A nap fő témája: A kereszténység és az iszlám volt. Már a nyár elején megjelölték a témát, a migráció folytatódása miatt azonban még inkább aktuális lett. Dr. Fischl Vilmos lelkész, az Ökumenikus Tanács főtitkára, a Nemzetvédelmi Egyetem tanára és egyben iszlám szakértő, előadásában arról szólt, hogy a gond azért nagy, mert a hitéhez ragaszkodó és gyakorló tömeg egy a vallását már nagyrészt elhagyott európai lakossággal találkozik. Ezért sem akarnak integrálódni, mert nekik a vallástalan élet idegen. Az előadó éveket töltött arab országokban, tanult is a kuvaiti egyetemen.
Részletesen bemutatta a nyelvi és vallási különbségeket. Ha egyénekre bontjuk le a képet, akkor az már kedvezőbb és sok szimpatikus ember van köztük. Az előadást sok kérdés és elénk eszmecsere követte.
Ebéd után Blatniczky János Dániel beledi lelkész fiával együt – aki máris kiválóan lő – íjászbemutatót tartott. Nagyon sok érdekességet mondott el erről a sporteszközzé vált egykori harci szerszámról. Kiderült, hogy egy kis figyelmetlenség magára az íjászra is nagy veszélyt jelenthet.
Délután további érdekes előadás következett. Söptei Imre levéltáros a város és főként a gyülekezet életében meghatározó fontosságú férfiakról szólt.
Ezután a fórum következett amelyen Koháry Ferenc - férfi referens - tájékoztatást adott a férfimisszió külföldi és hazai helyzetéről. A helyszínen lévők közül pedig többen beszámoltak saját férfiköreik életéről, tevékenységéről.
A nap folyamán a kőszegi férfikör tagjai, Erdőssi Attila vezetésével, nem csak a szervezésben, hanem a vendéglátásban is jól helytálltak.
A záró áhítatot Baranyay Csaba lelkész tartotta 2Thesz 1,3.4. versei alapján, amelyben a hálaadás fontosságáról szólt.