A Veszprém megyei Dörgicse múltja és jelene – oly sok magyarországi településhez hasonlóan – igencsak változatos. Már az őskorban is lakták, de éltek itt rómaiak is, ezt bizonyítja a feltárt temetkezési hely, ahol római épületmaradványokat és számos használati tárgyat találtak. Írásos dokumentum bizonyítja, hogy a dörgicsei vidé­ken termelt bor a római területen kedvelt italnak számított. A legújabb kutatások alapján a régészek megállapították, hogy honfoglaló eleink is laktak itt, ugyanis honfoglalás kori temető nyomaira bukkantak. Több Árpád-kori temetőt is találtak a község területén.

A falu a középkorban már jelentős településnek számított, kedvező elhelyezkedésének, a jó termőföldnek és a bortermelésnek köszönhetően. A dombokkal körülvett, kacskaringós utakkal szegélyezett mai Dörgicsét három faluból – Felsődörgicséből, Alsódörgicséből és Kisdörgicséből – egyesítették, de idetartozott a korábban Okulidörgicsének nevezett Balatonakali, valamint Ságdörgicse és Ságpuszta is.

Mindegyik településen épült kőtemplom – a felsődörgicsei a 11. században –, és az olyan település(rész)nevek, mint Szentmiklósdörgicse, Boldogasszonydörgicse és Szentpéterdörgicse is templomos helyre utalnak. Érdekesség, hogy a Szent Péter tiszteletére felszentelt felsődörgicsei templom északi része római kori épület alapfalaira épült. A templomot a hívek megnövekedett száma miatt már a 13. században bővíteni kellett.

Virágzó gyülekezeti élet

A 13. században emelt és a Boldogasszony tiszteletére felszentelt alsódörgicsei istenháza a fehérvári őrkanonokság kegyúri templomaként épült, ezen a településen lakott egészen a török időkig az uradalmi személyzet. A török hadjáratokat megsínylette az akkor virágzó Alsódörgicse: 1548-ban felégette a török. A maradék lakosságot megadóztatták, mígnem 1578ban teljesen lakatlanná vált a település.

Alsódörgicsére ezt követően többek között evangélikusok költöztek, akik a meglévő templomot használták istentiszteleteiken. Ezt bizonyítja a gyülekezet korábbi lelkészének, Bárány Györgynek az 1727-es anyakönyvben olvasható bejegyzése: „A gyülekezet már közel két századdal ezelőtt gyakorolta vallását.” Az ellenreformáció idején, 1754-ben az arácsi református templomot erőszakkal elvették a hívektől, ekkor az alsódörgicsei lakosság elébe ment a várható incidensnek, és önként lemondott a templomáról. Közel két évtizeden keresztül többnyire szabad ég alatt tartották evangélikus istentiszteleteiket az alsódörgicseiek, míg 1794-ben el nem készült késő barokk stílusú templomuk. I. Ferenc király az alsódörgicsei uradalmat a piarista rendnek adományozta, a szerzetesek közel kilencszáz hektáron tudtak itt gazdálkodni.

Az alsódörgicsei gyülekezet a szószék fölé helyezett márvány emléktáblán is megörökítette, hogy ezen a helyen szolgált többek között Zsédenyi István. A gályarab prédikátort 1674-ben vésztörvényszék elé hurcolták Pozsonyban. Mivel Zsedényi nem tagadta meg a hitét, szicíliai gályákra kényszerítették, „mígnem az Úr az ő foglyát 1677-ben kegyelmesen hazahozta Dörgicsére”. Ennek emlékére olvasható a felirat: „Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért, mert azoké a menynyeknek országa.” (Mt 5,10)

A Balaton-felvidék lakossága az 1800-as években és az azt követő időkben nagyrészt protestáns vallású volt.

