkatárs vezetésével az egyházközség gyermekei harangjátékkal szerepeltek, majd Gáncs Péter elnök-püspök hirdette Isten igéjét Jn 6,1–15 alapján.
Szószéki beszédében a püspök egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy ma az emberek elsősorban nem kenyérre, hanem szeretetre éheznek, és Isten az, aki ki tudja elégíteni ezt a szeretethiányt. Tanulságul szolgálhat számunkra, hogy ha a nehézségeinket Isten kezébe helyezzük, nincs okunk az aggodalomra. Krisztus a halált is vállalta, az életét adta értünk. Mi magunk vállaljuk-e a szeretet kockázatát? Megosztjuk-e másokkal mindazt, amit Isten adott nekünk? – tette fel a kérdést az igehirdető. Arra biztatta hallgatóit, hogy adják át magukat az Úrnak, és engedjék Istennek, hogy felhasználja őket mások javára. Például úgy, hogy a hétköznapokban is gyakorolják, megélik a szeretetet, továbbadják és megosztják.
A továbbiakban Börönte Márta a kezdetekre visszatekintve elmondta, hogy még 2007-ben tartott előadást a gyülekezetben az erőszakmentes kommunikációról néhai Jónai Éva Hava tréner, tanítva a szeretetnyelvek használatának gyakorlati lehetőségeit. Somlainé Kiss Viktória felügyelő, az alapítvány kuratóriumának tagja arról beszélt, hogy 2010-ben született meg lelkészük fejében a „szívtől szívig dobókocka” ötlete. Utalt arra is, hogy ma már a világ tizennégy országában, öt földrészen ismerik és használják a családok ezt az eszközt magyar és angol nyelven, amely a nevét Katona Erzsébet gyógypedagógustól, önismereti trénertől kapta.
Záróakkordként köszöntések, illetve „személyes élménybeszámolók” hangzottak el a szeretetnyelvek, továbbá az elcsendesedés, valamint a hit és a szeretet fontosságáról és a mindennapokban betöltött szerepéről. Szót kért és kapott Szatmáry László önkormányzati képviselő; Somlainé Kiss Viktória; Mihályi Éva óvónő, a cinkotai Huncutka Óvoda munkatársa és Bisztray György bábművész, nordicwalking-oktató.
Kovács Viola énekes produkcióját követően tudatták, hogy mostantól kezdve már finn és német nyelven is „gurul a kocka”; ezután leleplezték a kültéri „szívtől szívig dobókockát”, amely felett – Rónai Ági fazekas által készített – emléktábla is látható.
A helyi lelkész lapunknak elmondta, hogy a „szívtől szívig dobókocka” ötlete a Fokoláre közösség szeretet-dobókock ja nyomán született; a papír- és faalapú változatot Fenyő Ágnes grafikus tervezte és rajzolta. A templom előtti dobókockát pedig jánoshalmiak – Ördög András és Andris József – készítették, a matricák a Georgio Dekor jóvoltából kerülhettek rá.
A nap közös étkezéssel zárult, ahol a jelenlévők makrobiotikus ételeket, illetve Luther-rózsával díszített, úgynevezett „Luther-kekszet” is kóstolhattak. A test és a lélek egészségét is szem előtt tartó ünnepi alkalom megvalósulását egyházunk, valamint a kormányzati Reformáció Emlékbizottság, a XVI. kerületi önkormányzat, a gyülekezet alapítványa, valamint a Sebestyén Szilvia által vezetett Makrobiotika Központ és a TVG Stúdió (Tagai Péter) tette lehetővé.
Találkozásom Gary Chapmannel
A Rákosszentmihály–Sashalmi Evangélikus Egyházközség és a Csillaggyertyafény Alapítvány 2013-ban Az öt szeretetnyelvünk és még egy témacímmel szervezett országos konferenciát. Szívesen emlékezem vissza arra a pillanatra, amikor Gary Chapman – személyes e-mail-címéről küldött – videóüzenetben köszöntötte a konferencia résztvevőit. További levelezésünk nyomán még abban az évben karácsonyfája alá juttathattuk a konferenciáról Tagai Péter által készített angol nyelvű DVD-t, valamint egy „szívtől szívig dobó- kockát”. Meglepetésemre nagyon gyorsan és kedvesen válaszolt.
Meghatódva gondolok idén írt soraira, amelyekkel lehetőséget adott számomra, hogy budapesti látogatása alkalmával személyesen is találkozzunk. Egy újabb álmom vált valóra. Az öröm vasárnapjának délutánján találkozhattunk. Isten, a nagy szervező úgy intézte, hogy mihelyst belépett a Wesselényi utcai baptista templomba, rögtön köszönthettük egymást. Megtapasztalhattam kedvességét, őszinteségét, Istenre mutató alázatát, humorral fűszerezett komolyságát, nyitottságát. Játékosságát jellemzi, hogy egyedül gurította az óvodákban használatos, nagy alakú „szívtől szívig dobókockát”. Isten humora, hogy a kocka a hatodikként általam kitalált szeretetnyelvnél, a csend oldalon állt meg… Mindketten felnevettünk!
Elismerően szólt arról, hogy alapítványunk és egyházközségünk az első a világban, ahol már óvónők is tanítanak gyermekeket – a kocka által – a szeretet nyelveire. Egyik kockánkat aláírásával is ellátta, a tolmácsolásban segédkező Tagai Péter mikrofonja előtt pedig rövid interjút is adott:
– Doktor Chapman, gondolta volna valaha, hogy az eredetileg huszonöt évvel ezelőtt kiadott, Az 5 szeretetnyelv című könyvének ilyen széles körben sikere lesz?
– Nem. Az első évben mindössze négyezer példányt adtak el belőle. Most már a világ ötven országában van jelen, és az angol változat tizenegymillió példányban kelt el. Kérdezik, hogyan értem ezt el. Azt gondolom, Isten választotta ezt sok párnak segítségül, hogy életben tartsák szeretetkapcsolatukat.
– Magyarul 2002-ben jelent meg a könyv első kiadása, 2013-ban pedig egy evangélikus lelkésznő, Börönte Márta az öt szeretetnyelvhez hozzáadott még egyet. Miként vélekedett, amikor tudomást szerzett erről?
– Hogy ez egy érdekes ötlet! Nem tudtam hatodik szeretetnyelvről, mert én ötről beszéltem, de megértettem: Isten ezt az elképzelést is használhatja arra, hogy az embereket emlékeztesse a szeretetnyelvekre.
– Ha ez lenne az utolsó nap, amelyet a földön tölt, milyen üzenetet adna át azoknak, akik már olvasták a könyveit?
– A legfontosabb dolog az, hogy Isten szeret minket. És Isten a maga szeretetét a szívünkbe önti, hogy másokat tudjunk szeretni. Tehát először is bizonyosodj meg arról, hogy kapod Istentől a szeretetet, hogy csatorna legyél, szeretve másokat. Semmi sem fontosabb ennél.
A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 15. számában jelent meg, 2017. április 16-án.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.