Dörgicsén az evangélikusok alkották a lakosság nagy többségét, az 1900-as évek elején ezernél is többen voltak. Főleg halászattal és mezőgazdasággal keresték a kenyerüket, és pezsgő egyházi életet éltek. A vallási élet sokszínűségét az is mutatja, hogy 1896-ban Gyurátz Ferenc püspök buzdí­ tására mind Alsó-, mind Felsődörgicsén megalakult a nőegylet. Ezenkívül színjátszó kör, gyülekezeti énekkar és vasárnapi iskola is működött, sőt a gyülekezet 1937-től 1948-ig a Zalai Ágostai Hitvallású Evangé­likus Egyházmegye esperesi központjaként is szolgált.

Bár Felsődörgicsén már 1726-tól evangélikus egyházi iskolába járhattak a diákok, az evangélikus gyülekezet temploma az 1800-as évek elején épült csak meg. A templom és az iskola léte egyáltalán nem meglepő, hiszen az istentisztelet háza mellett mindegyik településrészen működtettek egyházi oktatási intézményt is. Alsódörgicsén szintén volt tanítás, Kisdörgicsén 1821-től működött egyházi iskola, 1929-ben azonban az akkori miniszter rendelete alapján az utóbbi megszűnt, mert tanulóinak létszáma nem érte el az előírásnak megfelelő harminc főt. A felsődörgicsei egyházi iskola egészen 1948. július 1-jéig működött, utá­na állami iskolaként még egy ideig folyhatott benne az oktatás, majd állami rendelet szüntette meg az intézményt.

Egyesítés után elvándorlás

Az 1950-es évek diktatúrája, politikai ideológiája a kisebb településeknek sem kedvezett. A három falut is elérte az egyesítés. Először Alsó- és Felsődörgicsét olvasztották egybe, majd 1984-ben Kisdörgicse is a közös igazgatás alá került. A tanács kezdetben átvette az egyházi iskolákat, majd megszüntette őket. A földek államosításával, a halászat szabályozásával jelentősen korlátozták a munkalehetőségeket is. Ekkor kezdődött meg az elvándorlás. Az állami szabályozá­sok nem csak ilyen módon szóltak bele a település életébe: itt is jogszabály tiltotta – a Balaton-felvidék többi falujához hasonlóan –, hogy a házak mögé további lakóépületet emeljenek a lakosok. A kisközösségeket bomlasztó politikai rendelkezések elérték a céljukat, ugyanis a fiatalok nem tudtak a településen maradni, hanem a környező városokba, főleg Balatonfüredre költöztek.

A rendszerváltás után a település bár fejlődésnek indult, turisztikai beruházások követték egymást, mégis, 2016. január 1-jén mindössze kétszázötven lakosról ad számot a statisztika. 

Mára a három gyönyörű evangélikus templom gyülekezetének létszáma a kilencven főt sem éri el. A gyülekezet a Balatonfüred–Dörgicsei Társult Evangélikus Egyházközség részeként, Riczinger József lelkész kitartó munkájának eredményeképpen ma is hetente részt vesz istentiszteleten. Ottjártunkkor a gyülekezet tagjai elmondták, hogy félnek: ha ők már nem lesznek, akkor vajon ki fog templomba járni? Ugyanakkor azt is kiemelték, hogy a gyülekezet bővülése nem csak rajtuk múlik, hiszen Isten adja a növekedést.

Új evangélikus közösség Füreden

Dörgicséről éppúgy, mint a Balaton-felvidék számos más kisebb településéről, sok fiatal költözött a munka és a megélhetés érdekében Balatonfüredre is. Az így létrejött új, nagyjából ötszáz fős evangélikus közösségnek azonban csak közel tíz évvel a rendszerváltás után lett evangélikus temploma. Hosszas előkészületek és gyűjtés után 1996. február 17-én helyezték el a füredi templom alapkövét. A Benczúr László Ybl-díjas építész által tervezett, 1999. november 6-án felszentelt templom homlokzata Isten kitárt karjait szimbolizálja, amelyekkel magához hívja és védelmezi a gyülekezet közösségét. A kétszáz főt befogadni képes templom oltárképe Polgár Rózsa Kossuth-díjas textilművész alkotása. A gyülekezetben ifjúsági munka, szervezett közösségi élet zajlik, amely lehetőséget teremt arra, hogy az új közösség valódi gyülekezetként éljen és fejlődjön. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 17. számában jelent meg, 2017. április 30-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.